Kapcsolódó cikkünk
A társadalmi és egyházi változások között végzett szolgálat állt a fókuszában a Dunamelléki Református Egyházkerület idei presbiteri és főgondnoki konferenciájának május 9-én, szombaton.
Parókia – Szolgálni változások között

A Balog Zoltán dunamelléki püspök által moderált beszélgetésen öt lelkipásztor: Balla Péter (KRE nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettes), Hajdú Szabolcs Koppány (vértesaljai esperes, lovasberényi lelkipásztor), Lovas András (egyházkerületi missziói referens), Nyilas Zoltán (északpesti esperes és pomáz–csobánkai lelkipásztor) és Somogyi Péter (dunamelléki lelkészi főjegyző és fasori lelkipásztor) vett részt. A diskurzust a püspökjelöltségre vonatkozó kérdés alapozta meg: a megszólalók közül négyen vállalnák a jelöltséget, Hajdú Szabolcs Koppány vélekedett úgy, hogy bár a külső elhívás megérkezett, belső elhívás tekintetében még dolga van.

A beszélgetés első, hosszabban kifejtett válaszokat igénylő kérdése arra vonatkozott, ki hogyan látja jelenleg az egyházkerület vezetését. Balla Péter a közösségre épített döntéshozást hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a lelkész gyülekezeti, egyházmegyei és egyházkerületi szinten is elsősorban lelki vezető legyen. Fontosnak tartja továbbá az egyházkerület határain túli egyházrészekkel való kapcsolatok szorosabbá tételét.

Hajdú Szabolcs Koppány szerint fontos, hogy honnan indulunk: „Az egyházi struktúránk a feudális-paraszti társadalom idején alakult ki, amikor az emberek 95%-a a földből élt. Ma már csak 5% él a földből, és többek között ezzel a változással nem tudunk mit kezdeni.” Az esperes továbbá kiemelte: sokkal jobban kellene hagyatkozni a nem lelkészi szolgálatot végző egyháztagoknál felhalmozódott tudásra.

Lovas András hálás azért, hogy Budapesten és az agglomerációban új közösségek indulhattak, hogy a Nagy-Budapest missziói konferenciák tematizálhatták a kezdeményezéseket. Hozzátette: az egyházkerület beállt a tanítványképzés (Tanúim lesztek) és a missziói lelkipásztorképzés (pl. a City to City inkubátorképzése) mögé, megalakult a Missziói Támogató Szolgálat bővülő szolgálati ágakkal, és nagy eredménynek tartja a galyatetői Imádság Háza koncepciójának kialakítását is.

A nehézségekkel kapcsolatban a lelkipásztorok túlterheltségét, „menedzserré válását” említette – szerinte ez csak úgy küszöbölhető ki, ha a lelkészek ténylegesen igei szolgálatot látnak el, és olyanokkal veszik körbe magukat, akik a gyakorlati teendők (pl. szervezeti és pénzügyek) terén válnak a gyülekezetek vezetőivé. Lovas András kitért arra, hogy bár az elmúlt időszakban az egyház politikai és szimbolikus értelemben a középpontba került, ez nem hozott ébredést magával. „A legnagyobb hangsúlynak a gyülekezetek misszióján kell lenni, hogy tagjaik beleéljék Krisztust a társadalomba” – mondta a missziói referens.

Nyilas Zoltán szerint a legfontosabb kérdés az előttünk álló időszakkal kapcsolatban az, hogy el tudjuk-e mondani a jó hírt, hiszen az emberek erre várnak. „Lelki otthonra van szükségük, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy gyülekezeteink erősödjenek” – vélekedett. Az esperes szerint minden gyülekezeteknek meg kell találnia a feladatát a maga helyén, továbbá fontosnak tartja, hogy lelkészek és presbiterek testvérként szolgáljanak együtt, a közösségek vezetőiként.

