„A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jövőjéről szóló augusztusi konferencián.
Életünk cipőjét azért hordjuk, hogy lábunk biztonságban legyen benne és szabadon mozoghassunk. Rajtunk múlik, kibújunk-e belőle, ha nem nyújt valódi biztonságot, szabadságot.
Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi?
Szubjektív merengés a berlini fal árnyékában a csehszlovák kirakó és az egymást építő gyülekezet tengelyen.
A napi ige mentén haladva az igeolvasás imádsággá válhat, ha a zsoltárok tartalma nem csupán „Dávidé”, hanem a sajátunkká is válik. Hét fontos megállapítás erről a zarándokútról.
Három ország, tizenkét nap, hatvan vándor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a svájci reformáció főbb állomásait járta végig. A kapott testi, lelki, szellemi táplálékról és az út kihívásairól két teológushallgató számolt be.
Aki engem gyermekeként szeret, abban is segít, hogy én is egyre jobban megismerjem, megértsem a rám bízott gyermekeket. Gyermeknapi bátorítás szülőknek, nevelőknek.
Reformátusként nem állóháztartásra hívattunk, hanem úton levésre. Olyan útra, ahol a cél nem egy kegyhely, hanem maga Krisztus – aki azonban már az első lépésnél ott jár mellettünk.
Szabadulása után hittanoktató szeretne lenni az a fogvatartott, aki a magyar egyháztörténelemben az elsők között konfirmálhatott egy börtönben. Beszámolónk egy rendkívüli ünnepről, amely a Budapesti Fegyház és Börtön falai között zajlott.
Visky András Kossuth-díjas íróval, színházi szakemberrel beszélgetett Illegalisták című regényéről kollégánk, Parti Judit újságíró a budapesti Ráday Ház dísztermében. Videó.
Mennybemenetele után is komoly munkát végez és végeztet az Úr Jézus. Marco de Leeuw van Weenen gondolatai a 110. zsoltár és a mennybemenetel összefüggéseiről.