Bábokkal megosztott öröm

A SZEL-Biblikus Bábstúdió filmjei kicsit mindenkihez szólnak, de elsősorban a gyermekes családokhoz. Egy németországi történet a terápiás báboktól a nyilvános fellépésekig.

„A történetünkben semmi rendkívüli nincsen.” Ezzel a mondattal kezdődik a SZEL-Biblikus Bábstúdió bemutatkozása Facebook-oldalukon. A valóság azonban ennél jóval színesebb, így amikor interjút készítettem a jelenleg Németországban élő Szilágyi László lelkésszel, a bábstúdió egyik ötletgazdájával, elbeszéléséből egy igen izgalmas és érdekes történet kerekedett ki. Hiszen mégiscsak rendkívüli eset, ha egy házaspár terápiás bábok segítségével végez gyermekevangelizációt és családi kapcsolatépítést egyszerre. Az pedig pláne rendkívüli, ha bábfilmjeik nem várt népszerűségre tesznek szert Facebook-on, ezekhez írt dalaikat pedig több család is közösen énekli karanténidőszakon innen és túl.

Terápiás bábok
Szilágyi László szatmári lelkészi családból származik, Kolozsvárott tanult magyar református teológiát. Négy évet végzett ifjúsági munkát Nagyváradon, de volt falusi lelkipásztor is néhány évig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület északi részében. Felesége, Szilágyi Edit érettségi után Németországban tanult tovább a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) világszervezetének, az YMCA-nak az egyik intézményében. Sajnos az ottani végzettségét Romániában nem sikerült honosítani, ezért úgy döntöttek, hogy olyan helyre költöznek, ahol mindketten végzettségünk szerint tudnak elhelyezkedni, így elindultak a nagyvilágba. Immár kilencedik éve élnek Langenhagenben, Hannover környékén.

„Feleségem végül egy német evangélikus gyülekezetben kapott állást ifjúsági referensként, ezért jöttünk ide” – magyarázta Szilágyi László, aki a kiköltözésük után elvégzett egy szociálmenedzsment mesterképzést is az időközben egyetemmé vált YMCA-iskolában, és egy másik német ajkú evangélikus gyülekezetnek lett az ifjúsági referense Hannoverben. Most mindketten főállásban ifjúsági referensek: ők végeznek gyülekezeteikben minden olyan munkát, ami a gyerekekkel, a konfirmandusokkal és az ifjúsággal kapcsolatos. Edit annak idején bábkészítést is tanult a képzése részeként, volt is otthon egy általa készített báb, innen jött az ötlet, hogy ezzel esetleg komolyabban is lehetne foglalkozni szolgálatuk keretein belül.

„A bábozás mellett döntöttünk, amivel hosszútávon, akár nyugdíjas korunkban is foglalkozhatunk majd. Elvégeztem hozzá két szakmai szemináriumot, és elkezdtünk bábokat vásárolni. Most már majdnem ötven bábunk van. Ezek egyébként nem bábszínházhoz készültek, hanem terápiás babák, amelyek azért különlegesek, mert a betegek kezelése során pszichésen segíthetik a gyógyulást. Nem igazán tudnám megmondani, miért pont rájuk esett a választásunk, de nagyon szeretjük őket. Láttuk, milyen jó hatással van a közönségre ezeknek a nagyméretű babáknak a mozgása, megjelenése, és az, hogy milyen kifejezően tudnak bizonyos dolgokat megjeleníteni. Emiatt is dönthettünk mellettük.”



Eleinte szó sem volt filmezésről, csak gyülekezeti alkalmakon használták őket. „A gyülekezeteink szeretettel fogadták az előadásokat, sokszor még a felnőttek is szívesen nézték ezeket. Meghívtak minket táborokba, így beszélgetésekhez is felhasználtuk a bábokat. Elképesztően hatékony eszközei az értékközvetítésnek: nemcsak történetek elmesélésére alkalmasak, de előadások felvezetésére vagy beszélgetések elindítására is. Volt, hogy a babákat az emberek kezébe adtuk, hogy azok beszéljenek helyettük. Érdekes hatásokat értünk el vele, az emberek ugyanis ennek köszönhetően nyitottabbakká váltak. Mindezek megerősítették bennük azt a gondolatot, hogy ezzel nagyon jó szolgálatot lehet tenni.”

