Személyes életútjának mely állomásai azok, amelyeket egészen biztosan hasznosítani tudna egy főgondnoki pozícióban az egyházkerület élén?

Eredeti szakmám szerint pedagógus vagyok, így a közösségi lét, az emberekkel való kapcsolatteremtés és kapcsolattartás alkatilag könnyen megy. Életem egy szakaszában környezetvédelmi mérnöki munkát végeztem, ahol meg kellett tanulnom szisztematikusan és rendszerszinten gondolkodni és dolgozni, átlátni az összképet egy adott probléma megoldásánál. Ez a típusú szemlélet segít abban, hogy könnyen megértsek összefüggéseket, rendszereket. Húsz éve vagyok Remeteszőlős polgármestere, ahol ezeknek a tapasztalatoknak az összességét kellett használni és erősíteni, és emellett megtanultam a különböző típusú embereket az összefogás irányába elmozdítani. Sosem azt kerestem, ami szétválaszt, hanem ami összeköt: azokat a közös pontokat, amiben konszenzus van, ami mindenki számára fontos és érték, mert ebből kiindulva lehet együttműködni, közösségben lenni. A református egyház is sokszínű, és én ezt értéknek tekintem, de ezt az értéket akkor lehet kibontakoztatni, ha békesség van a különbözőségek ellenére is.

Főgondnokként mi lenne a programjának a legfontosabb pontja és miért pont az?

Az egyház feladata az, amire Krisztus elhívott minket: „tegyetek tanítványokká minden népeket”. Az egyháznak minden egyes tevékenységével ezt a célt kell szolgálnia, így innen közelíteném meg az egyházkerület működtetését, az ingatlangazdálkodást, a lelkésztovábbképzést, a presbiterképzést és minden mást. Ehhez első lépésként közbékének kell megvalósulnia. A második lépés a tényleges missziói tevékenység. Nagy örömmel látom, hogy a városi, agglomerációs és egyetemi misszióknak és a gyülekezetplántálásoknak szép eredményei vannak. Viszont a gyengülő, revitalizálásra váró gyülekezetek és a szórványosodó gyülekezetek több figyelmet érdemelnének a mostaninál, és ehhez elengedhetetlen a vidéki reformátusságunk megerősítése – nem felülről irányítva, hanem együttműködve azokkal a gyülekezetekkel, esperesekkel, akik ebben érintettek. A harmadik lépés pedig a református arcélünk megerősítése. Ez egy közösségformáló erő is kellene, hogy legyen, emellett csak így lehetünk hegyen épült várossá. Nem zárkózhatunk be, hanem református közösségként is segítenünk kell a településünk jólétét. Aki rátalál ebben elhívására, az az egyházunk életét is erősíti.

Főjegyzőként hogyan látja, mi a legnagyobb problémája most az egyházkerületnek, és mit tudna tenni a megoldásért főgondnokként?

Mindenekelőtt azt emelném ki, hogy szervezettségében nagyon sokat fejlődött az egyházkerület az elmúlt időszakban. Fontosnak tartom, hogy a pozitívumokról is beszéljünk a problémák mellett. Ugyanakkor a belső megosztottság mintha előtérbe került volna. Bár ez nem jelent olyan erős szembenállást, mint amit például a világban tapasztalunk, fontos lenne megszilárdítani az egységünket. Ezért támogatom Nyilas Zoltán esperes és püspökjelölt Beszélgető egyház programját, hogy mindenki dialógusba léphessen mindenkivel és megtaláljuk a közös pontokat, a különbségeket nem elfedve, de a közbékét erősítve.

Mi az, amit ebből a ciklusból továbbvinne, és mi az, amit újításként behozna?

