Itt az ideje, hogy tisztába kerüljünk a protestáns politikai gondolkodás alapvetéseivel – hangzott el a „Szabadság, hatalom, lelkiismeret” című könyv bemutatóján.
Az idei egyházi év tematikája értelmezési kereten túl lelki dimenziót is adott a „Hagyomány, Identitás, Történelem” konferenciának, amely protestáns múltunk máig ható örökségével szembesített.
Luther, Melanchthon és Kálvin nem elszakadtak az egyetemes egyház legmélyebb és legszebb teológiai és liturgikus hagyományaitól, hanem visszatértek azok lényegéhez.
Irodalmi, egyházi és történelmi szempontból is foglalkozik a rendszerváltás témakörével az idei Harkányi Szabadegyetem. A novemberi előadás-sorozaton gazdag kulturális program is várja az érdeklődőket. Horváth Andrea lelkipásztorral beszélgettünk.
Az alkotóerő isteni természete című beszélgetéssel folytatódott a művészet + hit beszélgetéssorozat Budapesten. Ezúttal Nemes Vitold lelkipásztor kérdezte vendégét, Tabajdi Ádám orgonaművészt.
Bűn-e pszichológushoz menni, avagy kompetens-e a lelkipásztor a bal fölső hatos gyökérkezelésében, és hogyan viszonyul mindehhez az Ige? Bolyki László szemináriumán jártunk.
Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Hajdú Szabolcs Koppány nem a Tesco gazdaságos kegyesség híve vezetőként sem.
Mennyiben érvényesül Kálvin egyházkormányzásra vonatkozó igénye a valóságban, napjaink református egyházi gyakorlatában? Erre a kérdésre keresi a választ dr. Fazakas Sándor tanulmánya.
Pásztory Ádám teológus, egyházunk korábbi kommunikációs vezetője ritka, agresszív agydaganattal küzd. Egy immunterápia ad reményt a négy gyermekes édesapa számára, gyógyulását mi is segíthetjük.