Családi rituálé
A koronavírus alatti karantén során megkereste őket egy barátjuk a hannoveri magyar református gyülekezettől, és megkérdezte, nincs-e valami ötletük arra nézve, hogy mit lehetne kezdeni a bezártság során a gyerekekkel. „Mindenfajta hosszútávú tervezés nélkül akkor úgy gondoltuk, hogy csinálunk egy kisebb filmfelvételt a bábjainkkal, esetleg egy rövidke tematikus videósorozatot. Célunk nem elsősorban a szórakoztatás volt, hanem a családok tehermentesítése. A német társadalomban teljesen szokatlan állapot volt a családtagok ilyen mértékű összezártsága, ezért próbáltunk meg videóinkkal olyan témákat felvetni és olyan módon, hogy a szülők és gyermekeik könnyebben át tudják vészelni ezt az időszakot.”



Míg korábban csak németül báboztak a gyülekezeteiknek, a felkérés miatt a videók két nyelven készültek el, hogy se a magyar, se a német közösségek ne maradjanak le róluk. „A lányom kommunikációt és marketinget tanult Kolozsváron. Ő ajánlotta, hogy hozzunk létre egy önálló Facebook-oldalt a bábfilmeknek. Az ő segítségével és közvetítésével rajzoltattunk identitást kifejező logót is. A feleségem gyülekezetének egyik ifjúsági tagja vágta a filmet németül, én pedig magyarul, és az ő általa vágott német verziókat osztottuk meg a német gyülekezeteink oldalain. A bábstúdió neve (SZEL) a neveink kezdőbetűiből jött: Szilágyi Edit és László. Akár szimbolikus jelleget is lehetne annak tulajdonítani, hogy egybecseng a szél szavunkkal.”

Bábfilmjeik ugyancsak pozitív fogadtatásban részesültek. „Több családtól is kaptunk videókat reakcióként. Az egyiken egy nagyváradi, 4-5 éves fiú gitárral a kezében énekli a dalt, amit a bábfilmünkből tanult. Egykori konfirmandusom, aki ma családanya, szintén küldött egy felvételt, amin a férje és két kislánya nézik a filmünket és együtt éneklik a dalt. Harmadik példa: volt presbiterasszonyom lányánál rituálévá vált, hogy esténként együtt nézik a gyerekekkel a videóinkat. Azt gondolom, hogy ezzel mindent elértünk.” Lelkészkollégák is jelezték már vissza, hogy videóinkból tanórák témája vagy esetleg házi feladat vált. Nézik filmjeiket az Egyesült Államokban, Kanadában és Ázsiában is.



„A tudat, hogy a gyerekek a mi dalainkat éneklik a családtagjaikkal, az megfizethetetlen. Ezek a dalok kifejezetten a videóinkhoz készülnek magyar nyelven, majd németre is lefordítjuk őket. Ez komoly kihívás, de mivel óriási szeretettel csináljuk, ezért mégsem az.” Mindent önerőből valósítanak meg, még a háttérképeket is igyekeznek saját fotókból és felvételekből megoldani. „A feleségem írja a történeteket, mert ő profibb ebben és hihetetlen pedagógiai érzéke van. Sokszor először inkább németül ír, hogy egyszerűbb legyen a szöveg, hiszen magyarban választékosabban fogalmaznánk, amit nehezebb lenne németre fordítani. A felvételeket pedig nyolcvan-kilencven százalékban én csinálom.”

