Ebben a nagypénteki igei elmélkedésben úgy jövünk a megfeszített Krisztus jelenlétébe, hogy a kereszten elmondott utolsó hét szaván gondolkodunk. Lássuk úgy Jézust, mint aki a kereszten minket hordoz; és lássuk úgy magunkat, mint akiket Jézus hordoz el!

Sokszor nehezek vagyunk önmagunk számára… nem tudjuk magunkat elhordozni, elviselni, mert nem olyanok vagyunk, mint szeretnénk lenni. – Vagy pedig a helyzet tűnik elhordozhatatlannak, amiben magunkat találjuk. Ki akarunk lépni, ki akarunk menekülni belőle – minél gyorsabban. Mert sötét, fájdalmas, bizonytalan vagy reménytelen.

Sokféle megtörtség, gyengeség, sötétség van bennünk, körülöttünk. A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden terhe – miközben Ő maga igaz, tökéletes, ártatlan. Az örömhír: Jézus elhordoz bennünket. Megvált bennünket ott és abban, amiben vagyunk. Lássuk hát, hogyan hordoz el és vált meg bennünket Jézus – utolsó hét szava fényében.

1. ATYÁM, BOCSÁSS MEG NEKIK…

Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin. (Lk 23,32-34.)

Hogyan írhatja felül az elvesző bűnösök iránti együttérzés Jézus szívében a jogos indulatot gyűlölői, ellenségei, gúnyolói iránt? Hogyan lehet erősebb Jézusban a szeretet mások iránt, mint önmaga iszonyatos fájdalma a kivégzőeszközön függve?

Hogyan szeretheti valaki jobban ellenségeit, mint önmagát? Hogyan törődhet jobban az ő javukkal, mint az igazsággal, illetve igazságtalansággal, ami vele történik?

Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! – Igen, valóban nem tudják, mit cselekszenek. Nem tudják, hogy Isten küldöttét, Isten Fiát végzik éppen ki… Nem tudják, hogy minden indulatuk, hamis jogszolgáltatásuk, súlyosan téves nemzetmentő terveik mind-mind totális lázadás az élet Ura és fejedelme ellen. Nem tudják, mi történik valójában, kivel állnak szemben ebben a kivégzésben, és mit jelent ez számukra. Nem tudják…

Felnézhetek a keresztre… hallhatom, ahogy könyörög értem és mindenkiért: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! – A haldokló így hordoz szavával engem…

2. MÉG MA VELEM LESZEL…

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban. (Lk 23,39-43)

Halálraítéltek között zajlik a párbeszéd. Jézus és még kettő, jobb, ill. bal felén. A Jézushoz való viszonyulás megosztja az embereket: jobb és bal oldalon állók (meghalók) menthetetlenül különböznek. Az egyik önmagát keresi… önmagát igazolja…  szórakoztatja? vigasztalja? A tömeggel együtt van… Utolsó leheletéig önmaga körül forog.

A másik halálraítélt a halálraítélt Jézus felé fordul: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! – Emlékezzél meg rólam… A sírban már nem emlékezik senki. Hogyan emlékezne meg róla egy másik halott? – Az ő szíve megnyílt valami többre, valami másra, valami különösre. Többre nyílik, mint önmaga: ez a Jézus, aki ugyanúgy haldoklik, mint én, mint mi, mégis egészen más. A csőcselékért imádkozik? Imádkozik, azaz Istennel mint Atyjával beszélget? Itt és most? – Talán beszélhet… értem is. Mert Ő valaki egészen más. Emlékezz meg rólam… mert felsejlik valahogy, hogy ahová Ő tart, ott lesz még emlékezet.

Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban. – Ma. Még ma. „Ma” és „leszel.” Lesz még ma, és leszel még te. Meghalsz, ahogy én is, de leszel; velem leszel. Micsoda szó! Mennyi erő! Milyen élettel teli hatalom és ígéret! A haldokló Jézus szava: Ma velem leszel a paradicsomban. Még a halál sem választhat el ettől a szótól, ettől a Jézustól.

3. ÍME, A TE FIAD, ÍME, A TE ANYÁD…

Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. (Jn 19,25-27.)

Gondoskodás. A halálraítélt, a kereszten függő haldokló gondoskodik. Valamikor anyja gondoskodott őróla. Hordozta őt az anyaméhben, világra hozta. Bepólyálta, táplálta. Anyai szeretetével életben tartotta, hiszen a kiszolgáltatott csecsemő nélküle elpusztult volna.

A csecsemő kisgyermek lett, a kisgyermek ifjú, az ifjú felnőtt, ereje teljében lévő férfi. Anya és fia – és most újra a fiú a kiszolgáltatott. Nem tud enni, inni, nem tudja mozgatni végtagjait… Menny és föld közé kifeszítve, teljesen tehetetlenül függ a kereszten. Kiszolgáltatva testileg, lelkileg, érzelmileg… Az édesanya is tehetetlen. Most nem tud gondoskodni már… csak szemlélheti a fiút, a fiát…

És a kiszolgáltatott fiú, kiderül, mégis tud cselekedni. Gondoskodik a magára maradó anyáról, Jánosra bízva őt: Asszony, íme, a te fiad! – Íme, a te anyád!

