„Használt hittel nem hihetek másodkézből kapott Istenben. Ha valóban élni akarok, saját, személyes információra van szükségem.”
Alan Jones
Elnökségi levél az egyházi oktatási intézmények vezetőinek
A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szóló levelet juttatott el a Dunamelléki Református Egyházkerület területén működő egyházi közoktatási intézmények részére az egyházkerület elnöksége. A levelet az alábbiakban közöljük.
Tisztelt Intézményvezető!
A református intézmények közös felelőssége, hogy a ránk bízott gyermekek számára biztonságos, elfogadó és református keresztyén hitünkkel összhangban álló nevelési környezetet biztosítsunk. Kiemelt feladatunk a gyermekek testi, lelki és érzelmi biztonságának védelme, emberi méltóságuk tiszteletben tartása, valamint annak elősegítése, hogy életkoruknak megfelelő ismeretekkel és a szükséges önvédelmi készségekkel rendelkezzenek.
Keresztyén küldetésünkből fakadóan különös figyelmet kell fordítanunk a bántalmazás valamennyi formájának megelőzésére és felismerésére, továbbá a segítségkérés lehetőségeinek megismertetésére. Ugyanilyen fontos, hogy a gyermekek életkoruknak és érettségüknek megfelelő, hiteles és felelős útmutatást kapjanak a szexualitás, a családi kapcsolatok, az emberi méltóság, a párválasztás és a felelős párkapcsolatok kérdéseiben. Mindezekben meghatározó a tudatos nevelőmunka, a válsághelyezetek megelőzése, és a szülőkkel kialakított együttműködés.
Ezért kérjük a tisztelt Intézményvezetőket, hogy külső szervezetek által kínált érzékenyítő programot, edukációs tréninget vagy egyéb, a fenti témaköröket érintő foglalkozást ne vegyenek igénybe. Javasoljuk és elvárjuk a református egyházon belül kidolgozott, jóváhagyott, illetve erre kijelölt szakmai szervezetek és munkatársak által ajánlott programok és segédanyagok használatát.
A Magyar Református Szeretetszolgálat rendelkezik a gyermekek védelmét és a családi életre nevelést támogató programokkal, segédanyagokkal, valamint a kapcsolódó témákban felkészült munkatársakkal. Ők, az Oktatási Szolgálatunkkal együtt szívesen segítenek a kapcsolatfelvételben. Megtalálhatók az alábbi címen:
https://www.refoktatas.hu/ ; oktatasi.szolgalat@reformatus.hu
Szeretettel várják megkeresésüket.
Ezen túl figyelmükbe ajánljuk a már működő, pedagógiailag dokumentált egyházi, családi életre nevelő programokat is, amelyek megfelelő kiindulópontot jelenthetnek az intézményi nevelőmunka tervezéséhez. Ilyen például a Református Tananyagfejlesztő Csoport családi életre neveléssel kapcsolatos szakmai anyaga:
https://reftantar.hu/2022/11/30/csaladi-eletre-neveles/
Kérjük az intézményvezetőket, hogy a jelen körlevélben foglaltakat a szülői munkaközösségekkel, a fenntartóval, nevelőtestületekkel és az érintett munkatársakkal is ismertessék, és gondoskodjanak arról, hogy a szakmai tartalmak, tevékenységek kiválasztása, megrendelése és megvalósítása során az előzetes egyeztetés követelménye érvényesüljön.
Elsősorban az intézmények felelőssége, hogy Önöknél a gyermekek biztonságát szolgáló, szakmailag megalapozott és református hitünkkel összhangban álló nevelési gyakorlat valósuljon meg. Oktatási, missziói támogató szolgálataink ehhez minden támogatást meg kívánnak adni.
Köszönjük együttműködésüket, elkötelezett szolgálatukat a gyermekek iránt és a feléjük tanúsított felelős gondoskodásukat!
Testvéri üdvözlettel:
Budapest, 2026. november 5.
|
Veres Sándor főgondnok |
Balog Zoltán püspök |