Mérnöki fejjel, logikusan és világosan gondolkodik, nagy teherbírású, igaz barát, alapos és lelkiismeretes munkatárs – így jellemzik barátai és szolgatársai P. Tóth Zoltán északpesti egyházmegyei főgondnokot, aki aktív éveiben közúti járművek üzemeltetésével, karbantartásával, gyártásával foglalkozó nagyvállalatoknál dolgozott, többnyire vezető beosztásokban, majd nyugdíjba vonulása után húsz évig vállalt egyházi szolgálatokat és tisztségeket gyülekezetében, egyházmegyéjében, egyházkerületében, a Zsinatban és a Generális Konventben. Idén év végén lezárulnak közegyházi feladatai és nem vállal újabb hatéves ciklust, a jövőben családjának szentelne több időt.

„Állandó példa előttem lelkipásztor édesapám, aki minden tervéhez hozzátette: ha Isten is úgy akarja. Ő a mindennapokban is megélte azt, hogy »ember tervez, Isten végez«. Rám hagyta életigéjét, A zsidókhoz írt levél 13. fejezetének 14. versét, amelyet édesanyámmal együtt a karikagyűrűjükbe vésve hordtak: »Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.« Másik életigémet, a 139. zsoltár 5. versét a nagyobbik fiamtól kaptam egy súlyos műtét után: »Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.« Megélhettem, hogy Isten már evilági életünkben kézben tart, int, utat mutat, korlátoz, és mindezt egyszerre” – fogalmazott az északpesti főgondnok, akit gödöllői otthonában kerestünk fel.



A hit és tanulás lépcsőfokai
P. Tóth Zoltán 1944-ben két légiriadó között született Dunaalmáson egy Kárpátaljáról menekült ötgyerekes lelkipásztor család középső gyermekeként. 1948-ig Rákosligeten laktak – ebből az időszakból csak egy gőzmozdony képe maradt meg benne –, majd Gödöllőre költöztek, ahol édesapját lelkipásztornak választották. Gyerekkoruktól kezdve munkavégzésre nevelték őket, mert nagyon szegényen éltek, de boldogan.

„Csöndes, szelíd gyerek voltam, igyekeztem mindenben engedelmesen részt venni. A család lelkészi pályára szánt, de engem egyszer a szószékről letekintve megrémisztett a sok pad látványa, akkor eldőlt bennem, hogy nekem nem ez a pálya való” – emlékezett vissza a főgondnok. A hithez való közeledése a családi háttérből természetesen jött, és lelki érésében komoly lépésként élte meg 1958-as konfirmációját.

Édesapját 1960-ban Szamosközi István püspök maga mellé rendelte fasori lelkipásztornak. Pestre költöztek, P. Tóth Zoltán a Madách Imre Gimnáziumba került. „Osztálytársam, Hajdú Zoltán elhívott engem a Salétrom utcai ifibe, amely számomra fontos hitbeli lépcsőfok volt. A következő lépcsőfok már az egyetemen ért, ahol a politikai, ideológiai tárgyak az élet nagy kérdéseire nem tudtak egzakt választ adni, ezért elkezdtek jobban érdekelni a hit dolgai.”

Eleinte telefonműszerésznek készült, mert mindent ő javított meg otthon, de osztályfőnöke rávette arra, hogy kitűnő tanulóként egyetemre felvételizzen és előkészítő tanfolyamra is járjon. Ennek köszönhetően a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett: 1967-ben közlekedésmérnöki diplomát, 1973-ban gazdasági mérnöki oklevelet, 1984-ben egyetemi doktori fokozatot szerzett.



