Szavakból hidat
Az imádság nemcsak kegyes szavak sorolása, hanem a legbátrabb és legőszintébb önkifejezésünk. A Sófár Református Dicsőítő Iskola kreatív írás és imádság műhelyében a zsoltárok lüktetésétől a modern kreatív írásig kerestük azt a saját nyelvet, amelyen sallangok nélkül szólíthatjuk meg Istent. Nem irodalomórát tartottunk: itt a papírra vetett kételyek, a „talált tárgyakból” gyúrt fohászok és a csend szavai építették fel közös liturgiánkat. A műhely résztvevőinek tolla az imádság eszközévé vált egy támogató, alkotó közösségben. Többen saját hangjukra leltek a csöndben. Tematikus hetünkön az ő írásaikból válogattak a műhelyvezetők, Dorozsmai-Szabó Eszter és Kardos-Pályi Ildikó.

Egy bibliai mellékszereplő helyzetébe helyezkedve imákat fogalmaztunk meg, kibontottunk egy-egy történetet. Hogyan imádkozik, aki a háttérben áll?

 

Szatmári Anita:
Lea imája

Uram, egy elkeseredett asszony imádsága száll hozzád. Úgy

gondoltam ez lesz életem legszebb hete. De azt mondja

csalódott, hogy nem erre számított. Láttam rajta, hogy őt várta,

de ő nem én vagyok.

Nem tudom, hogy hiányaim fájnak-e neki jobban vagy én

magam? Látom, hogy a legnagyobb boldogsága az, amikor

annak a másiknak az arcán megcsillan napfény. Tudom, hogy

az én arcom fénye nem elég.

De te adtad a törvényt, hogy a lány engedelmeskedjen az

apjának. Nem tehetek a szokásokról és arról sem, hogy

korábban születtem és a hiányom sem én választottam.

A szívem mélyén mégis örültem, persze nem látványosan,

nehogy tolakodó legyen a boldogságom. Nem veszi észre,

hogy a hangja a békém, az arcára vetülő fény beragyogja a

napom és, amikor közel van, a biztonság a szívembe költözik.

De ő nem így érez. Azt sugallja nem vagyok elég. Másra,

többre vágyik.

De te Uram, láttad megvetett voltomat és gondod volt szegény

fejemre. Megáldottál gyermekekkel. Sokkal többel, mint őt. Én

nem akarok vele rivalizálni, hiszen a testvérem, de mégis kínoz

az érzés, hogy velem csak kötelességből van. És én nem

mondhatok semmit.

Uram, légy velem a csendben, amely betölti magányom minden

óráját. Én nem tudom miért akartad így?

Mégis, legyen meg a te akaratod! Látod, hogy minden tekintete,

ahogy rá néz egy tőr a lelkemben.

Uram kérlek tégy valamit! Hozz balzsamot, olajat, gyolcsot.

Tisztítsd ki, gyógyítsd meg!

Köszönöm, hogy meghallgatod imádságom. Tégy velem

akaratod szerint.

Ámen!

 

Szabó-Szemenyei Eszter:
Közbenjáró imádság: a kos

Ó Uram! Emlékezni fogok erre a napra és azt hiszem majd te is, Jézus.

Itt vagyok. Kicsit elbújok, mert félek. Érted élek és érted is halok meg. Szükséges vagyok még. De csak addig amíg Te el nem jössz.

Emlékezz rám! Ezt én is értük teszem.

Egy kisfiú, kit várva vártak: hallom a lépteit. Gyorsak, fiatalosak.

Mögötte lassabb léptek: az apja.

Fát gyűjtenek és én tudom, miért.

Ők még nem tudnak rólam, csak az apa őrzi reménységét.

Torkomon érzem a kés fájdalmát és a kicsorduló vérem patakjait, amik enyhítik a bűnt, aztán megkönnyebbülést hoznak.

Egy időre.

Most még újra kell ez és megint újra… Amíg nem jössz. Addig itt vagyok én nekik. Nem csak ennek a fiúnak és apjának: a népnek.

Közbenjárok. Vállalom.

Most még fáj, de majd az én szememből is letörölsz minden könnyet.

Ez voltam én: a múlt, a szükséges közbenjáró.Az újra-újra feláldozható.

Aztán jössz Te. Te vagy a jövő. Az örök. Az örökös. Az igazi közbenjáró. Az egyetlen.

Tudod hova tartasz, mindig is tudtad. És érzed azt amit most én is: nehéz, de gyönyörű.

Fát állítanak majd neked, de ők nem igazán értik, miért. Azt érzem Te meg én tudjuk a titkot. Remélem ők is megértik.

Emlékezz rám majd akkor, ott a hegyen és vígasztaljon, hogy én tudom: én is jártam ott a hegyen, én is jártam ott a hegyen. Fájt. Mennyire fájt!

Én is most, Te is majd csakis értük teszed!