A Krisztusi vallás nem holmi kenyér után következő nyalánkság, ellenkezőleg - az vagy maga a kenyér, vagy semmi. Legalább ennyit meg kellene érteniük azoknak, akik magukat kereszténynek nevezik.
Dietrich Bonhoeffer
Deák Zoltán lelkipásztor 65 éve a szószéken
Különleges évfordulóra kerül sor a Budapest-Csillaghegyi Református Gyülekezetben, ahol Deák Zoltán református lelkipásztor első és egyben 65 éves szolgálatáért is hálát adnak advent második vasárnapján.
Deák Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor 1951 december 2-án (advent első vasárnapja) prédikált életében először. Első éves teológusként a Csillaghegyi Református Egyházközség templomának szószékére állhatott fel. Most, 2016, december 4-én vasárnap, a 65 eltelt évre emlékezve és hálát adva, ismét megkapja Istentől azt a lehetőséget, hogy ugyanezen a szószéken hirdethesse az evangéliumot. Az istentisztelet 10 órakor kezdődik. Mindenkit szeretettel vár a gyülekezet.