"Vannak idők, amikor a saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot."
Albert Schweitzer
Kit keresel?
Őszi séta a temetőben
Szeretek sétálni az őszi temetőben. Sok mindennel találkozom az utak során.
Találkozom emlékekkel, sír-emlékekkel; szembesülök a múlttal, régen élt emberekkel, rokonokkal, szeretteimmel.
Találkozom az elmúlással, az enyészettel, átjár a mulandóság, a véglegesség érzése.
Találkozom néha egy-egy ismerőssel, távoli rokonnal, szóba elegyedünk.
Találkozom hasonló érzésű emberekkel, egy-egy kedves arccal, keresőkkel.
Találkozom jó és rossz emlékekkel: csendesen meghaló szeretteim békés arcával, és a tragikus, szomorú, ma is felkavaró véggel.
Kit keresel? – tette fel a kérdést egykor Jézus a sírkertben. (János evangéliuma 20. rész, 15. vers)
És ők is halottat kerestek, hogy megkenjék a testét.
Sírt, előregyártott – sziklába vájt – nyughelyet.
Szomorú emlékeket, fájdalmas közelmúltat, az elmúlást, veszteséget, véglegesség-érzést hordoztak.
És a Feltámadottal találkoztak a temetőben.
Kit keresel?
Kivel találkozol séta közben?
Kép és szöveg: Bölcsföldi András