„Nem cselekedeteinkből élünk, hanem abból, hogy cselekedeteink megbocsáttattak."
Karl Barth
A menny felé tartva
Beiktatták szolgálatába Szász Zoltánt, a Torbágyi Református Egyházközség lelkipásztorát.
Az ünnepi istentiszteleten Somogyi Péter, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdette Isten igéjét Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 15. részéből, annak válogatott versei alapján. A lelkipásztor rávilágított, hogy akárcsak az apostol idejében, a gyülekezetek ma is különbözőek, ezért az előttük álló lehetőségek és kihívások is mások. „Azonban mégis összetartoznak a megváltásban, elhívásukban, szolgálatukban, mint Isten ajándékában részesült emberek. Isten ma is életre hív és megajándékoz, az Ige pedig segít alapvető dolgokat megérteni, megélni és megvalósítani.”
Somogyi Péter három fogalmat emelt ki a felolvasott igeszakaszból: tudom, kérem és vágyom. „A tudás, az ismeret izgalmas dolog, e nélkül nincsen igaz hit sem. De érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mit tudunk, mit tudhatunk – például a gyülekezet történetéről? Pál apostol a római gyülekezet kapcsán tudta, hogy Krisztus áldásának teljességével megy hozzájuk. Az áldást hozó ember krisztusi ember, rajta keresztül az áldás teljessége áradhat ki, akárcsak a folyóvíz mellé ültetett fa.”
Az apostol a bizonyságtétele után alázattal kéri, hogy imádkozzanak érte, mert tudja, hogy törékeny – fejtegette az igehirdető. „A Biblia arcképcsarnokában nem törhetetlen emberek állnak. Törékenyek, akik hatalmas dolgokat vittek véghez. Ezért kell egymás mellé állni és imádkozni, ez a közösségi szolgálat alapja – a lelkész a szószéken is olyan szellemi harctéren áll, ahol nem lehet imádság nélkül, egyedül megmaradni.” A harmadik fogalommal, a vágyódással kapcsolatban hozzátette: Pál a békesség Istenének jelenlétét kívánja a gyülekezetnek. „Áldás és békesség együtt van itt jelen, ezek pedig a Lélek által lehetnek velünk.”
Az Északpesti Református Egyházmegye esperese, Nyilas Zoltán úgy fogalmazott: meghatotta, hogy a torbágyi gyülekezet hogyan hordozta és hordozza imádságban lelkészeit. A közösség előző pásztora, Tankó Zoltánné Bíró Mónika 2025 augusztusában, korengedménnyel ment nyugdíjba, a gyülekezet ezt követően hívta és választotta meg Szász Zoltánt. A beiktatás szolgálatát Nyilas Zoltán végezte el, átadva a lelkipásztornak annak jelképeit, a templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét.
A jelen lévő lelkipásztorok áldásmondása után Scheirich Jánosné Katona Júlia köszöntötte a gyülekezet beiktatott lelki vezetőjét. A főgondnok háláját fejezte ki azért, hogy Isten Szász Zoltánt rendelte hozzájuk. A torbágyi reformátusok gondnoka, Kovács Tamás úgy fogalmazott: „Hálásak vagyunk, hogy az elmúlt hónapokban látványos fejlődés ment végbe a parókián, valamint a gyülekezet fizikai és virtuális tereiben egyaránt. El- és újraindultak a hétközi alkalmak, egyre több család érkezik hozzánk. Szeretnénk, ha otthonra találnátok itt, hogy együtt lehessünk magvetők Isten dicsőségére.” A tisztségviselők ezután közösen adták át a gyülekezet ajándékát Szász Zoltánnak és feleségének, Tündének.
Friderikusz Nándor, a Budapest-Kelenföldi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntésében arra bátorította a gyülekezetet, hogy legyenek nyitottak Szász Zoltán kezdeményezéseire, legyen szó lelkigondozói beszélgetésekről, fiatal férfiak köréről, hajnali imasétákról, közös focizásról. „Ha meghív, menjetek vele! Ő egyszerre tud edző, csapatkapitány, csatár, középpályás, védő és kapus is lenni – legyetek csapatjátékosok!”
Korábbi szolgatársa, a Budapest-Józsefvárosi Egyházközség lelkésze, Bacskai Bálint szerint Szász Zoltán annak idején nehéz helyzetben került abba a gyülekezetbe, vezetőből beosztott lelkész lett, de szeretettel végezte a szolgálatát. „Annak bátorsága látszott Zoltánon, hogy Krisztus akkor is megmarad, ha az embertől mindent elvesznek. Kívánom, hogy ez a bátorság és az alázat maradjon meg benned!”
Székely Pál Domokos, a Biai Református Egyházközség lelkipásztora örül neki, hogy Szász Zoltánt megragadta Isten, és Torbágyon tette le. „A szószékek nem a magasságuk, hanem a velük járó felelősség miatt veszélyesek. Ahogyan eddig, ezentúl is legyen veled a pásztorok pásztora, amikor fellépsz oda!”
