Barátkozás, dühkezelés, empátia, felelősség, irigység, félelem, kitartás, megbocsátás, új helyzet, önértékelés – ez mind olyasmi, ami egy óvodás vagy egy alsós általános iskolás kisgyerek számára kihívást jelenthet, amiről nehéz beszélni vagy az ezzel kapcsolatos érzéseikkel kezdeni valamit. Sokszor mi, szülők, nagyszülők, nevelők és pedagógusok is tehetetlennek érezzük magunkat akkor, amikor segíteni szeretnénk nekik ebben, ezért hasznos minden olyan eszköz, amely szakszerű támogatást nyújt ahhoz, hogy játékos formában lehessen megbirkózni ezekkel a hétköznapi nehézségekkel. A Harmat Kiadónál nemrég megjelent Dióliget beszélgetésindító mesekártyák az interaktív történetmesélés módszerét is felhasználva segítik ezeknek a helyzeteknek a megbeszélését.

A mesebeli Dióliget gyermekkorú állatszereplői pont ugyanazokkal az akadályokkal és kihívásokkal szembesülnek, mint az embergyerekek, így a róluk szóló történetek ismerősek lehetnek mindenki számára. A variálható szereposztású mesekártyák mindegyik téma kapcsán három részből állnak, és a történetszövésük mindig megakad egy-egy fordulóponton, hogy ilyenkor a mesét felolvasó felnőtt a gyermekhez fordulva kérdezze meg, hogy ő mit tanácsolna az adott állatszereplőnek ebben a helyzetben. A válaszai után pedig lehetőség nyílik a megoldási stratégiák finomítására, átbeszélésére, esetleg az adott téma alaposabb körbejárására. Végül a közösen egyeztetett módon le kell zárni az adott történetet, nyugvóponthoz juttatva az aktuális konfliktust vagy kihívást.



A kártyapakli tíz háromrészes történetet, tizenkét szereplőt és nyolc helyszínt kínál fel, amely lehetőséget ad a többféleképpen történő újramesélésre is, illetve a játékleírás mellett segítő kártyákat is tartalmaz a szülőknek, nagyszülőknek, amelyek a gyerekek különböző reakcióinak és válaszainak a kezelését könnyítik meg. A Harmat Kiadó honlapjáról letölthető egy példajáték is, amely bemutatja, milyen típusú párbeszédeket érdemes a mesék kapcsán lefolytatnunk. Tardi Dóra meseszerű illusztrációi pedig gondoskodnak róla, hogy a közösen átélt történetek vizuálisan is megelevenedjenek, vagy akár önmagukban is beszédtémát kínáljanak a kicsik számára. Dióliget megszületéséről, hátteréről és a mögötte meghúzódó szakmai elképzelésekről a két alkotóval, Szabadi Istvánnal és Tóth Tamással beszélgettünk.

Kívülről rátekinteni a kihívásra
Szabadi István anglisztika szakon végzett, de tanult teológiát is. Sokat foglalkozik keresztyén irodalommal, tizenegy éve a Harmat Kiadó fordítója és nyolc éve édesapa. Igencsak kedveli a különböző társasjátékokat és szerepjátékokat, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalatai is beépültek Dióliget meséibe. A kártya ötlete tőle származik, de a módszertan egyik értelmi szerzője barátja, Tóth Tamás volt. „Arra kerestem megoldást, hogyan lehetne a gyerekek magabiztosságát és kiegyensúlyozottságát erősíteni” – mesélt a motivációiról Szabadi István. „Tamás is és a gyermekorvosunk is egymástól függetlenül arra hívták fel a figyelmemet, hogy ezt az segíti elő a leghatékonyabban, ha a gyerekek azt érzik, hogy ők is képesek megoldani a problémákat. Ebben segíthetnek nekik a mesék.”

Tóth Tamás mentálhigiénés szakember, bő három éve gyülekezeti lelkigondozóként dolgozik. Nagyjából tíz éve foglalkoztatja mélyebben annak a kérdése, hogy hogyan is gyógyulhatunk Istenben. Vallja, hogy Isten nem véletlen nyitott utat neki a lelkigondozás területén, és szenvedélybetegek között is végez lelkigondozói szolgálatot. Ő is édesapa, egy hétéves kislányé. Tudta, hogy Szabadi István barátjához közel állnak az olyan játékok, amelyeknél a játékosok valamilyen szerepeket formálnak meg és játszott is ilyesmit gyerekekkel, a Dióliget módszertanának kidolgozásakor mégis azt javasolta neki, hogy ezúttal ne lépjenek be az állatszereplők helyére a gyerekek, hanem kívülről figyeljék őket és így adjanak nekik olyan tanácsokat, amelyek segíthetik a problémamegoldást.

