Különleges keretek között nyílt meg 2026. június 8-án az idei jubileumi év előtt tisztelgő egyháztörténeti és szakrális életünk tereit, tárgyait bemutató kiállítás a budapesti Ráday Házban, amelynek mottója a jubileumi év vezérigéje lett: „Mint gyökér a szikkadt földből” (Ézsaiás próféta könyve, 53. fejezet, 2. vers). Az aznapi egyházkerületi közgyűlést követően a testület tagjai és a jelen lévő vendégek levonultak az udvarra, ahol felavatták a fát formáló, rozsdamentes acélból készült emlékjelet, amelyet Rendeki Horváth Gyula tervei alapján Csik Tamás alkotott meg.

Az elmúlt 450 év örökségét egy Szegedi Kis István által szerzett, „Jövel, Szentlélek Isten” kezdetű énekünk (542. ének a 2021-es Református Énekeskönyvben) közös eléneklése, majd a Lovász Irén Kossuth-díjas előadóművész által előadott reformáció korabeli énekek idézték meg, felmutatva annak a kornak a szellemi örökségét is, amelyben a Hercegszöllősi Kánonok életbe lépése annak idején a Dunamelléki Református Egyházkerület megszületésének egyik fontos mérföldkövévé válhatott.



Áldásgyöngyök maradtak utánuk
„A megmaradás a bajban születik: az Úristen a rosszból jót tud kihozni, ahogy tette azt Mohács után is – ezt jelképezi ez a fa” – fogalmazott Balog Zoltán dunamelléki püspök, köszöntve a Ráday Ház udvarán megjelenteket.

A kiállítást megnyitó beszédében Timár Gabriella Ulla lelkipásztor, a Bibliamúzeum vezetője és a kiállítás egyik kurátora elsőként köszönetet mondott mindazoknak a szakembereknek és munkatársaknak, akik lehetővé tették a kiállítás és az emlékjel megszületését.



„A kiállítással a múltba léphetünk vissza, amely a mi vándorló népünk útja is volt. Ennek nem minden állomása volt egyforma, de ami állandó benne, az Isten hűsége, és ezért hála fakadhat fel a szívünkben” – fogalmazott a múzeumvezető. „Az emlékjel, a fa azt üzeni nekünk, hogy nem volt olyan szikkadt, kopár állapota közösségeink létének az elmúlt századokban, amelyből ne fakadt volna élet. Ennek alapzata Jézus Krisztus keresztje.”

Hozzátette: nem az egyháztörténetünk állomásai az igazán fontosak, hanem a cél, ahová igyekszünk, ezért a kiállítás nem szól másról, mint Isten hűségéről és Isten cselekvésének az állomásairól. „A Szentírás íróinak is fel kellett jegyezni a vándorlás állomásait, ahogy mi is őrizzük eleink tetteit és hitvalló életük nyomait, tárgyait. Küzdelmeikből élet fakadt, a szikkadt földön áldásgyöngyök maradtak utánuk, és mi is itt vagyunk.”



A gyülekezetek nem csak megőrzésre méltó tárgyakat hoztak a kiállításra, hanem hozzájuk kötődő történeteket is, amelyek az ő személyes múltjukról tanúskodnak. „Ezáltal is egy közös történet részévé lettünk itt, a Duna mentén.” Egyházunk szakrális tárgyai azt a világot mutatják be, amelyben református nemzedékek nőhettek fel az elmúlt évszázadokban, ahol a személyes kötődés teszi valódi értékké ezeket a megőrzött kincseket. Mindennek túl kell mutatnia a múltidézésen, mert fel kell, hogy merüljön a mai nemzedékben, hogy mi köze van neki mindehhez. „Szeretnénk azt, hogy a jelenbe megérkezve megfogalmazhassuk: ennek a közösségnek, amelynek ez a múltja, én is élő tagja vagyok és az is maradok.”