Család és otthon épül
A főgondnok fiatal korában több lánynak is udvarolt, de amikor bemutatta őket édesapjának, ő mindegyikre azt mondta, hogy nem illenek hozzá. Egyik este azonban édesapja azzal fogadta, hogy talált egy lányt, akit el tudna neki képzelni. „Az egyik gödöllői gimnáziumi osztálytársam húga, Zsuzsa Pesten járt főiskolára, és édesapámhoz kopogott be, hogy segítsen neki albérletet találni. Édesapám meghívta őt az ifjúsági körbe. Zsuzsa elsőre nem jött el, végül egy újabb meghívásra a húsvéti ünnepi alkalmon illendőségből részt vett. Ott találkoztunk. Kíváncsi voltam rá, hogy milyen tulajdonságaira figyelhetett fel édesapám. Szelíd, kedves és megfontolt volt. Lassan közeledtünk egymáshoz, sokat beszélgettünk, próbáltuk megismerni egymást.” Végül 1971-ben házasodtak össze, két gyermeket neveltek fel, jelenleg négy unokájuk van.

Mintegy 35 éven át Pasarétre jártak templomba, eleinte azért, mert a közelben laktak, később azért, mert továbbra is Cseri Kálmán igehirdetéseiből szerettek volna épülni. Gyermekeik is ott konfirmáltak, a nagyobbik fiuk – immár saját családjával – ma is odajár. „Amikor mindkét fiunk felnőtt, elhatároztuk, hogy szeretnénk egy családi házat, miután 2002-ig Budapesten társasházi lakásokban éltünk. A nagyobbik fiam látott egy telekhirdetést Gödöllőn, és bár építkezni nem szerettem volna, mégis adtam neki egy esélyt, megnéztem a helyszínt. Ott rögtön felhívtam Zsuzsát, hogy jöjjön azonnal, ezt látnia kell. Egyből beleszerettünk a környékbe. Találtunk egy megbízható generálkivitelezőt, akiről egy ökumenikus imahéten kiderült, hogy hívő katolikus. Februárban kezdődött az építkezés, novemberben beköltöztünk, azóta itt élünk.”



Járművek, nyelvek és zenék
P. Tóth Zoltán azzal foglalkozhatott, amihez kedve és adottsága volt: járművekkel. Először a VolánTefunál dolgozott, ahol főenergetikus, főmérnök, majd fejlesztési és műszaki főosztályvezető lett. A kilencvenes években egy kockázati tőkebefektető céghez ment át, ahol találmányokat, újításokat kellett menedzselnie, majd egy ismerőse ajánlására 46 évesen jelentkezett a Renault akkor alakuló magyarországi haszongépjármű-üzletágához képviseletvezetőnek.

„Az állásinterjún elmondtam, hogy van szakmai tudásom, szorgalmam, ambícióm, innovációs képességem, de franciául nem tudok, csak angolul. Azt mondták, az elég lesz, fel is vettek, de a francia tárgyalópartnereim gyakran váltottak át franciára, így elhatároztam, hogy megtanulok franciául is” – mesélte a főgondnok. Nem csak itthon tanulta a nyelvet: amikor családjával Franciaországban nyaralt, egy háromhetes párizsi nyelvtanfolyamra is járt.

Kicsit németül is ért. „Azt tapasztaltam, hogy aki szereti a zenét és jó a hallása, általában nyelvérzékkel is rendelkezik. Szeretem a nyelveket – a franciát azért, mert szép. Ami a zenét illeti, fiatalon népzenei lemezeket gyűjtöttem és nagyon szeretem a komolyzenét, különösen a jó kórusműveket. Szerettem a beatzenét is. Az Omega dobosa évfolyamtársam volt és egyetemistaként gyakran voltam ruhatáros a Kinizsi utcai koncertjeiken.”

Az Irisbusnál az autóbuszgyártásban is dolgozott egy ideig. „Az autóbusz a legkomplikáltabb közúti jármű, mert be van szorítva olyan közúti szabványok, méretrendszerek és súlykorlátozások közé, amelyeket kijátszani olyan magas fokú mérnöki munka, hogy azt nem is gondolná az ember.” Legvégül egy német pótkocsi-kereskedő cégnél dolgozott, onnan ment nyugdíjba 2006-ban.



Egyházi szolgálatok
Nyugdíjba vonulása után egy hónappal már álláshirdetéseket nézegetett, ekkor kapott elhívást a presbiteri szolgálatra. „Megválasztásom után megbíztak, hogy állítsak össze egy lelkészkereső csapatot. Sok helyre elmentünk igehirdetést hallgatni, előtte imádkoztunk, hogy a gyülekezet szemével is lássunk. Körülbelül a hatodik helyen találtuk meg Balogh Tamás nagytiszteletű urat, aki idén húsz éve a gyülekezet pásztora.”

