A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas Zoltánt.
A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Szathmáry Gergelyt.
Már hivatalos főgondnokjelöltként beszélgetett a Ráday Gyülekezeti napon Szalai Zsolt, Szathmáry Gergely és Brandenburg Sándor, aki itt jelentette be: visszalép a jelöltségtől.
Lovas András és Nyilas Zoltán a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökjelöltjei, Brandenburg Sándor, dr. Szalai Zsolt és Szathmáry Gergely a főgondnokjelöltek.
„A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jövőjéről szóló augusztusi konferencián.
Potenciális püspökjelöltek vitatták meg az egyházkormányzói felelősséggel kapcsolatos kérdéseket és osztották meg elképzeléseiket az előttünk álló hat évre vonatkozóan a fasori gyülekezet templomában tartott dunamelléki presbiteri és főgondnoki konferencián.
Milyen kritériumai vannak a választhatóságnak egyházunkban? Hogyan épül fel a jelölési és választási folyamat? Mikor lépnek hivatalukba a megválasztott tisztségviselők? Összefoglalónk az idei közegyházi tisztújításról.