Ezt követően Balog Zoltán dunamelléki püspök arra kért mindenkit, hogy lépjen oda az emlékjel melletti kosárhoz, vegyen ki belőle egy egyedi készítésű kerámiagyűrűt – Meixner Etelka porcelánművész alkotásait – és helyezzék el azt a fán áldásgyöngyként. „Mi volt az az áldás, amely Isten népének a tagjává pecsételt el? Keresd vissza azt a pontot az életedben, ahol tudatosult benned, hogy Isten népének a tagja vagy és az is maradsz, és erre emlékezve helyezd fel a gyűrűt a fára egy imádság kíséretében!” – kérte a püspök, hálát adva azért, hogy a gyökér a szikkadt földből kinőve is lombosodott, gyümölcsöt termett.



Egyházkerületi múlt
A most megnyílt és 2027. január végéig megtekinthető időszaki kiállítás két részből áll: a földszinti része egy átfogóbb egyháztörténeti tárlat, amelynek kurátora Berecz Ágnes, a Ráday Gyűjtemény főigazgatója, az alsó szinten pedig a gyülekezetek által kölcsönadott tárgyak segítségével a múlt szakrális tereit és a személyes történeteket idézik fel – ez utóbbi kurátora Timár Gabriella Ulla.

„Arra nem vállalkozhattunk sem időben, sem térben, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület múltjának minden fontos elemét részletesen bemutassuk, inkább a jelentősebb fordulópontokra fókuszáltunk” – avatott be minket a kiállítás koncepciójába Berecz Ágnes. „Másik vezérfonalunk az volt, hogy kidomborítsuk annak üzenetét, hogy a nagy krízisek sorában mindig volt újrakezdés, megújulás.”



A gyűjteményigazgató kifejtette: a reformáció első századából alig maradt fenn tárgyi anyag, ezért nagy szó, hogy a Hercegszöllősi Kánonokból mégis be tudtak mutatni egy kortárs példányt, akárcsak szellemi előzményéből, a Baranyai Kánonokból, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár adott kölcsön. A most jubileumát ünneplő dokumentumnak nem csak előzményei voltak, hanem nagyon komoly utóélete is: a 18. század végéig meghatározó szabálygyűjtemény volt, és máig hatással van a hazai református egyházszervezetre.

A földszinti kiállítóteremben látható tárgyi emlékek, például úrasztali terítők, keresztelőkancsók az egyházkerületi múlt mellett a történelmi kölcsönhatásokról is mesélnek: a mintázatokban itt-ott megjelenik a török formavilág, a hódoltság idejének motívumkincse, anélkül, hogy ez a szakrális funkciót bármilyen mértékben is érintette volna. Néhány pénzérme segítségével a kiállítás bemutatja a kettős adózás kényszerűségét is: a hódoltsági területeken a török birodalomnak és a helyi földesúrnak is kellett adózni.



A Ráday Gyűjtemény elsősorban a Ráday-család hagyatékával tudott hozzájárulni az összképhez, illetve olyan reformáció-korabeli kötetekkel, mint amilyen például Szegedi Kis István híres teológiai összegzése. „Kötelességünknek éreztük, hogy Török Pál püspök személye kiemelt szerepet kapjon a kiállításban, hiszen maga az épület, ahol vagyunk, az ő életművéhez kapcsolódik.”

A peregrináció témája peregrinációs naplók, emlékkönyvek segítségével jelenik meg a tárlaton. Ezek olyan albumok, amelyekbe a diáktársak írtak bele valamilyen magvas üzenetet vagy egy komoly idézetet – görögül, héberül, de leginkább latinul. Az egyik legrégebbi peregrinációs emlékkönyv Tolnai Beke Mihályé, de megtekinthető Báthory Gábor püspök marburgi peregrinációs emlékkönyve is a későbbi korokból.



A 20. század elsősorban bibliák, imádságos és prédikációs könyvek formájában jelenik itt meg, a rendszerváltoztatás utáni időszakról pedig a templomépítések mesélnek. „Természetesen ebben nem a téglák és a kövek az izgalmasak, hanem a gyülekezeti közösségek, akik az építkezések mögött álltak” – emelte ki Berecz Ágnes.