Bolyki András, a Biatorbágyi Keresztyén Testvérgyülekezet lelkésze úgy vélekedett, hogy a városnak és a gyülekezeteknek is lelke van. „A város viszont nem tudja, hogy Jézus Krisztusra van szüksége. A torbágyi református gyülekezet, ahogyan eddig is, ezt követően is számíthat ránk ebben a szolgálatban.”
A Sarokkő gyülekezet lelkésze, Andy Oatridge elmondta, sokat imádkoztak azért, hogy olyan pásztort kapjanak a torbágyi reformátusok, aki szereti Istent és szereti a várost. „Hálásak vagyunk Istennek, hogy meghallgatott minket. Látjuk, hogy az evangéliumért munkálkodva szükség van egymásra, hiszen bár tizenötezren laknak a településen, vasárnaponként csak töredékük megy el az istentiszteletre. Mi segíteni fogunk nektek és számítunk a segítségetekre” – mondta. Nagy vágya, hogy a biatorbágyi nyolc keresztény gyülekezet egyszer közös futballtornát szervezzen – tette hozzá.
Biatorbágy Város Önkormányzatának képviseletében Kocsis József polgármester köszöntötte a lelkipásztort. Mint monda, a gyülekezet olyan, mint a város, ahol bár lehetnek ellentétek, de tagjai mégis összetartanak.
Herceghalom a torbágyi gyülekezet szórványa, ebből fakadóan a város alpolgármestere, Petrik Péter is a köszöntők között volt. „Új seprű jól seper – szokták mondani. Azonban semmit sem lehet úgy megtisztítani, hogy valami más ne lenne piszkos. Egyedül az emberi lélek az, amely ha megtisztul, nem ragaszt szennyet semmire” – fogalmazott a gyülekezet szolgálatával kapcsolatban.
A frissen beiktatott lelkipásztor úgy vélekedett, szószékfoglaló beszéd helyett bizonyságot szeretne tenni arról a csodálatos munkáról, amit Isten benne és vele végzett. „Miért szégyellném azt, aki engem nem szégyellt? A mi Urunk nem csak megmentett az örök haláltól és bűnbocsánatot adott, de feladattal is megtisztelt” – mondta, majd a II. Helvét Hitvallás XVIII. részének 2. fejezetéből idézett az Isten által rendelt egyházi szolgákról. „Milyen nagy dolog ez! Isten titka, hogy bár nem mindig tapasztalom, hogy munkálkodik, de attól még munkálkodik. Nekünk az a dolgunk, hogy hűségesek maradjunk.”
Szász Zoltán bizonyságtételében felidézte, hogy a Bethánia CE közösségben tért meg Erdélyben, lelki atyjának a néhai Visky Ferencet tartja. Hálát adott minden szolgálati helyéért, hogy azok a mélységekben is hordozták. Felidézte, hogy 50. életévében Isten „megnyomta az újraindítás gombot”, és azt kívánta mindenki számára, hogy tapasztalják meg, hogy egyedül Jézusra van szükség az életben. Beszéde zárásaként elmondta: néhány hete egy igehirdetés-sorozatban azzal bátorította a gyülekezetet, hogy jövevények, akik ki vannak választva. „Ideiglenes lakcímünk van. Ha Krisztuséi vagyunk, a menny felé tartunk. Arra kérlek, hogy tartsatok velem! Lehet, hogy el fogok esni, de a menny felé tartok.”
A hirdetéseket követően az ünneplő gyülekezet elénekelte nemzeti imádságunkat, Somogyi Péter áldásmondása és a záró ének után pedig szeretetvendégséggel fejeződött be az istentisztelet.
Képek: Vargosz
Szász Zoltán református lelkipásztor fiatal felnőttként, 22 éves korában élte át megtérését, majd Isten elhívását követve a Kolozsvári Református Teológián készült a szolgálatra. Segédlelkészként Temesváron kezdte szolgálatát, ezt követően az Arad megyei Pankotán volt lelkipásztor. 2012-ben a tiszaföldvári református gyülekezet hívta meg, ahol a gyülekezet lelki megújulásának és az épületek felújításának szolgálatába állt. 2018-tól a székesfehérvári Széchenyi utcai gyülekezetrész önálló lelkipásztoraként szolgált, és 2021-ben közreműködött a Budai úti gyülekezetrész önállósodásának megvalósításában. 2025-ben a Budapest-Józsefvárosi Református Egyházközség beosztott lelkipásztoraként folytatta szolgálatát. Feleségével, Tündével huszonhárom éve él házasságban; közösen végzik a gyermekek és fiatalok közötti missziói szolgálatot. Hitben járó, két felnőtt lányuk is aktív részesei a gyülekezeti életnek. Szász Zoltán szolgálatának középpontjában az evangélium hűséges hirdetése, a közösségek lelki építése és a családok megerősítése áll.
A lelkészbeiktatásról még több fotó található az alábbi galériában: