A rajtnál még egyszer átnézi mindenki a hátizsákját. Víz, esőkabát, zarándokfüzet, egy-egy igevers a lap tetején. Valaki fényképet kér: a pannonhalmi főapát osztja a vacsorát; a mosolyban van valami derűs fáradtság, a mozdulatban otthonosság. A kép hátterében fiatalok, családok, idősebbek – köztük református lelkészek és gyülekezeti tagok. A zarándoklat „hagyományosan katolikus” tere hirtelen sokszínűvé válik.

A kérdés ma sok reformátusban felmerül: van-e helye a zarándoklatnak a református hitgyakorlatban? Nem árulunk el titkot, ha azt mondjuk: a válasz nem egyértelmű igen vagy nem, hanem inkább úton levő, árnyalt, gyakran vitákkal és felfedezésekkel teli „talán – de hogyan?”

Ez a riport olyan reformátusok történeteiből született, akik zarándoklaton vettek részt – többnyire katolikus szervezésű utakon –, és olyan katolikus szervezők tapasztalataiból, akik évek óta fogadnak protestáns testvéreket. A háttérben pedig egy teológiai kísérlet áll: meg lehet-e fogalmazni a zarándoklat református teológiáját úgy, hogy az egyszerre legyen hűséges a hitvallásokhoz és nyitott a Lélek újraébresztő munkájára?

A teljes publikáció ITT OLVASHATÓ