"Vannak idők, amikor a saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot."
Albert Schweitzer
Szellemi emberré válni
Átadták a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumot Budapest VIII. kerületében. A Károli Gáspár Református Egyetem új szakkollégiumában hetvenhat hallgató tanul – számolt be a reformatus.hu.
„A Horánszky utcai épület a két világháború között a Keresztyén Ifjúsági Egyesület székháza volt. A rendszerváltás után hosszú ideig üresen állt, majd szociális lakások működtek az addigra teljesen lepusztult körfolyosós bérházban. Később a Dunamelléki Református Egyházkerület tulajdonába került az épület; a közgyűlés pedig úgy határozott, hogy új szakkollégium indulhat az épületben a Károli-egyetem égisze alatt – ismertette az előzményeket Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az ünnepélyes átadón.” A teljes cikket reformatus.hu-n olvashatják.

Kép: Vargosz