Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az így megtalált áldásokról és a szolgálatban való kiteljesedésről.
Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevonását is szorgalmazná a döntéshozatali folyamatokba. Interjúnk.
Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben pedig több teret adna az Istenre és az egymásra figyelésnek. Interjúnk.
A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas Zoltánt.
A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Szathmáry Gergelyt.
Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené református arcélünket és építene az egyházmegyék espereseire, főgondnokaira.
Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió megszervezését és nagyban támaszkodna a gyülekezetek meglátásaira.
Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és egyéb kötelezettségek mellett is teljesíthető. A részletekről az ötletgazdát, Bolyki Lászlót kérdeztük.
Interjú Pál Sándorral, a budafoki református gyülekezet presbiterével, aki sportbíróként a kezdetek, azaz 1986 óta minden Forma–1-es versenyen szolgálatot teljesíthetett, idén 41. futamára készül.
Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott meríteni a maroknyi nyáj vezetéséhez.
Identitáskeresés, társadalmi lenyomatok és az egyházi reprezentáció felelőssége – A roma holokauszt emlékezetéről közelmúltban nyílt kiállítás kapcsán dr. Gulyás Klára kulturális antropológussal beszélgettünk.
Fiatal nőket támogat, hogy értéknek lássák a nőiességüket. Szülésznőnek készül, de a tenni akarása túlmutat a szakmáján. Kaszó Dorka felelősségérzetből adja tovább, amit megtanult. Íme, az új generáció.
Milyen szemléletmódbeli változásra van szükségük a vezetőknek az egyház küldetésének betöltéséhez? Erről beszélgettünk Lovas András lelkipásztorral nemrégiben megjelent könyve kapcsán.
Visky András Kossuth-díjas íróval, színházi szakemberrel beszélgetett Illegalisták című regényéről kollégánk, Parti Judit újságíró a budapesti Ráday Ház dísztermében. Videó.
A május 16-i Bárka Akadémia témája arra reflektál majd, hogy a közösség hogyan lehet motiváció a fiatalok életében. Erről beszélgettünk Kovács Nikolettával, a Bárka Tábor évközi programjainak szakmai vezetőjével.
Egy keresztyén ember nem tudja a sírba vinni magával a bűneit, azokat itt és most kell letennünk Isten elé – figyelmeztet Gecse Attila miskolci kórházlelkész, a Gyökössy Intézet pasztorálpszichológiai lelkigondozója.
Miért érintette érzékenyen a református egyházat földjei nagy részének elkobzása 1945 után? Miként törte meg a falusi gyülekezetek hátországát adó parasztságot a téeszesítés és a kuláküldözés? Dr. Rigó Róbert történésszel, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójával és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala kutatási osztályvezetőjével beszélgettünk a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.
Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszolgálatról beszélgettünk Horváth Gergely, rádiós műsorvezetővel.