A hatos főúton autózok Kisdobsza felé. Beérve a mintegy kétszáz fős kis, baranyai faluba alig látni embert az utcán szombat délután. Balra tekintve azonnal meglátom a református templom tornyát, lekanyarodok az autóval. Az utcába érve, mintha hirtelen életre kelne a falu: az út szélén mindenhol autók parkolnak, nagy a sürgés-forgás a templom körül. Ismerősök, barátok, családtagok – református testvérek köszöntik egymást a megújult torony lábánál.

„Hely, csillag, öröm”
„Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük.” Máté evangéliuma második fejezetének 9. és 10. verséből olvasta az Igét Balog Zoltán dunamelléki püspök az ünnepi alkalom elején. A gyülekezet lelkipásztorainak, Bárdos-Blatt Szabolcsnak és feleségének, Boglárkának a második gyermekét keresztelte az elöljáró.

„Hely, csillag, öröm – ez a három dolog fontos ebben az igében. Ezeket pedig a gyermek köti össze” – fogalmazott Balog Zoltán, aki rámutatott, fontos a hely, mert oda kell találni a párunkhoz, és oda kell találni a gyermekáldáshoz. „A világ minden táján a születés van az élet közepén” – mondta. A megváltás is egy gyermek életével kezdődik. Minden gyermek születésében Jézus Krisztus eljövetelének örülünk. A szülőség egyszerre járt és járatlan út. Ebben a kettősségben ad segítséget Isten, aki mutatja az utat. „Figyeljetek a csillagra! Ha ez így lesz, az öröm újra és újra megjelenik az életetekben” – mutatott rá a püspök.

A Zsidókhoz írt levél 13. részének 12. verse alapján hirdetett igét az ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán. „Az előző igében azt halhattuk, hogy Jézus ott van a csillag alatt. Milyen jó ott lenni. Ma, amikor oly sok a fényszennyezés, egyre kevésbé érezhetjük ezt: milyen jó Isten szabad ege, a csillagok alatt lenni. Pedig a csillag az, ami igazán kijelöli az irányokat” – fogalmazott a püspök, aki rámutatott: ebben az igében éppen azt olvassuk, hogy Jézus a táboron kívül van. A két véglet jelenik meg előttünk. „A tábort és a kapun kívül lévő helyet – ahol Jézus volt – a szeméttelep köti össze. Ahol elégetnek mindent, ami nem tiszta, ami nem odavaló. Ott van Jézus.” A püspök szerint ez emlékeztet bennünket, hogy le kell tenni bűneinket, hogy visszatérhessünk Isten mennyei szeretetéhez. Az emberi közösségekből kiszorítva nekünk, Jézus tanítványainak meg kell kérdeznünk: hol van a mi helyünk, mint keresztyén ember, mint közösség, mint gyülekezet, mint egyház? „Közösségben lenni jó. Jó a középpontban, saját életünk középpontjában lenni. Számunkra az a világ közepe, ahová Krisztus kijelölte a helyünket” – hangsúlyozta Balog Zoltán.

Megújulás a peremvidékről
Jézus útja ebben az igében kifelé, a perifériára vezet. Időnként mi is azt érezhetjük, hogy ahol vagyunk, az nem a mi helyünk – el kell hagyjuk, nehogy tönkremenjen a lelkünk. „Ezért hagyott el Jézus is mindent, és ott volt egyedül a városon túl. Van, amikor vállalni kell a perifériát. Van, amikor az egyháznak a világ peremén kell lennie” – mondta a püspök, aki rámutatott: négyszázötven évvel ezelőtt itt, Baranyában történt a lelki megújulás. A mohácsi csata következményeire a Hercegszöllősi Kánonok adta a lelki választ. „Itt született református egyházunk első írásos dokumentuma. Ez a terület ma periféria, de lelkileg és szellemileg lehet a középpontban. Nagy dolog, hogy van új kezdet, amellyel a perifériából lehet lelki közép” – fogalmazott Balog Zoltán.

A püspök megosztott egy személyes történetet: a szomszédos Nagydobszán egy vizsgaprédikáción vett részt, amikor egy idős néni azt mondta neki: nem lesz itt már soha tele a templom. „És ma mégis tele van. Jézus Krisztus azért ment ki a perifériára, hogy ott lehessen az életünk közepén” – zárta igehirdetését a püspök.

Az ünnepi alkalmon a gyülekezet fiataljai hegedűjátékkal szolgáltak.

Ahol Jézussal lehet találkozni
Bárdos-Blatt Szabolcs lelkipásztor hálát adott azért, hogy megújulhatott a kisdobszai és a nagydobszai templom – utóbbi életveszélyes állapotban volt. A falak és a tetőszerkezet megerősítésével ma újra használhatja a gyülekezet az épületet. Kisdobszán a templomtornyot újították meg: kicserélték a toronysisakot, a csúcsdíszt, új vakolatot kapott a külső, és a csapadékvíz elvezetését is korszerűsítették.

A Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközség 2023 januárjában jött létre a két korábbi társegyházközség, a Nagydobsza-környéki nyolc, valamint a Patapoklosi hat településének egyesülésével. Bárdos-Blatt Szabolcs az ünnepi alkalmon kiemelte: „Tizennégy templomban hirdetünk igét. A közös, hogy mindben Jézussal lehet találkozni.”

Kálmán László főgondnok a környék és az egyházközség történetéről beszélt. Ünnepi köszöntőjében rámutatott: „lehet, hogy gyülekezetünk most a nagypéntek időszakában van. Én arra kérem a Jóistent, hogy adjon a közösségünknek is feltámadást.” 

Lázadóból lelkipásztor
Szokás, hogy a vasárnapi istentiszteleteken bizonyságot tesz egy gyülekezeti tag. Az ünnepi alkalmon Balog Zoltán püspök arról beszélt, miért lett lelkipásztor. „Édesapám lelkész volt, úgyhogy azt mondtam, én biztosan nem leszek az” – emlékezett vissza, mire sokan felnevettek a padsorokban. Mint mondta: lázadó fiatalként az ország akkor egyetlen református gimnáziumába járt. „Hogyan is lázadhattam volna ott? Elindultam a Szovjetunió-versenyen, amit meg is nyert a csapatunk” – mesélte. Az akkori rendszer azonban nem nézte jó szemmel, hogy épp a református csapat nyerte meg ezt a versenyt, úgyhogy megismételték. Miután az eredmény másodjára sem változott, a Refi csapatát egy szovjetuniói utazással jutalmazták. „Akkoriban döntöttem el, hogy szabadságra megyek az Úristennél. Édesapám aggódott. Úgy engedett el az útra, ha kicsempészek öt darab szovjet nyelvű Bibliát. Úgy voltam vele, hogy a csempészés belefér a lázadásba” – emlékezett vissza a püspök, újabb derültség kíséretében. Szocsiban megkeresték a helyi baptista gyülekezetet, ahol először kétkedve fogadták őket. Végül nemcsak, hogy odaadták az öt Bibliát, de Balog Zoltán a címét is megadta a baptistáknak. „Öt év múlva kaptam egy képeslapot, amely három évig keringett Európában. Ekkor döntöttem el, hogy ha az Igének ilyen ereje van, akkor nem érdemes mást csinálni” – zárta bizonyságtételét a püspök.   

Cél a fejlődés
Az ünnepi istentisztelet után a gyülekezeti házban tartott szeretetvendégségen otthonos a légkör: a fiatalok lelkesen készítenek kávét az idősebbeknek. A legkisebbek úgy szelik át a tömeget, mint motorcsónak a habokat. Az asztaloknál bensőséges beszélgetések alakulnak ki, én is szóba elegyedek a lelkész házaspárral. Boglárka és Szabolcs 2021-ben kezdte meg ezt a különleges szolgálatot Szigetvár környékén. Erről egy korábbi cikkünkben itt olvashatnak. Arról kérdezem őket, mit tapasztaltak az azóta eltelt öt évben.

„Az elején volt, aki azt mondta, ő biztosan nem jön át másik templomba. Főgondnok úr közölte velünk: ha ez a helyzet, vele csak öthetente fogunk találkozni. Ma épp ő az, aki ragaszkodik minden faluhoz” – számolnak be a lelkipásztorok arról a változásról, amelyet megtapasztaltak az évek alatt. Arról is beszélnek, hogy gondozó egyházközségként is a fejlődés a céljuk. „Azokat a kapcsolódási pontokat keressük, amelyek meghozhatják a változást. A stabil alapok kialakultak, most célunk a fejlődés” – mondják magabiztosan és lelkesen a fiatal lelkészek. Ennek kapcsán megemlítik az anyagi megerősödést. Már most is a gyülekezet fizeti a rezsijét az összes épületnek, részt vállal az autók fenntartásában, a nyári gyerektábort is saját maguk fedezik, hosszú távon mégis a teljes anyagi függetlenség elérésére törekszenek. Folyamatosan keresik azokat az alkalmakat, amelyekkel a hétköznapok részévé válhat a gyülekezeti alkalmak látogatása, a gyülekezeti kapcsolódás.

Egyre többen gyűlnek körénk: sokan várják a beszélgetési lehetőséget a lelkipásztoraikkal. Teret engedek a kapcsolódási lehetőségnek – ezzel a megadással búcsúzom. Magam mögött behúzva az ajtót, egy kicsiny, de élni akaró gyülekezet hangjai csendesednek el az ajtón innen. A falakon túl azonban tovább élteti őket az Úr.

Képek: Ruprech Judit

Kapcsolódó cikkünk:
„Nem a romlást látjuk, hanem az életet”
Megalakult az első gyülekezetgondozó központ Szigetváron. A tizennégy környékbeli település reformátusainak pásztorlására önként jelentkezett egy fiatal lelkészházaspár. Bárdos-Blatt Szabolcs és Boglárka elsősorban nem temetni jöttek; missziós területként tekintenek az elnéptelenedő vidékre.