Húsvéthétfő nem mindenhol ünnepnap, nem is ünneplik (így például Skóciában sem); máshol pedig még húsvét keddjén is tartanak istentiszteletet (így például Erdélyben). Mi a tartalma a mai napnak?

Ez az az idő, amit nagyon vártuk már a böjt kezdete óta, van, aki már akár karácsony óta. A lassú megérkezés a komolyan vett böjttel, nélkülözéssel, csenddel megérleli a mélyebb és örömtelibb ünnepet és ünneplést. Ez a nap, amit nagyon vártunk, s az evangélium sírból kiáramló fénye egész jövőnket megvilágítja. Erdős Virág kortárs költő verse éppen erre a pillanatra reagál: az ürességből (ami máskor a hiányt, a végességet, az értelmetlenséget mutatja) fény áramlik ki, húsvétkor éppen tartalommal tölti meg az üres helyet, légteret. „Jézus feltámadt! – Bizonnyal feltámadt.” Ez többet ér, mint bármilyen választási szlogen, baráti tanács, tartalmatlan ígéret, vallásos mondat, álige vagy ahogyan olvassuk: „szerencsesüti-papír” üzenete. A matérián túlmutat a jelenség, noha a követ el kell mozdítani.

Erdős Virág:

evangélium
​

az elmozdított kövek mögött

üresen ragyog a sír:


a félresöpört avarban egy

szerencsesüti-papír

Ha valaki járt már egyszer Jeruzsálemben turistaként, zarándokként, biztosan ellátogatott a Szent Sírhoz, melyről jelenleg az a hír járja, hogy a mai felfordult világban, háborús helyzetben Izrael 1948-as megalakulása óta harmadszor zárták be.
Egy hatalmas, egymásra rakodó templomkomplexum épült a Golgota feltételezhető hegyére, és az azt körülvevő sírokra, mely a hívek szerint magában foglalja Jézus eredeti sírját is. Kétféle hatást élhet át ott az ember, ha az ott toluló, és sorban álló, a Szent Sírba csak egy pillanatra bejutó és bepillantani kívánó, hosszú sort kiálló zarándokoknak, a félhomály, a füstszag, a felhangzó énekek, lehelt imádságok, óvatosan magyarázó idegenvezetők, és a kőlapot simogató (amire a „hagyomány szerint” Jézus fektették), zokogó, imádkozó hívekre tekint az ember. Hiszen ez a sír, Jézus ideiglenes temetkezési helye a „semmire” épül. Hiszen hitünk lényege éppen az, hogy „Nincsen itt, mert feltámadt” (Mt 28,6). Tehát mi, kései tanítványok, asszonyok, zarándokok a „Miért keresitek a holtak között az élőt?” (Lk 24,6) üzenetével lehetünk jelen.

Valakit tehát vagy nagyon taszít ez a látványos és zsúfolt hely, az ide-oda sodródó tömeg, még ha az altemplom ciszternájában elfogódottan áll is meg az ember annak a történetnek a kapcsán, hogyan találta meg mintegy háromszáz évvel Krisztus halála után Heléna a keresztet, azonosítva ezzel a Golgotát. Ők éppen azt hangsúlyozzák, hogy a sírnál is az üresre, az ürességre kell alapozni. Másokat pedig „megfog” annak a titokzatossága, hogy mégiscsak azon a helyen vagy annak a közelében vagyunk, ahol nagypéntek, a világtörténelem legfontosabb eseménye zajlott. Isten „Érted adta egyetlen Fiát, érted adta a Szent Bárányt” (Amaro Del), s a rideg, füstös falak közt, a korabeli sírokhoz görnyedve, szinte bebújva átélhet valami többet a zarándok, mintha ha csak egy képernyőn értesül a dolgokról. Megrázó élménnyé lesz a látogatás. Lehet egy ünnep is üres, bármennyi esemény is van benne, de az üresség felkínálhatja a megtöltés lehetőségét is. A sír üresen – ragyog!

Kecskeméti szolgálati időmben történt, hogy egy húsvéthétfő délután békésen sétálgattunk a bágyadt napsütésben feleségemmel a város főterén. Mi is magunk mögött tudhattuk már a különleges nagyheti páskavacsorát, a templomi passió olvasásának meghittségét, a húsvéti prédikáció erejét, a közös úrvacsorát, és még mindkettőnk családját is meg tudtuk látogatni, s az anyukák, rokonlányok locsolása sem maradt el. S mintha egy filmben lettünk volna, hirtelen, a semmiből felbukkant és odajött hozzánk egy tanítóképzős főiskolai bibliakörös lány, s heves mozdulatok között, hangját felemelve kérdezte, hogy „nem hallottam”? Hogy egy bibliakörös társunk, egy élete tavaszát élő lány szakdolgozatát vitte köttetni, amikor elsodorta egy kamion a biciklijével együtt; most lélegeztető gépen van, s másnap (kedden) lekapcsolják a gépet, mert nem tudják megmenteni. Nincs mit tenni!

A húsvéti örömök, a megnyugvás, a kiengedés, a béke rögtön elmúlt, s csak a kérdések maradtak: tényleg nem lehet semmit tenni? Miért kapcsolják ki a gépet, ha él? De a hírvivő lány amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. Ott maradunk ketten a tér zsongásában, a meleg szellők fuvallatában, a bimbózó, virágos fák gyűrűjében, kongó ürességgel, széttárt kezekkel. És úgy is történt: másnap lekapcsolták a lányt az életről. Felfordult a húsvét, az életből lett halál.

A temetésen felkértek, mint a bibliakör vezetőjét, hogy szóljak pár szót. Ki kellett állnom, nem tudtam megszólalni, csak ezt az igét mondtam el, mintegy prófétai szózatként, és egyben vigasztalásként is: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él, és hisz énbennem, nem hal meg soha.” (Jn 11,25) Nem tudtam többet, vigasztalóbbat mondani Jézus saját szavainál; ma is hiszem, hogy ez az, ami egyedüli vigaszt adhat, ami kitöltheti az ürességet. Nekem is. Visky András író, rendező talán ugyanezt úgy fogalmazta meg legújabb regénye (Illegalisták) kapcsán: „A legjobb védekezés a feltámadás!”

„Ki hengeríti el nekünk a követ?” – mutatja be az emberi kérdéseket és a küzdést Kondor Béla kiállítása a Bibliamúzeum kiállítótermében. A festő elgondolkodtató képeinek középpontjában az a mindenkori ember van, aki a sírhoz kivonuló asszonyokhoz hasonlóan teszi fel a praktikus, így nagyon is valóságos emberi kérdést: hogyan jutunk be Jézus sírjába, ki hengeríti el a hatalmas sírzáró követ, hogyan folytatódik a történet?

De más lesz a folytatás, mert nem bemenni kellett, hanem kijött onnan Valaki, mert van csoda, és van üres sír, ami legyőzte a világ közömbösségét, ürességét, és azóta is legyőzi, vigasztal, ha kell, és felemel az ünnephez. A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé. A hátunk mögül jön a fény, ami nemcsak utat mutat, hanem kísér is. Nem egyedül megyünk tovább, hanem már a feltámadott és dicsőséges Krisztussal!

Bölcsföldi András,
a budapesti teológia spirituálisa

Képek: Füle Tamás