Nagyon sokat számít, hogy a jelenlegi elnökségben nem csak egyszerűen kollégák vagyunk, hanem testvérként tudunk együtt imádkozni, problémákat megbeszélni, vitatkozni, különböző látásokat egymás mellé tenni, és ezt tovább kell vinni. Továbbvinném és megerősíteném azt a típusú szervezettséget, amit most a Ráday Házban látunk. Vigyáznunk kell arra, hogy a hübrisz ne érjen el minket, és ennek az egyik legfontosabb eszköze az, hogy az elnökségnek a lába a földet kell, hogy érje. Ez azt jelenti, hogy az elnökség nem szigetelődhet el, hanem élő kapcsolatban kell maradnia a gyülekezetekkel. Ebben eszköznek tartom a gyülekezetlátogatásokat, nem föltétlenül hivatalos vagy formális módon, hanem testvéri módon. A másik, amit nagyon fontosnak tartok, hogy megerősíteném az esperesi tanácsot, és annak talán még a hatáskörét is kibővíteném. Az esperesek és a megyei főgondnokok meglátásai ugyanis nélkülözhetetlenek számunkra.

Miket lát a főgondnoki szerep legnagyobb és legnehezebb személyes kihívásainak?

A főgondnoki munka egy hihetetlenül szép és különleges elhívása az Istennek, de bizonyos szempontból ijesztő is tud lenni. A rómaiakhoz írt levél azonban arra hív minket, hogy nem a félelemnek a lelkét kaptuk, hanem az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak a lelkét. Talán az egyik legnagyobb kihívás az lesz számomra, hogy ezt tartsam szem előtt. A másik nehézség nem rólam szól: sokszor érzem azt az egyházunkban, hogy nagyon sok jó szándékú ember van, aki jót akar ugyan, de nem tud vagy mer őszintén beszélni. Mernünk kell megnevezni a problémákat, mert csak akkor tudunk közösen azon munkálkodni, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyházias szóvirágokba csomagolt semmitmondások váltsák ki az érdemi diskurzusokat.



Hogyan képzeli el a csapatmunkát az elnökséggel?

A püspök és az egyházkerületi főgondnok ideális esetben lelki testvérek, ezért nyílt és őszinte kapcsolatban kell, hogy legyenek. Erre ugyan nem kötelezhető senki, de én alapnak gondolom. Ebbe hívhatók meg a kerületi főjegyzők is. Együtt, közösségben kell felelősséget vállalniuk az egyházkerület lelki és anyagi ügyeiért. A Püspöki Hivatal jól strukturált, ezt a típusú működést megtartanám, erősíteném – nyilván ott, ahol kell, szükség esetén finomítani lehet a szervezeti működésen. A szervezeti egységeknek az a feladata, hogy az adott szakkérdést megoldják, azaz elsősorban megvalósító, kivitelező szerepük van. A problémák feltárásba pedig jobban bevonnám az espereseket. Ők adott esetben koncepciókat vagy irányokat kijelölő testületként is működhetnének.

A presbitériumokkal hogyan tervezi az együttműködés gyakorlati oldalát?

Szép hagyománya kerületünknek az évenkénti presbiteri konferencia, akárcsak a lelkészi konferencia, ezek fontos fórumok, amelyekre építenék. Az sajnos nehezen elképzelhető, hogy egy főgondnok minden egyes presbitériummal folyamatos és intenzív kapcsolatot tartson fenn, bármennyire is szeretné, de az egyházlátogatásokon nem csak a lelkésszel, hanem a főgondnokkal és a presbitériummal is találkozunk, ezért ilyenkor van lehetőség a beszélgetésekre. Amiben előrébb kellene lépni, az a presbiterképzés. Nagyon sokszor látom azt, hogy komoly szolgálatot végző, nagyon elkötelezett főgondnokok sem rendelkeznek a szükséges ismeretekkel, és talán eddig mi se segítettük eléggé azt, hogy hozzájussanak. Ezért fontos, hogy a jelenleginél jóval többen vegyenek részt képzéseken.

Mit lehetne azért tenni, hogy akár a visszajelzések rendszere, a belső kontroll kérdései, a feladatok delegálásának a kultúrája megerősödjön az egyházban?