P. Tóth Zoltánt sokféle feladat megtalálta Gödöllőn: szerkesztette a gyülekezet hírlevelét, digitalizálta a temető-nyilvántartást, részt vett a Gödöllői Líceum igazgatótanácsában, az úrasztali szolgálatokban, és volt, hogy még ifjúsági kört is vezetett. „Egy idő után kezdtem fokozatosan leadni ezeket a szolgálatokat, mert közben megtaláltak egyházmegyei és zsinati feladatok is, ezek együtt pedig már soknak bizonyultak.”

2009-ben egyházmegyei tanácstag lett, majd 2015-ben egyházmegyei főgondnok Nyilas Zoltán esperes mellett, akivel együtt jártak vizitációkra, megismerve az 54 gyülekezet többségét. A lelkészkereséssel kapcsolatos tapasztalatait több közösséggel is megosztotta. „Biztattam őket, hogy nézzenek körül, nézzék meg önmagukat, hogy hol és merre tartanak, milyen látásuk van és személyesen hallgassák meg az igehirdetéseket, ne az internetről, mert akkor látja azt is az ember, hogyan fog kezet a lelkipásztor.”

A váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola igazgatótanácsának elnökeként is sok feladata van, emellett tagja az Egyházkerületi Tanácsnak, presbiteri képviselőként tagja az Egységes Zsinati Lelkészképesítő Bizottságnak, a Zsinatnak 2015-től jegyzője, 2021-től rendes tagja, a zsinati Gazdasági Bizottság tagja. Szívügye a presbiterképzés és a Generális Konvent ügye is.



Staféták és minták továbbadása
A közelgő közegyházi tisztújítás dilemmáiról kifejtette: ha olyan főgondnokot választanak, aki munkahelyén tíz-tizenkét órát dolgozik naponta, annak nem sok energiája marad egyházára. Ha viszont olyan főgondnokot választanak, aki nyugdíjas, nála egészségügyi kockázatokkal is számolni kell. Emiatt olyan elhívott főgondnokra van szerinte szükség, akinek kellő ideje, ereje és energiája is van a szolgálatra. Ő lelki békével tudja majd átadni az egyházmegyei főgondnoki szolgálatot, és nem gondolja, hogy ezt nála senki se tudná jobban végezni.

Szívesen ad tanácsokat, ha az új vezetés kéri tőle, de ezt nem várja el – ő sem sokat kérdezősködött az elődjénél. „Mikor átvettem Margit Istvántól a gondnokságot, együtt töltöttünk egy délelőttöt, azután talán csak egyszer kérdeztem tőle valamit telefonon. Működési elvem, hogy mindent saját magamnak kell megtanulni” – fejtette ki. „A multiknál a csapatmunkát is megtanultam, és nagy öröm volt, ha a munkatársakkal szinte családként dolgoztunk együtt. Ha érezték a felelősség súlyát, akkor maguktól végeztek el mindent. Megtanultuk tisztelni a másik munkáját, erőfeszítéseit, együtt örülni az eredményeinek.”

Azt az időt, amit még Istentől kap, békében és szeretetben szeretné eltölteni – számára elég mindaz, ami ebbe belefér. „Szívesen olvasok, például nemrég nagy élmény volt számomra Kodolányi, aki nagyon jól értette a Bibliát. Emellett szeretném továbbadni az unokáimnak az alapelveimet és feleségemmel naponta imádkozunk értük, hogy ők is eljussanak Isten közelébe. Ezek a terveim, de Isten kezében vagyok. Most öröm és elégedettség van a szívemben az elmúlt két évtizedért. Az Úr visszaterelt az egyházi szolgálat területére, amit gyerekként nem akartam, rámutatva, hogy van azért nekem való formája is ennek. Ezért örökké hálás leszek.”


Barna Bálint
Képek: Vargosz