„A világ szomjas és mérhetetlen szakadékok vannak az emberek között” – vette át a szót Somogyi Péter. „Azon kell munkálkodnunk, hogy közöttünk ne így legyen. Ne tekintsünk egymásra versenytársként. Isten Jézus Krisztusban legyőzte ezt a távolságot, és az a reménységem, hogy ez az elmúlt hat évben csökkenni tudott.” A fasori lelkipásztor azonban hozzátette, hogy nagyon sok munka áll még előttünk, hiszen ő is érzi azokat az erőket, melyek el akarják választani egymástól Isten népének tagjait, a feszültség pedig egyre nagyobb lesz. A 133. zsoltárt idézve elmondta: „Isten csak oda küld áldást, ahol a testvérek egyetértésben élnek.”

Balog Zoltán következő kérdése a strukturális változások szükségességére vonatkozott. Balla Péter inkább a feladat- és munkamegosztás módosítását tartaná célravezetőnek, példaként említve egyes zsinati és egyházkerületi közgyűlési döntések delegálását, jogi vagy költségvetési témákban.

Hajdú Szabolcs Koppány a bennünket körülvevő világ mélyebb megértésére hívta fel a figyelmet: „Miért történik az, hogy a jóléti társadalmak az önzésbe, az elmaradottabbak pedig az életbe menekülnek?” A lovasberényi lelkipásztor emellett kitért arra is, hogy egyházunkban nincsenek szétválasztva a hatalmi ágak: lelkészként egyszerre lehet valaki a törvény hozója és betartója, megszegése esetén akár az ítélkező bíróság elnöke és például esperesként a lelkészek pásztora. „Számos helyen vagyunk ott, viszont nagyon kevés helyen vagyunk úgy jelen, ahogyan kellene” – tette hozzá.

Lovas András a mozgalmi és az intézményi gyülekezeti működést állította egymás mellé Timothy Keller modellje alapján. A mozgalmira jellemző a sokakat lelkesítő látás, az, hogy önkéntességre épül, tagjai pedig egy nagyobb jóért küzdenek, míg az intézményi keretezett, hierarchikus és a jutalmazás miatt vannak jelen benne az emberek. A lelkész a mozgalmi felépítés felé történő elmozdulást tartaná örvendetesnek, mint az evangéliumi megújulás kulcsát, továbbá javasolta a nem területi alapon szerveződő, azaz nem parókiális gyülekezeti forma kialakítását. Azt is jó ötletnek tartja, hogy egy lelkipásztor csak két hatéves ciklus erejéig lehessen püspök.

Nyilas Zoltán az intézményes egyház és lelkiségi mozgalmak közeledését sürgette és úgy vélekedett, a döntéshozó testületek nagysága már-már a működés határait súrolja. „Olyan nagyok lettünk, amilyen nagyok nem vagyunk, ennek pedig le kell képeződnie az operatív munkában” – vélekedett, ám szerinte nincs értelme annak, ha ezzel párhuzamosan a szolgálatukat örömmel végző munkatársak közösségét nem növeljük.

Somogyi Péter Krisztus testének összetettségére hívta fel a figyelmet: „Isten helyezte el benne a tagokat, kit-kit a saját feladata szerint, amelyek nem cserélhetők fel egymással. Ha az egyik megbetegszik, akkor az kihat a másikra is, és egyik sem mondhatja azt a másiknak, hogy ’rád nincs szükség’. Különbözőek a lelkipásztorok és a presbiterek feladatai, de összefüggőek. Krisztus testében együtt örülünk, együtt szenvedünk és ez így működik igazán.” A lelkész szerint a szervezet esetében azt kell megvizsgálnunk, hogy hol vannak a beteg pontok, hogy mindenki a rendeltetése alapján tudja elvégezni a rá bízott feladatot.

Balog Zoltán püspök zárszavában elmondta: 2026. október 3-án, a kecskeméti Ráday családi napon a hivatalos püspökjelöltek nyilvános fórumot fognak tartani.

Képek: Füle Tamás