Imádság az egyház jövőjéért
„Azért vagyunk itt, hogy az evangéliumi megújulásról beszéljünk és együtt imádkozzunk a megújulásért, az egyházi jövőképért – lesznek egyházi választások, de ne ez legyen a fókusz. Párbeszédet szeretnénk” – mondta köszöntő szavaiban Bedekovics Péter, a budai gyülekezet lelkipásztora. Június elején a Budai Református Gyülekezet adott helyet annak a konferenciának, ahol az egyház jövőjéről gondolkodtak közösen a résztvevők.

A túlélés törvényei és a hűséges útkészítés
Az útkészítés három evangéliumi módjáról, a hatalommal való viszony bibliai előképeiről beszélt áhítatában Harmathy András szentendrei lelkipásztor, két újszövetségi prédikációt felidézve. Keresztelő János és Pál apostol Agrippa király előtti bizonyságtétele középpontjában Jézus áll, rá néznek, róla szólnak, tőle indulnak az utak.

Az igehirdető rávilágított: Keresztelő János, Jézus és Pál életét is ugyanaz a név határozza meg: a Heródeseké, akik öt nemzedéken keresztül ültek Izráel trónján. „Akik mindent tudnak az irányításról, akik meg tudnák írni a túlélés törvényeit, azok a Heródesek – mégsem ők a főszereplői a «nagy történetnek»” – mondta a lelkész, arra irányítva a figyelmet, hogy Keresztelő János nyíltan fordul szembe velük, Jézus némán tűri, ami történik, Pál megtérésre hívja őket, bátran törekszik a megnyerésükre. Három életveszélyes helyzet és viszonyulás, amelynek főszereplői nem lehetőségeket és befolyást akartak szerezni, hozzáállásuk az Isten útja iránti hűségről tanúskodik.

„Hogyan viszonyulunk a világunkhoz református egyházként? Mi az utunk itt és most? Nyílt szembefordulás, néma elzárkózás vagy csendes meghívás? Ahhoz vagyunk-e hűek, amihez Keresztelő János, Jézus és Pál hű volt?” – tette fel a kérdést az igehirdető, rávilágítva, hogy mindhárom hozzáállás kiindulópontja az Isten országa volt. „Az Isten országában otthon lenni tanítványságot jelent, Jézushoz hasonulást, tőle való függést, neki való kiszolgáltatottságot” – mondta Harmathy András. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Szentlélek ereje, a Krisztushoz tartozás vigasztalása ad erőt a radikális tanítványság megéléséhez.

„Ránk Isten országának az örömhíre bízatott. Ezt tartjuk-e a legfontosabb valóságnak?”

Az egyházat a gyógyulás útján kell vezetni
„Isten elültetett egy belső hívást” – fogalmazta meg Lovas András, a dunamelléki egyházkerület missziói referense, a Bartók-negyed Református Közösség lelkipásztora, amikor az egyház gyógyulásába, elkötelezett, református missziói közösségek születésébe vetett hitéről kezdett beszélni.

A lelkipásztor Duráczky Bálint szociológus kutatásaira hivatkozva arra hívta a jelenlévőket, hogy nézzenek szembe közösen az egyház fogyásának folyamatával, a radikálisan új társadalmi helyzettel, amelyben az egyháznak meg kell találnia a belső megosztottságból kivezető egyéni és közösségi bűnbánat útját.

Felhívta a figyelmet a rendszerváltozás óta elpazarolt lehetőségre:

„Szem elől tévesztettük a misszió elsődleges, biblikus és költséghatékony útját: a gyülekezeti tagok hiteles életén keresztül megnyilvánuló evangélium lehetőségét.

Kitartó, egy irányba mutató lelki építkezésre van szükség, missziói megújulásra a helyi gyülekezetek szintjén, hogy gyógyuló, ezáltal gyógyító közösségek jelenjenek meg a társadalomban” – fogalmazta meg a lelkipásztor a szerinte követendő egyházi jövőképet. Missziói szemléletét Ravasz László gondolataival támasztotta alá:

„A mai időkben nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen végtelenül fontos dolog intenzív missziói munkákkal a gyülekezeti életet felfokozni és öntudatossá tenni. ... Ha próbatétel következik, a hagyományok kőkorsói széjjel törnek, oda lesz az az egyházi élet, amely önmagában még nem szerveződött. ... Abból a szempontból, hogy minket külső erők tartsanak el, a jelenlegi helyzetnél mindig csak rosszabbat remélhetünk. Nem képzelhetjük el azt, hogy államsegélyeink növekedni fognak, az egyház közjogi kiváltsága gyarapodni fog, nem képzelhetjük el, hogy az egyházi életet közigazgatással elintézhetjük, hogy az egyház tagság kikényszeríthető dolog marad, az egyházi adó végrehajtható köztartozás, az egyházi fegyelem karhatalommal biztosított intézkedés.... Arra kell számítanunk és úgy kell berendezkednünk, hogy megéljünk akkor is, amikor nem lesz államsegély; ne zülljünk széjjel, amikor az egyházhoz való tartozás önkéntes elhatározástól függ; ne menjünk koldulni, ha végrehajtható adó helyett jókedvű adományokból kell megélnünk és ne essünk kétségbe akkor sem hogyha a felsőség nemhogy nem támogat a magunk egyházi céljai elérésében, hanem egyszerűen akadályoz. Ma az egész világon a legkíméletesebb helyzetben a magyar egyházak vannak és nem gondolható el, hogy ez a kiváltság fokozódik, sőt az a természetes, hogy meg fog indulni az átalakulás az államtól nem kedvezményezett egyházi típus felé, amilyen helyzetet ma a világnak mind a két részén: a demokráciákban és a tekintély államokban látunk. Ezért szükséges tehát a gyülekezeti élet fejlesztése és öntudatosítása." (In: Ravasz 100 – Püspöki jelentések, 334-335.)