Az anyai szál eltéphetetlen. Az édesanya gondoskodni akar, tenni akar, mindvégig. De tehetetlen – miközben Jézus nem tehetetlen, sohasem tehetetlen, még itt sem tehetetlen.

4. MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM?

Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség támadt az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? (Mt 27,45-46.)

Sötétség borít be mindent. —  Nincs nagyobb sötétség, mint Isten eltávozása, az Atya elfordulása. Mert Jézus ezen a ponton elveszíti az Atyát… Az Atya tekintetét, az Atya szeretetét, az Atya biztonságát… Elveszíti az Atya világosságát. Egyszer csak „nincs Isten.” Nincs Isten, nincs semmi, nincs remény. Sötétség és ridegség. Majd a felfakadó panasz kiáltás ahhoz, aki nincs ott, aki már nem figyel: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

Mi történt? Az Atya Jézust, a szeretett Fiút rútnak, bűnösnek látja; sőt, bűnné és átokká tette. A világ minden szennye, minden istentelensége, minden sötétsége – valamint ezek minden következménye, minden sebe, minden fájdalma összesűrítve egy pontra koncentrálódik: ez a pont Jézus a kereszten. Az ártatlan és tökéletes Bárány, a tiszta és szeplőtelen, aki egyszer csak mindent elhordoz… még azt is, hogy az Atya nemet mond rá, elfordul tőle, ítélet alá helyezi. „Szálla alá poklokra…”

5. SZOMJAZOM

Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. (Jn 19,28-29.)

Hogyan mondhatja az élő víz forrása, szomjazom? Az a Jézus, aki úgy jelentette ki magát, hogy „ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek” (Jn 7,37-38), szomjazik? Mi történt vele? Kiszáradhat-e az élő víz forrása? Kiapadhat-e a kút, az élet kútja, az élet forrása? Hogyan adna másnak, hogyan elégíthetné meg más kínzó szomját, ha Ő maga is szomjazik? Lehet-e Jézus egyszerre víz forrása – és vízre szomjazó?

Annyit tudunk, hogy mi is szomjazunk. Kínzó szomjúság gyötör – ahogy Jézust a kereszten. Testének minden sejtje kiszáradva, minden eleme szomja oltásáért eped. Ugyanakkor ez a gyötrő, kínzó érzés, a haláltusa fájdalma azt is jelenti, hogy Jézus minden fájó porcikájával az Atyára szomjazik. Az Atya éltető jelenlétére, az Atya akaratára, az Atya akaratának betöltésére. Hiszen tudja jól, hogy semmi sem elégítheti meg, egyedül az Atya.

Ezért Jézus szomjúsága az én szomjúságom. A kereszten Jézus velem, helyettem szomjazik. Hogy ne legyek egyedül a szomjúságomban. Hogy tudhassam mindig, valaki együtt szomjazik, eped, vágyódik, sóvárog velem. Minden sóvárgásom az Atya színe felé fordítja: szomjazom. 

6. ELVÉGEZTETETT

Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! (Jn 19,30)

Elvégeztetett. Beteljesedett. Beteljesíttetett. Készen van. Teljes és egész. Micsoda?

Elvégeztetett a gonoszság terve. Diadalt ülnek az ördög erői. A Krisztus megalázva, megszégyenítve, a világból kiiktatva, halott. Minden emberi terv és szándék, amely régóta érlelődött a zsidó vezetőkben, elérte a célját. Sikerült; sikerült nekik Júdás árulása, Pilátus sodródása és politikai manőverezése, a tömeg felkorbácsolása által. Mintha Jézus ezt mondaná: kész, elkészült, az ördögi terv megvalósult. Halálában az, amit az istentelen ember tervezett, késszé lett. Ez az emberek építménye, ez alkotásuk, ez, amit elértek: az ártatlan halála.

Elvégeztetett!

Elvégeztett Isten nagy terve, a megváltás nagy munkája. Bemutatásra került a végső, a teljes, a tökéletes áldozat. Az ártatlan szenvedett, a bűnös szabad. Isten saját magára vette a világ bűnét, nem kér több áldozatot. Nincs több. Elvégeztetett. 

7. A TE KEZEDBE TESZEM LE

Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt. (Lk 23,46)

A haldokló népe esti imádságát és a haldokló imádságát mondja. Az imádság mozzanata a bizalom: átadom magam az éjszakának, a sötétség idején annak, aki kezében tartja az életem. Ezt teszi Jézus, aki az utolsó pillanatban is bizalommal van az iránt, akit nem lát, nem hall, nem tapasztal. Az Atya kezébe teszi le életét.

Ezzel a mozzanattal is engem hordoz. Felemelhetem a tekintetem arra, aki a kereszten így is elhordoz engem a haldoklók imádságával: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! Én nem tudom megtenni – Ő megteszi értem. Én nem tudok nem aggódni – ő bízik helyettem. Én nem tudom elhordozni, megváltani és megváltoztatni magam, Ő elhordoz és megvált engem. Ezért Jézusra bízhatom magam – bizalmatlanságomban is…

 

Lovas András
Képek: Füle Tamás