Közös formálódásra hívó vezetés

Oláh Krisztina új könyve arra is emlékeztethet minket, hogy mindannyian Isten felelős munkatársai vagyunk, és ebben a szolgálatban közösen formálódunk a vezetőktől a beosztottakig.



Hogyan valósulhat meg az etikus döntéshozatal a magyarországi üzleti életben és miként őrizheti meg keresztény integritását egy korrupciós kísértéseknek is folyamatosan kitett üzletember? – ilyen kérdésekre kereste a választ doktori kutatása során Oláh Krisztina marketing- és kommunikációs szakember a teológia, a filozófia és az üzleti tanulmányok szempontjait is figyelembe véve. Disszertációja előbb angol, majd 2026 tavaszán magyar nyelven is megjelent nyomtatásban, utóbbi a L’Harmattan Kiadó gondozásában. A Transzformáló vezetés. Keresztény üzletemberek etikus döntéshozatala Magyarországon című kötet a kihívások feltárása és a következtetések levonása mellett olyan ajánlásokat fogalmaz meg, melyek a bibliai értékek hétköznapjainkra tett hatását erősíthetik.

A könyv az etikus vezetés fontosságának és a korrupció mibenlétének a kérdéseivel indít, majd felvázolja a magyarországi állapotokat több tudományos kulturális modell alapján, és ezekre építve határozza meg kutatási kérdéseit. A filozófiai, teológiai és üzleti szakirodalom ismertetése mellett részletesen foglalkozik a kelet-európai, és azon belül a magyar üzleti etika történetével, ezután tér rá saját felméréseire, melyet a szerző mélyinterjúk és online kérdőívek segítségével valósított meg, az eredmények részletes elemzése kapcsán pedig előremutató következtetéseket fogalmaz meg. A kötet mellékleteként a rendkívül gazdag irodalomjegyzék és egyéb anyagok mellé megkapjuk a magyar nyelvű kérdőíveket is.



Vezérfonalul szolgálhat
A könyv ünnepélyes bemutatójára a Szent István Könyvhéten 2026. május 20-án került sor a Stephanus Könyvesházban. Az eseményen a L’Harmattan Kiadó vezetője, Gyenes Ádám méltatta a művet, kiemelve, hogy élvezetes és olvasmányos műről van szó, amely az olvasói számára vezérfonalul szolgálhat és követendő mintákat mutathat be. Később hozzátette: a művet protestáns kötetnek tartja, a borítóját is egy református lelkész, Kiss Sámson Endre tervezte.

A könyvbemutatón a szerzőt Wächter-Szili Orsolya fordító, tolmács és angoltanár kérdezte, aki a kötet nyelvi lektora is volt. Oláh Krisztina elmesélte, hogy 2017-ben kezdte el a transzformáló vezetéssel kapcsolatos tanulmányait a Bake Graduate University (BGU) nevű keresztény amerikai egyetemen. „Engem a vezetésnek mindig az etikai aspektusai érdekeltek, az, hogy keresztényként hogyan tudunk etikusak maradni az üzleti életben. Ezen a területen dolgozva én is találkoztam ennek a dilemmáival” – fogalmazott a szerző.



A kutatás kapcsán külön kihívást jelentett, hogy az a Covid-időszakban zajlott, ezért nagy szerep jutott benne az online felméréseknek. Mélyinterjúkkal kezdte, ennek során vezetőkkel folytatott szabadon folyó beszélgetéseket arról, mit gondolnak az etikus vezetésről, a magyarországi rendszerváltásról és az üzleti élet kialakulásáról. Összesen nyolc egy-másfélórás beszélgetést készített velük, majd egy tágabb online felmérésbe fogott: beosztottakat kérdezett e-mailen kiküldött kérdőív segítségével.

Oláh Krisztina 2022-ben védte meg disszertációját, az amerikai kiadó ezután ajánlotta fel, hogy azt nyomtatásban is kiadja. Amíg az angol nyelvű kötet megjelenéséhez három év kellett, addig a magyarhoz kevesebb idő is elég volt. „Eredetileg saját kiadásban akartam minél hamarabb megjelentetni, de összekapcsolódtunk Gyenes Ádámmal, a L’Harmattan Kiadó vezetőjével, így végül náluk jelent meg.” Hozzátette: szerinte műve a korábban elhangzott dicséret ellenére nem könnyű olvasmány, sokáig kell ízlelgetni.