Huszonhét kérdés az egyházi vezetésről
A közös gondolkodás résztvevői online felületen tehettek fel kérdéseket Szalai Zsoltnak és Lovas Andrásnak, ezekből néhányat idézünk. Elsőként arra vártak választ az egybegyűltek, hogy mit lehet kezdeni az elkényelmesedett lelkészekkel és közösségekkel, akik nem akarnak változni.

„Szeressük őket! – kérte Lovas András. „Legyen reménységünk arra, hogy mindenki megújulhat, a személyes kapcsolat kisebb lelkészi körben jó kiindulópont lehet” – vélte a missziói referens.

Hogy víziójuk milyen átstrukturálást igényelne, Szalai Zsolt válaszolt: „A Biblia azt tárja elénk, hogy mindig közösségben vezették Isten gyülekezetét, ezért fontos számunkra a közösségi vezetés.” Lovas András szerint az egyház kultúrájában történő lelki változások fogják megmutatni, hogy milyen strukturális változás szolgálná az egyházat.

Arra a kérdésre, hogy milyen fékeket lehet beépíteni, hogy a püspök ne váljon megkérdőjelezhetetlenné és ne éljen vissza a hatalmával, Lovas András úgy válaszolt, hogy a legfontosabb a belső fék. „Amellett legyenek olyan kapcsolatai, ahol transzparens, legyenek körülötte, akik rá tudnak kérdezni az életére – ez a vezetői kör felelőssége is, mert a vezetői megbízatás torzítja a személyiséget.”

Szalai Zsolt szerint a külföldi vagy itthon történt visszaélésekben a közös pont a belső bizalmi kör hiánya.

Az egyház és állam összefonódásáról Lovas András azt mondta, hogy a „kapcsolat újradefiniálása az államon múlik. Ha nagyobb a lelkierőnk, ha nagyobb az adakozási kedvünk, akkor kevésbé függünk – nagyobb távolság, nagyobb szabadság jót tenne.”

Szalai Zsolt szerint a református egyház sok közszolgálati feladatot lát el az oktatástól a szeretetszolgálatig. Véleménye szerint következetesnek kell lennie az egyháznak abban, hogy az állami feladat átvállalásának költségét térítse meg az állam. „De erősítenünk kellene a sáfárság tudatát, hogy a lelkipásztoraink megfelelő jövedelemmel rendelkezzenek” – fogalmazott a szakember.

„A kegyességi irányzatok a megújulás irányzatai, melyeknek középpontjában Isten igéjének hitelessége, komolyan vétele és a Krisztus-központúság van, mindkettőben egyek vagyunk” – fogalmazta meg Lovas András az evangéliumi megújulás lényegét.

Evangélium, jövőkép, reménység, tenni akarás
Az evangéliumi megújulás gyülekezeti tapasztalatairól szóló kerekasztal-beszélgetést Hekli Katalin, rákospalota-óvárosi lelkipásztor vezette. Dani Eszter solymári lelkipásztor, Tar Zoltán Gyula, Érd-Parkváros lelkésze, Lenkey István paksi lelkipásztor és Szász Lajos budafoki lelkipásztor osztották meg tapasztalataikat Isten újjáteremtő vezetéséről, az imádság jelentőségéről, erejéről és a közösségi vezetés fontosságáról.

Arra válaszolva, hogy mit tehetünk egyházunk megújulásáért, Lenkey István kiemelte:

ha legalább annyit imádkoznánk a vezetőinkét, mint amennyit bíráljuk őket, előrébb tartanánk.

Az imádság és az őszinteség kulcskérdés Szász Lajos szerint, aki azt is megfogalmazta, elvárásaink ne csak a püspökkel, hanem önmagunkkal szemben is legyenek.

„Minden korszak megtermi a maga egyházi kultúráját, az éberséget magunkban és a gyülekezetünkben kell életben tartani. Ha a kezdeti tűz kezd kialudni, akkor jelezzünk! Intsétek, biztassátok, bátorítsátok egymást! – hívott Dani Eszter, aki szerint elöl kell járni az áldozathozatalban és a felelősségvállalásban.

„Imádkozzunk a saját gyülekezetünk lelki megújulásáért!” – kérte Tar Zoltán Gyula, aki szerint mindenkinek felelőssége, hogy segítsen a vezetőnek embernek maradni.

A konferencia zárásaként két-három fős kisközösségekben hordozták a jelenlévők az egyház megújulásának az ügyét, majd az egybegyűltek közül hárman imádkoztak a közösséget vezetve.

Képek: Füle Tamás