Pihenni engedelmesség

Gyerekként sose értettem, hogy a munka ünnepén miért nem kell dolgozni, fura volt számomra, hogy pihenéssel kell megünnepelni a munkát, valahogy nem állt össze a kép. Most már kicsit másképp látom, és bár talán nem pont ez volt a mögöttes gondolat eredetileg, de ez igenis beleillik Isten tervébe.

A mai világban nagyon sokan küzdünk, és sokszor két véglet van: vagy csak pihenni akarunk és nem akarunk dolgozni, vagy pedig annyira a munka rabjává válunk, hogy nem tudunk megállni pihenni. Pedig a valóságban, Isten tervében ez a kettő nem elválasztható egymástól. 

Nem szeretném persze azt a képet festeni magamról, hogy én már profi lennék a munka-pihenés egyensúlyának megteremtésében, de az biztos, hogy sokat formálódtam az évek során, és most már másképp tekintek a pihenésre is. 

Pár évvel korábban egy startup építésén dolgoztam pár fiatal egyetemi barátommal együtt. Ebben az életkorban egyébként is jellemző az, hogy éjszakába nyúlóan tanulunk vagy kicsit felborul a bioritmusunk, így elsőnek az sem tűnt nagyon extrának, hogy mi napközben dolgozunk, ügyfelekkel tárgyalunk, aztán a munkaidő lejárta után éjszaka elkezdtünk szerelni, forrasztani, fúrni, faragni, hogy elkészüljön a termék, amit aztán másnap reggel autóba ülve, több száz kilométert vezetve el tudunk juttatni a gazdákhoz. A hétvégék és a hétköznapok összefolytak, szinte tényleg csak aludni jártam haza. Ha netalántán elmentem “nyaralni”, akkor is mindig elérhető voltam és készenlétben álltam, ha szükség lenne rám vagy beütne a krach. És ezt így csináltam pár éven keresztül. 

Egy idő után persze eléggé belefáradtam és a motivációm se volt töretlen a végére, de ott volt rajtam a nyomás, hogy rám szükség van, és hogy én nem állhatok le, mert akkor biztos megáll az élet. Most visszatekintve kicsit arrogáns vagy beképzelt dolog volt azt hinni, hogy rajtam múlik minden és ha én megállok pihenni egy kicsit, akkor összedől a világ. De olyan torzult kép alakult ki bennem, ami nem hagyott pihenni. Egyenlővé tettem magam a munkámmal és azt gondoltam, hogy ha valami nem tökéletes vagy esetleg rosszul sikerülne, az egy az egyben engem minősít. És ez a torzult kép, bálvány volt az, ami nem hagyott nyugodni. Az is megesett, hogy már egy ügyfél szólt rám, hogy Anna, hétvége van, nem kell most rögtön válaszolnod, pihenj csak, azért írtam, hogy el ne felejtsem. 

Hosszas küzdelem és nehézségek árán aztán kiléptem ebből a mókuskerékből és most már (magamhoz képest) sokkal ügyesebb vagyok és egyre többször meg tudom tartani a sabbatot (a hetedik nap megszentelését). Már a nászutunk alatt is meg tudtam állni, hogy ne nézzek rá az e-mailjeimre. Jézus átírta a szívemben azt a torzult képet, hogy a munkám sikerességétől függ az értékességem, szabaddá tett és betöltött az Ő mérhetetlen szeretetével és elfogadásával. 

De hogyan jutottam el idáig, mi változott meg? Új vállalkozásba kezdtem, de igazából nem a “munkahelyváltás” hozta el a változást. Ennél sokkal mélyebben kezdett el valami átformálódni bennem. Két évvel ezelőtt a lelkészem meghívására részt vettem egy angol nyelvű intenzív Hit és munka kurzuson. Már korábban is elkezdett foglalkoztatni a téma, részben azért, mert kezdtem megérteni valamit abból, hogyan tudom behívni Istent a munkámba is, és hogy Ő hogyan hív el engem a munkámra. De a kurzus előtt még csak a felszínt kapirgáltam. Aztán egyre többet és egyre mélyebben kezdtem megérteni a hit és munka kapcsolatát, és hogy Isten mire hív bennünket ezen a téren. 

Érdekes, hogy a Biblia egyik legismertebb szakasza - még a nem hívők körében is -, a teremtéstörténet voltaképpen mindent leír: Isten hat nap alatt megteremti a Földet, a nappalt és az éjszakát, a csillagokat, az állatokat, a növényeket, az embert, és látja, hogy amit teremtett, az jó. Boldogság és megelégedettség ered a munkájából, és a hetedik napon megáll és megpihen, élvezi az elvégzett munka gyümölcsét. Majd elhív bennünket, hogy műveljük és őrizzük a teremtett földet. Igazából nekünk is “csak” ennyit kéne csinálnunk, ahogyan Isten meg is parancsolta nekünk: hat napon át dolgozzál és végezd el minden munkádat. A hetedik nap azonban szombat, az Úrnak, a te Istenednek szombatja. Semmi dolgot ne tégy azon…

Persze, ez így könnyűnek is hangozhat, hisz ki ne szeretne pihenni? De annyira gyors és rohanó világban élünk, hogy ha egy percre nem figyelünk, akkor már úgy érezzük, lemaradtunk. Mi lesz akkor hát, ha egy teljes napig megállunk? A válasz pedig az, hogy valószínűleg semmi.

Hiába gondoljuk azt, hogy minden felett nekünk van hatalmunk, tőlünk függ minden, vagy mi függünk annyira a munkától, de az egyetlen igazság az, hogy mi elsősorban Isten gyermekei vagyunk.

Nem a főnökünk beosztottjai, nem az ügyfelek kiszolgálói, nem a munkatársaink bajtársai, nem felettesek, és így tovább. Mi Isten gyermekei vagyunk és Ő arra hív bennünket, hogy a héten legalább egy napra álljunk meg és töltsünk vele több időt. Hidd el, hogy ez alatt az egy nap alatt nem fog összedőlni a világ (tapasztalatból mondom)!

Persze, vannak és lesznek is kivételes alkalmak, amelyek felül tudják írni a terveinket, de az sokat segít, ha kezdésként ugyanúgy, ahogy egy munkanapot megtervezünk, úgy a sabbatot is megtervezzük, miután eleve beterveztük a hetünkbe. Számomra hatalmas segítség az utóbbi időben, hogy a sabbatra nem egy naptári napként tekintek, hanem 24 óraként, ami szombat este (7-8 körül) indul és vasárnap este az istentisztelettel zárul. Így, ha nagyon kell, vasárnap este még rá tudok nézni az e-mailjeimre vagy a naptáramra és kicsit felkészültebben, nyugodtabban tudom indtítani a hetet hétfő reggel. Ez csak az én módszerem, nem kell, hogy Te is ezt kövesd, találd meg, kísérletezd ki azt, ami neked működik.

A legfontosabb tehát ahhoz, hogy el tudjunk indulni a munka és a pihenés összehangolása útján, annak belátása, hogy nem a munkától függ az életünk és az értekességünk, hanem Istentől ered. Ha pedig nem állunk meg sabbatot tartani, azzal ugyanúgy vétkezünk Isten törvénye ellen... Isten hívott el bennünket a munkára és a pihenésre is.