Balog Zoltán püspök úr a Parókia portálon megjelent írásában egyházunk nyilvánosságának, kommunikációjának és vitakultúrájának hiányosságait vizsgálja. Különösen fontosnak tartom azt a kérdést, amelyet a kegyelmi ügy egyházi feldolgozásával kapcsolatban fogalmaz meg:

„Ki az, hol van az a szereplő, felület, melynek feladata lenne ilyen helyzetekben megszólalni és megszólaltatni, tájékoztatni, álláspontokat ütköztetni, teológiai összefüggésbe helyezni azt, ami történt és történik? Bárkinek is lenne ez a feladata, ezt a munkát sem egyenként, sem együtt nem végeztük el.”

Magam is úgy gondolom, hogy a kegyelmi ügy egyházi feldolgozásának egyik legsúlyosabb hiányossága az érdemi párbeszéd elmaradása volt. Nem elegendő ugyanis, ha különböző álláspontok egymás mellett megjelennek: szükség lenne arra is, hogy képviselőik meghallgassák egymást, reagáljanak egymás érveire, és a Szentírás, valamint református hitvallásaink alapján közösen vizsgálják meg a felmerült kérdéseket.

Püspök úr írásához azonban fontosnak tartok egy kiegészítést. A párbeszéd nem azért maradt el, mert nem voltak, akik kezdeményezték volna.

A kegyelmi ügy kirobbanását követően magam is több személyes levelet váltottam Balog Zoltán püspök úrral. Megfogalmaztam kérdéseimet, fenntartásaimat és teológiai megfontolásaimat, valamint azt is, hogy az ügy milyen negatív hatással volt egyházunk egészére, beleértve a gyülekezeteket és a híveket. Az ügy kirobbanását követő első egyházkerületi közgyűlésre 2024. június 10-én került sor, ahol megerősítették Balog Zoltánt püspöki tisztségében. A közgyűlésre meghívott önálló gyülekezeti lelkészként néhány nappal korábban e-mailben jeleztem, hogy szeretnék a gyűlésen hozzászólni, mivel szabályzatunk szerint a hozzászólás lehetősége nem magától értetődő. Kérésemet a püspöki hivatal elutasította. 2025 januárjában Pecsuk Ottóval és Thoma Lászlóval együtt megszerveztük a Református Megújulás Konferenciát (RMK), amelyről előzetesen tájékoztattuk, és amelyre meg is hívtuk az egyházkerület elnökségét. Számos színes teológiai előadás, hozzászólás hangzott el, közel 400 résztvevő jelenlétében. Egyházi vezetőink nem voltak jelen. Később az online RMK-estekre is meghívtuk az egyházkerület elnökségét (a teljes zsinati Elnökségi Tanáccsal együtt), lehetőséget biztosítva a megszólalásra és az érdemi párbeszédre. Ezzel a meghívással sem éltek. Ezek a történtek hozzátartoznak ahhoz a kérdéshez, amelyet Püspök úr a kommunikációt kritizáló írásában felvetett. Voltak más kezdeményezések is, amelyek alkalmat teremthettek volna a megszólalásra, a vélemények ütköztetésére és a közös gondolkodásra. Ezek azonban nem vezettek el a kívánt párbeszédhez, leginkább az érintett távolmaradása miatt.

A kegyelmi ügynek mint tünetnek a teológiai kiindulópontja számomra Püspök úr 2024. február 16-án elhangzott imádságos kijelentése volt: „Azért nem kérek bocsánatot, hogy kegyelmet kértem egy általam ártatlannak hitt embernek.” Álláspontom szerint ez az autentikus mondat olyan mély teológiai kérdéseket vet fel, amelyek messze túlmutatnak az adott ügy személyes és politikai vonatkozásain. Ezeket a problémákat előbb az RMK-n, később a Sárospataki Füzetek 2025/4. számában megjelent Az ártatlan kegyelme? – Öt református teológiai vitatétel című tanulmányomban fejtettem ki részletesebben. A tanulmányt nem lezárt ítéletnek, hanem teológiai vitára bocsátott tételeknek szánom, melyet Püspök úrnak is elküldtem, meghívva őt egy szakmai disputára.

A nyilvános teológiai vita nem idegen a református egyháztól, sőt a reformáció története elképzelhetetlen a disputák nélkül. Ez természetesen azt is jelenti, hogy saját állításaimat nem tartom tévedhetetlennek. A disputa lényege az, hogy állításainkat készek vagyunk ugyanannak a bibliai és hitvallási vizsgálatnak alávetni a közös gondolkodás során. Meggyőződésem, hogy az egyház egységét nem a nézetkülönbségek elhallgatása, hanem azok testvéri, az Ige tekintélye alatt történő megvizsgálása szolgálja.

Hosszú idő után, 2026. október 8-án végre alkalmam nyílt személyesen is beszélgetni Balog Zoltán püspök úrral, melyen kifejeztem, hogy szeretném a kegyelmi ügy kapcsán felmerült és írásban megfogalmazott teológiai kérdéseimet nyilvános disputában megvitatni vele, melynek fő célja nem egymás legyőzése vagy meggyőzése, hanem egyházunk mélyebb problémáinak feltárása.

Úgy gondolom, hogy a kegyelmi ügy nemcsak önmagában jelentett súlyos válságot, hanem felszínre hozott olyan történetileg örökölt, máig ható szemléleti, működési és intézményi problémákat is, amelyekkel szembe kell néznünk, ha valóban az egyház megújulását szeretnénk szolgálni.

A nyilvános teológiai disputa lehetőséget teremthetne arra, hogy ezekről ne csupán külön-külön beszéljünk, hanem közösen is gondolkodjunk.

Balog Zoltán püspök úr írásában azt kérdezi, hol van az a fórum, amely képes a teológiai álláspontok ütköztetésére. Véleményem szerint ez a fórum a reformáció hagyományában élő disputa. Bízom benne, hogy élünk vele.

Kodácsy Tamás