„Azért láttam ezt a távolságtartást jobb megoldásnak annál, hogy a gyerek belelépjen a szereplő szerepébe, mert ha azt gondolja, hogy csak a saját megoldásai, saját képességei lehetnek azok, amelyek elvezetnek a megoldáshoz, akkor a gondolkodása ezúttal is leszűkül arra a megoldási területre, amelyen belül mozogva nem képes továbblépni a saját korábbi elképzeléseit illetően. Ha azonban külső szereplőnek ad tanácsot, akkor talán nagyobb tér nyílik arra, hogy újszerű megoldásokat is válasszon és a szereplő képességeit vegye figyelembe a saját képességei helyett. Ezzel egy kicsit szélesebbé válhat az a megoldási spektrum, amit a gyerek maga előtt lát” – magyarázta a játék mögötti elméleti alapokat Tóth Tamás. Ennek a módszernek az előnyeit mindketten megtapasztalhatták apaként.

Szakmai és baráti csapatmunka
István és Tamás gyülekezetük egy téli táborában ültek le először alaposan átbeszélni a beszélgetésindító kártya ötletét, utána együtt dolgoztak tovább a projekten. Az egyik fontos lépés annak eldöntése volt, hogy milyen témákat szerepeltessenek ezeken a kártyákon. Egy igen hosszú listát állítottak össze, amelyet azután priorizálniuk kellett, figyelembe véve, hogy melyik milyen mértékben érintheti a megcélozni kívánt korosztályt. Ebben mind szülői, mind hivatásbeli tapasztalataik a hasznukra voltak, de még így sem volt mindig könnyű döntés azt a tízet kiválasztani, amely azután megjelenhetett nyomtatásban. Amikor a témák eldőltek (ezeket soroltuk fel cikkünk elején), utána lehetett kidolgozni a hozzájuk tartozó történeteket és a kapcsolódó elemeket.

„Tamás szakmai tudása volt az irányadó számomra, ezért a témák kiválasztásánál az ő szava volt a döntő, noha a lista szűkítésében nekem is jutott szerep” – tért át a munkamegosztás módszertanára István. „Az egyes témák kapcsán együtt ötleteltünk arról, hogy melyikhez milyen szituációk, részkonfliktusok, helyszínek és szereplők illenek. Ezeket egy táblázatba rendezve rendszereztük, ezután ezekre építve egyedül kezdtem el írni a három egymásra épülő fejezetből álló történetet. Utána azért együtt néztük át őket, majd Tamás írta össze a szülőknek a beszélgetésindító kérdéseket és a tanácsokat, amelyek már a történet helyett az adott élethelyzeteket járják körbe.”

Tamás szerint ez a munkamegosztás azért működött jól közöttük, mert tizenéves barátság köti őket össze, amelynek része a hitbeli kapcsolódás és a családjaik barátsága is. „Félszavakból is megértjük egymást, így ez a dinamika ezúttal is érvényesült” – fogalmazott a mentálhigiénés szakember. „Megvizsgáltuk, átnéztük, véleményeztük egymás szövegeit és együtt kerestük azt, hogy hogyan lehetne ez a játék minél jobb és minél hasznosabb. Jól tudtuk egymással kommunikálni, hogy éppen ki hol tart a folyamatmenedzsmentben, így amint az egyikünk kész volt az egyik feladatával, a másikunk már tudott is haladni az övével. Bízunk benne, hogy ez a végeredmény minőségén is érezhető!”



Használat közben formálódott
Az elméleti háttérről kifejtették: a lelkigondozásban fontos szerepet játszik a szimbolika, a szívünkben lévő dolgok jelképes kivetítése. Ez alkalmazható imádságos formában is, de akár egy történet vagy mese is lehet szimbóluma annak, hogy mit gondolunk például a dühkezelésről, az új barátok szerzéséről. Bár maga a módszertan már ismert volt korábban is, az alkalmazásához nem igazán állt megfelelő eszköz a szülők rendelkezésére, ezért látták szükségesnek, hogy mindezt egy követhető és játékos formába ültessék át. A kártya tesztverzióját szülők, pszichológusok és más szakemberek is kipróbálták előzetesen, az ő véleményeik is továbbformálták a játékot, és megerősítették, hogy érdemes ezen dolgozni.

