Meddő éveimben az adventeket szerettem a legjobban. Akkor úgy éreztem, mintha az egész világ szolidaritást vállalna velem. Egy örökbefogadó és nevelőszülő advent első vasárnapi írása.
Az a reggel valahogy kicsúszott a kezeim közül. Az ébresztő ismerős dallama csak nagyon sokára tudta felnyitni a szemeimet, a kávézacc felét a kuka mellé borítottam, és a fogkefe kiesett a kezemből.
Valóban a betlehemi csillagot láthatjuk-e, ha ma este feltekintünk az égre? Milyen üzenetet hordozhat a szabad szemmel is megfigyelhető bolygóegyüttállás 2020 karácsonyán? A jelenségről Farkas Levente református lelkipásztort, amatőr csillagászt kérdeztük.
Az Északi-sarktól a hegycsúcsokig, a találkozásoktól a befele figyelésig, az ünnepektől a mindennapokig, Karácsony apótól Jézusig – könyvajánlónk az adventi és karácsonyi időszakra.
A Testről és lélekről és a Mindenki után egy újabb magyar film, mely nemcsak a nemzetközi filmes világban, hanem a mindennapokban is felkavarta kicsit az állóvizet, vagy sokkal inkább megállított, kizökkentett sokakat a mindennapi mókuskerékből.
Nem akarom magamra erőltetni Isten szabadítását, de ha mindent azonnal akarok, akkor éppen ezt teszem. Így hogyan tudna Ő megszabadítani? Hogyan várjak Istenre, ha zajt csapok magam körül?
Hatan ültük körbe az asztalt. Legalább ötünk kezében, zsebében vagy tányérja mellett ott lapult az okostelefon. Tudták, hogy egy kutatás szerint már csak a jelenléte is befolyásolja a társalgást, az együtt töltött időt?