A Magyar Örökség-díjban részesült az erdélyi protestáns lelkészképzés. A lap címoldalon közli Kozma Zsolt, nyugalmazott teológiai tanár laudációját, mely a kolozsvári díjátadó ünnepségen hangzott el.A szolgálatra helyezi a hangsúlyt Varga Károly, a Nagybányai Egyházmegye új esperese, derül ki az általa jegyzett vezércikkből.
Október 23-án indult a mindennapi.hu. A "forradalmian új kezdeményezéssel be szeretnének robbanni" a magyar közbeszédbe - fogalmazott Balavány György főszerkesztő.
Jelenleg 75%-os a templom készültségi állapota.A Zsinat döntése értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt a magyarországi református gyülekezetek a nagykovácsi református templom javára adják.
Több mint kétmillió ember él panelházakban Magyarországon. Évtizedekig nehezen jutott el hozzájuk az evangélium, az utóbbi 20 évben azonban jelentős változást értek el lelkészek, gyülekezetek.
A Szeretetszolgálat, a Dunamelléki és a Dunántúli Református Egyházkerület önkéntes lelkipásztori munkanapot szervez Devecserbe, 2010. október 23-ra, szombatra.JELENTKEZÉS ITT!
Haláláig aktívan dolgozott, a Százados Úti Művésztelep egyik meghatározó alakja volt. Október végéig még megtekinthető utolsó kiállítása Sopronban, a Lábas házban.
Tiszalök – a Magyar Testvéri Börtöntársaság a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézettel együttműködve elítéltek és az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatóinak focicsapatával mérkőzést szervezett 2010. október 14-én a börtön falain belül.