Megérkezni a mába
A kiállítás alsó szintjéhez harmincnál is több dunamelléki gyülekezetből érkeztek tárgyak – tudtuk meg Timár Gabriella Ullától, akinek mindig is nagyon közel állt a szívéhez a szakrális terek témája. „Harmadgenerációs lelkész vagyok, templomterekben nőttem fel és máig erősen kötődöm az ehhez kapcsolódó tárgyakhoz” – fogalmazott a múzeumvezető. Az egyházközségek mellett múzeumoktól is kaptak kölcsön anyagot, de néhány kiállítási tárgyért személyesen utazták végig a baranyai templomokat. „Hozzám talán a padvégek állnak a legközelebb e tárgyak közül, mert a templomba érkezve ezt érinti meg a kezem először és akkor érzem, hogy a helyemre kerültem, és készen állok az igére figyelni.”



A kurátor kiemelte: ezeknek a tárgyaknak abban rejlik a titka, hogy Isten hogyan használta fel őket egy-egy közösség megerősítésére. Ezek most egy térbe kerülve egymással is láthatatlan párbeszédet folytatnak. „Különböző egyházmegyékből érkezett tárgyak kerültek egymás mellé oly módon, hogy szemeket és lelkeket is gyönyörködtessenek, újfajta szakrális teret teremtve a Bibliamúzeum falai között, ezáltal erősítve bennünket.”

Timár Gabriella Ulla számára különleges élmény volt, hogy már a megnyitón sok emléket felidéztek ezek a tárgyak. „Ez az én padomnak a vége!” – mondta például az egyik idős látogató, amikor meglátta a falra kirakott kunszentmiklósi padvéget. Mások is voltak, akik elkezdtek mesélni saját tárgyaikról, olyanokról is, melyeket nem adtak be a kiállításra, a berendezett tér mégis emlékeket idézett fel bennük.



„Ablonczy Ágnesnek a kiállításhoz készült, három részben közölt kísérő írása pont erről szól: emlékezz és hagyd, hogy hasson rád mindaz, amit a kiállítás előhív belőled, határozza meg az identitásodat a mában! Már a termek berendezése előtt elküldtem Ablonczy Ágnesnek a beérkezett tárgyak fotóit, mert tudtam, hogy az ő érzékenységére van szükség ennek az üzenetnek a megfogalmazásához. Az elkészült írása nagyon szépen meg is ragadta ezt.”

A Bibliamúzeum természetesen interaktív múzeumpedagógia foglalkozásokat is társít az időszaki tárlathoz. Van lehetőség például rézmetszetekre emlékeztető képeket papírra átsatírozni. A gyerekek így kétféle képet is készíthetnek maguknak: egyrészt az emlékjelet ábrázoló és a jubileumról megemlékező rajzot, másrészt egy húsvétvasárnapi jelenetet ábrázoló bibliametszet képét is átsatírozhatják papírra. Ezen kívül van lehetőség előrenyomott papírból perselyeket készíteni.



A kiállítás interaktív részének szánták a fa alakú emlékjelet is, Csik Tamás munkáját. Az ötlet Timár Gabriella Ullának és Rendeki Horváth Gyulának köszönhető. „A mottóul szolgáló igeszakasz képéből indultunk ki: a szikkadt föld gyökeréből adta magát a fa és a gyümölcs szimbóluma. Eredetileg a lenti termekben helyeztük volna el kisebb méretben, de püspök úr javaslatára végül az udvarra került látványosabb kivitelben. A célja, hogy elhozzon a mába és ott a saját identitásodban valami megfogalmazódjon azzal kapcsolatban, amit láttál a kiállításon.” Meixner Etelka kerámiaművész 200 egyedi gyűrűt készített hozzá, ezeket lehet áldásgyöngyökként a fára helyezni.

A megérkezés élményét ajándékozta maga a kiállításmegnyitó is a múzeumvezető számára. „Régi álmom teljesült ezzel a tárlattal, amely szépen lekerekíti az én utamat is. Hétfő este azzal az érzéssel feküdtem le, hogy most lettem igazán dunamelléki – én, aki tiszáninneni és tiszántúli múlttal érkeztem ide. Számomra a mába érkezés egyúttal a hazaérkezés élményét is adta, mert megértettem, hogy Dunamellék a részemmé vált, és remélem, hogy mi pedig ezzel az emlékévvel Dunamellék történetének a részévé, élő tagjaivá válhattunk.”




Barna Bálint
Képek: Füle Tamás és Dezső Attila