Munkahatékonysági szempontból szerencsére történtek érdemi előrelépések, amelyekre építhetünk. Úgy látom, hogy hivatali szinteken kialakult egy jó alapstruktúra, és azt is, hogy jó kollégák vannak jó helyen. A jelenleg a Püspöki Hivatalban dolgozó kollégák elkötelezettek a munkájuk és az egyházuk iránt. Nálunk kialakult az a gyakorlat, hogy a kerületi elnökség a szervezeti egységek vezetőivel is leül egyeztetni, és emellett vannak kisvezetőségi egyeztetések is, amikor ezek a vezetők az elnökség nélkül egyeztetnek egymással. Az elnökségnek tudnia kell építeni a szervezeti egységek munkájára, ezért fontosak a vezetőik. Magában a hivatali működésben tehát nem látok érdemi problémát. Ha az egyház más szintjeit és egészét nézem, akkor is elsősorban az a lényeg, hogy a jó ember kerüljön a jó helyre. Meg kell keresni, hogy az adott embernek mi az a képessége, mi az a talentuma, amellyel érdemben tud szolgálni. Két veszélyt érdemes elkerülni: az egyik, amikor nem foglalkozunk egy problémával, a másik pedig az, amikor az oda nem illő vagy nem jó munkát végző embert is otthagyjuk a helyén. Ez egyébként az adott embernek is rossz, mert nincs sikerélménye. Egyházunk egyik szintjén sem szeparációban működünk, hanem szolgálói közösségek tagjaiként, és ez személyes emberi kapcsolatokat igényel.

Hogyan látja, milyen gazdasági és pénzügyi mozgástér állhat az egyházkerület előtt?

Balog Zoltán püspök úr mondta püspökké szentelésekor, hogy hét bő esztendő előtt állunk, de fel kell készülnünk hét szűk esztendőre. Reménység szerint azért nem hét szűk esztendő áll most előttünk, de nem lehet kizárni, hogy az anyagi mozgástér esetleg szűkösebbé válik. Egyházunk és Dunamellék minden évben hozzájut fix forrásokhoz: az egyszázalékos felajánlásokhoz, amelyeket az állam kiegészít, az ingatlanjáradékokhoz és a kiegészítő ingatlanjáradékokhoz. Ezekre a forrásokra a jövőben is számíthatunk, akárcsak az intézményeink normatív finanszírozására is. Amiben lehetséges, hogy változások lesznek, azok a fejlesztési támogatások. Ezeknek az elvi lehetősége továbbra is fennáll, de ez a Magyar Református Egyház és a mindenkori kormány tárgyalásának eredményeitől függ. A lelkészi illetmény kiegészítésére kapott állami támogatáson eddigi információim alapján nem tervez változtatni az állam, de nyilván meglátjuk majd.

Az egyházkerületi főgondnoki tisztség zsinati feladatokkal is jár. Milyen elképzelésekkel vágna bele a zsinati munkába?

Főjegyzőként is zsinati tag vagyok, így már van némi rálátásom erre a területre. Az első és legfontosabb cél, hogy a zsinati elnökség, amely a négy egyházkerület püspökéből és főgondnokából áll, konszenzuson alapuló munkarendet alakítson ki. Nagyon fontosnak tartom a korrekt viszonyokat és a lehetséges sértődések megelőzését. Tudnunk kell közösen dolgozni, akár javaslattevésről van szó, akár szakmai előkészítésről, és új vezetőt kell találnunk a hivatal élére. Nagyra becsülöm a zsinati munkát, de azt gondolom, hogy az átláthatóságon és a nyomon követhetőségen lehetne mit javítani. Ha van egy jó elnökség és egy jól működő zsinat, akkor jöhet a törvények, jogszabályok szintje. Ezekben is hatékonynak kell lennünk, ennek érdekében segítenünk kell a szakmai bizottságok hatékonyabb feladatvégzését. Közös munkára készülünk az Esperesi Kollégiummal is, ahol az összes egyházmegye esperese részt vehet a jogszabály- és törvényalkotásban.