Igyekeznek a történetek lehetséges reflexióira is hangsúlyt fektetni, ez sokat segít abban, hogy kedvessé váljanak ezek a figurák, hiszen értelmezési keretet is adnak a történeteknek. „Az írás során az igei üzenet mellett tudatosan figyelünk a pedagógiai aspektusra és a gyakorlati megvalósításra is. Hiszen egyszerre kell elérnünk, hogy a gyerekek is értsék, de a szülők se unják a filmet. Sokan kérdezték is, hogy akkor kikhez szólunk. Rájöttünk, hogy ha ezt kérdezik, akkor jól végezzük a dolgunkat. A filmjeink végén mindig felhívjuk a figyelmet a szülők és a testvérek szeretetére, majd közös, családi éneklésre buzdítunk mindenkit. Számunkra központi gondolat, hogy ez sosem csak a gyerekről szól, hanem a családról.”



Nappaliból a nyitott udvarig
Egy mobiltelefonnal és egy gitárral kezdték, de azóta már beszereztek ezt-azt a technikához. „Nekem kellett mindent autodidakta módon megtanulni, majd beszerezni a szükséges eszközöket.” Nem készülnek nagy robbanásra, ezért megelégednek a Facebook-oldallal. „Most egy kicsit visszaesett a videók megtekintése a nyitás miatt, de ez természetes. Karantén alatt mi is több időt tudtunk erre rászánni, egy nap alatt tizennyolc órás munkával el tudtunk készíteni egy videót. Most már azért legalább három nap kell hozzá. Lehet, hogy vakáció, szabadság alatt havonta egy videónál maradunk. De ha sokáig nem történik semmi az oldalunkon, akkor elkezd nőni a régebbi videók nézettsége, ami szintén jó dolog.”

Bábfilmjeik népszerűségén ugyancsak meglepődtek. „Sokan írnak nekünk arról, hogy mennyire várják a következő részeket. Így egy adott ponton beléptünk a mókuskerékbe, és azóta sem tudtunk megállni. Bár korán felmerült, hogy kisebb sorozatokban gondolkozzunk, de ma már következetesen építünk is erre. Én az elején félve vágtam bele, de a meglévő kínálat felmérésekor láttam, hogy nem sok hasonló kezdeményezés volt magyar nyelven, így mindenhol népszerűsíteni kezdtem a bábstúdiónkat, még más felekezeteknél és egyéb közösségeknél is. Kicsit mindenkihez szólunk, emiatt is vált óriási feladattá ez a szolgálat. De elsősorban a gyerekes családoknak szeretnénk támaszt adni.”



A filmezést a járvány után sem fogják feladni. Hosszútávú tervük, hogy élő adást is készítsenek, például nagyváradi házunk udvarából, ahová hívnának közönséget és Facebook-on is be lehetne kapcsolódni. Gyermekevangelizációs hetekhez is felajánlanának fellépéseket. „Elmennénk iskolákba, gyülekezetekbe. De a pillanatnyi szolgálati beosztásunk ezt még nem teszi lehetővé. Mivel a feleségem babákat készít, abban is gondolkodunk, hogy babakészítő szemináriumot tartunk, egyszerre négy-öt embernek. Én pedig a bábok életre keltésében tudnék tanítani ezt-azt. Érdeklődő gyülekezeti tagokat is bevonnánk a munkánkba. Jó lenne a példánkkal másokat is felbíztatni hasonló kezdeményezésekre.”

Bár Edit és László a módszereik tekintetében sok mindenben különböznek egymástól, de tökéletesen kiegészítik egymást, ezáltal teremt új értékeket a közös munkájuk. „Annyi mindent kihoztunk egymásból, hogy elképesztő. Mindketten nagyon-nagyon szeretjük a hivatásunkat és sok mindenbe belevágtunk már emiatt. Őszintén szeretjük azt, amire Isten minket elhívott. De ez valójában nem rólunk szól. Minden lelki szolgálat éltető ereje a megosztás. Nem magunkat vagy a munkánk eredményét akarjuk népszerűsíteni, hanem az örömöt, ami mögötte van. Arra bíztatjuk a nézőinket is, hogy ne féljenek megosztani az örömüket. Az örömnek akkor van igazán ereje, ha megosztják, ha továbbadják.”


Barna Bálint
Fotók: SZEL-Biblikus Bábstúdió