Kezdetben kifejezetten óvodások és első osztályos általános iskolások számára tervezték a játékot, de tesztelés közben kiderült, hogy egy hároméves gyerek nem biztos, hogy mindent megért a történetekből, emellett azt is tapasztalták, hogy a nagyobb iskolások is szívesen játszanak vele. Így végül négyéves kortól kilencéves korig ajánlják: ezen belül minden korosztály számára befogadhatók és átélhetők a végleges történetek. A szülőket arra bátorítják, hogy magyarázzák is a szituációkat, ha valami nem érthető a gyermek számára, ehhez újabb kérdéseket érdemes feltenni. Korosztályonként más, hogy mit és hogyan kell elmagyarázni: egy kisebb gyereknek több segítség és erősebb szülői jelenlét kell.



Morális iránytű
Arra törekedtek, hogy a játék ne csak keresztyénekhez szóljon, hanem szélesebb plénumhoz, ezért direkt hitbeli tanítást vagy gyülekezeti élethelyzeteket nem tartalmaz. Mégis olyan szituációkat dolgoz fel, amelyek történhetnek iskolai vagy gyülekezeti környezetben is, a hit pedig morális iránytűt ad hozzájuk. Egy kisgyerek számára ugyanis alapvető fontosságú, hogy megértse a jó és a rossz különbözőségét, és a világot morálisan érthetőnek ismerje meg a felnőtteken keresztül. Dióliget világa a keresztény értékrendet tükrözi vissza: egyértelmű benne a jó és a rossz, és ha a gyermek destruktív tanácsot adna az állatszereplőnek, azt ő nem fogadja el – ezt külön ki is emeli a leírás.

Tamás ennek kapcsán kifejtette: még a témaválasztás is felmutat valamit ebből, például a megbocsátás témája azt tükrözi vissza, amit a keresztény elképzelés hirdet a megbocsátásról, de a többi témánál is igyekeztek ilyen módon hozzáállni. „Egyik este, amikor a kislányommal sokadik alkalommal játszottuk ugyanazt a témát a Dióligettel, akkor nagyszerű felfedezést tett. Azt mondta, hogy milyen jó, hogy újra és újra megbeszéljük ezeket a történeteket, mert mindig egyre jobb tanácsot tud adni a főszereplőnek. Csodálatosan megragadta ezzel a játék lényegét, és ezek a remek megoldási kulcsok ezután a saját működésében is elérhetővé válnak” – fogalmazott.

István ehhez hozzátette: náluk mindkét lányához nagyon közel kerültek a szereplők és ez is segítség abban, hogy morálisan helyes döntések felé tereljék őket. „Meghitt szülő-gyerek pillanatok voltak ezek, mert számomra is megerősítő volt látni, hogy milyen talpraesett tanácsokkal segíti a kihívást jelentő helyzetbe került szereplőket. A beszélgetések során így közvetett módon bizonyságot tehettem a hitemből fakadó értékrendről, ezáltal terelgethettem finoman a gyermekemet a mélyebb hitbeli felismerések felé. Számomra a Dióliget azt fejezi ki, hogy Isten a legkisebbek leghétköznapibb helyzeteivel is törődik, kegyelme kiterjed az élet minden területére. Ennek a lelkiségét is fel szeretném mutatni.”

Dióliget újabb történetei
Szeretnék Dióliget történeteit továbbvinni valamilyen formában. Már vannak ötleteik arra nézve, hogy hogyan lehetne majd folytatni ezt a projektet, például milyen kiegészítők készülhetnének, egyrészt újabb kártyák, másrészt akár kifestők, társasjátékok. „Nagy áldásként éltük meg, hogy összehozott bennünket a Gondviselés az illusztrátorral, Tardi Dórával, mert a képei szívvel-lélekkel adják át ezt a világot és mindazt, amiről eddig beszéltünk” – fogalmazott Szabadi István. „Nagyon örülnék neki, hogyha az ő vizuális világa megjelenhetne a kísérő anyagokban is, amelyeket a gyermekek örömmel forgathatnának. De ez még a jövő zenéje, jelenleg még minden csak a tervezési fázisban van.”



Maradt még témájuk, amely ezt a korosztályt célozza, de felmerült bennük az a kérdés is, hogy hogyan tudnának a nagyobb korosztállyal is foglalkozni. Néhány ötletük már erre is van: az biztos, hogy a tizenéveseknél a módszertanon is változtatni kell. Amit mindenképpen szeretnének náluk is megtartani, az az, hogy a szülő és a gyerek együtt leüljön, időt töltsenek egymással, beszélgessenek, és megnyíljon a lehetőség az őszinte feltárulkozásra, miközben mindez nyújtson játékélményt és része legyen a kooperatív történetmesélés. A megvalósítható célok persze elsősorban a gyerekek és a szülők igényeitől függenek. Dióliget ugyanis elsősorban az övék, ezért az ő történeteik által bővülhet és gazdagodhat.


Barna Bálint
Képek: Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó, Harmat Kiadó, Füle Tamás