Beszéltünk szervezetekről, struktúrákról, ugyanakkor az egyházunknak egy nagyon fontos jellemzője az alulról építkezés. Hogyan lehetne egy ennyire hierarchikus felépítésben az alulról építkező egyház elvét segíteni?

Ez mindig nehéz kérdés. Hogyha a képviseleti demokráciákat nézzük, ott ez akkor működik, ha a megválasztott képviselő és az őt megválasztók között élő kapcsolat marad. Erre az élő kapcsolatra van szükség a gyülekezetek esetében is. Az alulról való építkezéshez azonban két fél kell: egy kezdeményező gyülekezet és egy megye vagy kerület, amelyik ezt szív szerint fogadja és segíti. Segíteni kell az önállóságra kész gyülekezeteket az elindulásban, építkezésben, de aszerint a látás szerint, amellyel az elnökség rendelkezik, mert az elnökség látja át a teljes képet és a perspektívákat. Van például, hogy egy pénzbeli támogatást inkább egy szegény gyülekezetnek kell adni annak megmaradása érdekében. Ahol én az alulról való építkezés terét látom, az a gyülekezeti misszió, amely kapcsán nagyon sokban támogathatják egymást is a gyülekezetek.

Komoly társadalmi és demográfiai változások történtek az elmúlt évtizedekben és most is folynak. Hogyan és mennyiben érdemes ezekre reflektálnia az egyháznak?

Ismerem az ezzel kapcsolatos számokat, és megfontolandónak tartom őket. Ugyanakkor azt a csapdát szeretném elkerülni, hogy a missziónkat egy kockás füzetben tervezzük meg és oda csoportosítunk minden erőforrást, ahol sokan laknak. Természetesen a belső migrációs folyamatokat követve a nagyvárosok és agglomerációk kellő súlyt kell, hogy kapjanak, de nem szabad ezért feláldozni a szórványosodó gyülekezetek vagy a revitalizálásra váró gyülekezetek kérdését. Egy kis faluban teljesen más az, ami megtartó erővé válhat. Egyházunknak a gyülekezet az alapegysége, ezért mindenhol a gyülekezeti közösséghez tartozást kellene megerősíteni. Én nem tudom ennek a pontos hogyanját, ehhez közbölcsesség kell, ezért szeretnék jól előkészített testületi döntésekre támaszkodni.

Van-e még olyan téma vagy gondolat, amellyel mindezeket kiegészítené?

Ahogy az köztudott, mi Nyilas Zoltán északpesti esperes úrral párban indulunk a tisztújításon, még ha külön-külön is szavaznak majd rólunk. Ettől még testvérként tekintünk mind Lovas András püspökjelöltre, mind Szalai Zsolt főgondnokjelöltre, akik szintén párban indulnak, és akikkel kölcsönösen nyitottak vagyunk a párbeszédre. Részünkről ez a közös indulás elsősorban azt jelenti, hogy közös az alapvető látásunk a Dunamelléki Református Egyházkerületről és egyházunk jövőjéről. Esperes úr és én úgy gondoljuk, hogy az egyházkerületi elnökségnek az az alapvető feladata, hogy az összes dunamelléki gyülekezetet, a különböző látásokat közös nevezőre hozza és híddá válhasson például a sokféle lelkiségi irányzat között, a vidék és a város között, közösség és közösség között. Alapvetően mindketten szelíd alkatúak vagyunk, ilyen az attitűdünk, ezt sokan megtapasztalhatták, de még ennél is fontosabb, hogy arra építsünk, ami összeköt minket. Ezt pedig a közös beszélgetéseken alapuló békesség megteremtése esetén látjuk csak megvalósíthatónak. Ha ezt közösen el tudnánk érni, akkor jóval hatékonyabbá válna mind a misszió, mind az egyház minden egyéb szolgálati területe.

A Parókia portál közegyházi tisztújítással kapcsolatos írásait ide kattintva találják, a cikkek kínálata folyamatosan bővül.

Barna Bálint
Képek: Füle Tamás