Problémák és lehetséges válaszok
A transzformáló vezetés olyan vezetési stílust takar, amely nem működtetni akar, hanem közös formálódásra hív a célok és motivációk figyelembevételével. Oláh Krisztina kifejtette: a Transformational Leadership fogalmának magyarra fordításakor azért döntött a transzformáció (átalakítás) helyett a transzformáló (átalakuló) kifejezés mellett, mert a középpontban az átalakulás folyamata áll. Keresztyén megközelítésben ez azt jelenti, hogy a Krisztusba vetett hit és az egyéni megváltás előbb ránk van hatással, és utána rajtunk keresztül környezetünkre és közösségeinkre. A transzformáló vezetés belülről akar átformálni, szemben a vezetés más formáival. Nyolc altípusa lehet, amelyek nem vagy-vagy alapon működnek, hanem egymáshoz kapcsolódnak. Ezekre könyve részletesebben is kitér.

Az etikus üzletvezetés egyik fő akadálya a korrupció. Oláh Krisztina kutatása során a korrupció általános meghatározása helyett konkrét cégekre és iparágakra vonatkozóan vizsgálta annak mibenlétét. Ennek kapcsán kifejtette: Magyarországon a korrupció kiemelten volt jelen az elmúlt időszakban az egészségügyben és az építőiparban. Az etikus vezetői döntés ugyan nemcsak a korrupcióról szól, de a korrupció kikerülhetetlen eleme a vezetői döntéseknek – és nem csak anyagi értelemben. Korrumpálhat például a kapcsolatrendszer, az adatközlés és sok egyéb előnnyel kecsegtető lehetőség is, tehát nem pusztán pénzbeli vonatkozásban kell számolni vele.



A szakember leszögezte: nemcsak a problémákkal, hanem a lehetséges válaszokkal is foglalkozni szeretett volna. „A disszertációnak eleve jövőbe mutatónak kellett lennie” – fejtette ki ennek kapcsán. A kutatás során a válaszadókat többek között arra is megkérte, hogy értékeljék és rangsorolják, hogy mi az, ami segít nekik az etikusság és az integritás megőrzésében, és az eredmények arra mutattak rá, hogy legtöbbüknek elsősorban a személyes kapcsolatok nyújtottak fogódzókat. Ezen belül mind az istenkapcsolat, mind a hasonló értékrendet valló kollégák és a közösségek szerepe is kiemelkedő volt. Sokan az imádságot és a mentorálást is kiemelték, ez szintén a személyesség fontosságára mutat rá.

Előremutató javaslatok
Oláh Krisztina a könyvében összefoglalta a jövőre vonatkozó ajánlásait, ezekből néhányat kiemelt a könyvbemutatón is. Azt javasolja például, hogy a katolikusoknak és a protestánsoknak jobban kellene nyitnia egymás felé, hogy közösen ültethessék át társadalom- és üzletetikai tanításaikat a gyakorlatba. Ehhez fontos lenne például a tanítások, eszközök, konferenciaanyagok és mentorprogramok elérhetővé tétele a jelenleginél szélesebb körben, a személyes történetek és tanúságtételek megosztása, a már meglévő programok és lehetőségek közös népszerűsítése és felekezetközi imacsoportok létrehozása. A szerző kiemelte a KEVE Társaság, a T72 és a Tanúim lesztek program azon anyagait, melyek a munka teológiájának témájához kapcsolódnak.



Meglátása szerint a szent és világi szféra közé is hidakat kell építeni. Ehhez mindenkire szükség van, ezért az üzleti vezetőkön túl a lelkészek és a teológusok felelőssége is, hogy minél több szó essen a mindennapok etikai vetületeiről. Erősítené a világi szervezetekkel való együttműködést a közös programok és tudásmegosztás terén. Végezetül a szakember azt is kiemeli művében, hogy a holisztikus szemléletnek a misszióban is kulcsszerepet kell adni, hogy tetteinkben is megvalósuljon hit és munka integritása. Szépen összecseng mindez azzal a protestáns szemlélettel, hogy mindannyian Isten felelős munkatársai vagyunk és ebben a szolgálatban formálódunk, így bátran kijelenthetjük: ideje, hogy a transzformáló vezetés keresztyén megközelítését minél többen megismerjük.


Barna Bálint
Képek: Vargosz

 

Transzformáló vezetés - könyvbemutató