Vidám gyerekek szaladgálnak és játszanak a kisoroszi református gyülekezet missziós szállásának udvarán, tőlük alig néhány évvel idősebbek pedig a táborzáró alkalomra készülnek. Utóbbira a felújítás alatt álló templomban kerül sor – nemrég egy időkapszula is előkerült a szószékkoronából –, ahol a nap aranymondása van kivetítve angolul:

„…légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr…” (Józsué 1,9)

Az alkalom pedig ennek felelevenítésével kezdődik az egyik amerikai fiatal vezetésével – kicsik és nagyobbak hangosan ismétlik az igét, két-három szavanként, majd a tengerentúli vendégekkel együtt angol és magyar nyelvű dicsőítő énekekkel töltik meg a teret.

Ez mindössze ízelítő a hazánkba érkezett Teen Missions-csapat szolgálatából, akik már több mint egy hónappal ezelőtt elhagyták otthonukat: a többnyire 12-15 éves korú fiatalok szerte az Egyesült Államokból érkeztek, egyvalaki pedig Kanadából kelt útra. Kéthetes floridai, alaptábori tréninget követően kezdték meg kiküldetésüket Magyarországon, előbb Törökszentmiklóson, aztán Kisorosziban szolgálva, később pedig újabb héten keresztül dolgozzák fel tapasztalataikat, mielőtt végleg hazatérnek.

Fő céljuk az evangélium hirdetése és cselekvése: az alaptáborban felkészítik őket, hogyan tegyenek bizonyságot Jézus Krisztusról, de ugyanilyen hangsúlyt fektetnek arra is, hogy milyen kétkezi munkával tudnak a fogadó közösség hasznára lenni.

Sándor Gabriella kisoroszi lelkipásztor még a Pestszentlőrinc-Kossuth téri gyülekezetben végzett szolgálata alatt került kapcsolatba a Teen Missions tagjaival, az ausztrál fiatalok 11 évvel ezelőtti missziós útjáról a Parókia Portál is beszámolt. A Sándor házaspár négy évvel ezelőtt érkezett a Szentendrei-sziget északi csücskében található településre, és idén jött el az ideje, hogy a hittanos és érdeklődő gyerekeknek angoltábort szervezzenek. „A falu nagy része németes, így voltak nyelvi akadályok, de azért átmegy az üzenet” – fogalmazott Gabriella. „A táborban összesen 26 fő vett részt, ami azért is örömteli, mert párhuzamosan egy másik gyerektábor is zajlott a településen.” Mint mondta, nagyon várták a csapatot, akik amellett, hogy a táborban szolgáltak és a településen segítettek, itt tartózkodásuk alatt látogatást tettek Budapesten és a visegrádi palotajátékokon is.

„Ezzel a szolgálattal olyan családokat is el tudunk érni, akiknek gyakorlatilag semmilyen kapcsolata sincs a gyülekezettel: egyrészt szeretettel várjuk a gyerekeiket, másrészt a fiatalok munkája által felhívhatjuk a figyelmet magunkra” – mesélte a lelkész, aki példaként felhozta, hogyan tudott húsz fiatal pillanatok alatt lefesteni egy hosszú kerítést, 40 m³ fát behordani egy idős férfinak, vagy éppen a temetőt szebbé varázsolni. „A templom felújítása miatt sok törmelék gyűlt fel a toronyban, ezt fél nap alatt levitték egy konténerbe, a következő nap pedig az összegyűlt port takarították ki.”

A szolgálók gyakorlatilag önellátóak: magukra főznek és mosnak tartózkodásuk teljes ideje alatt, utóbbiról tanúskodott a templomkertben felhúzott kötélen száradó sok-sok ruha. De azért örülnek neki, ha a vendéglátók meglepik őket: „Szeretik, ha mi is főzünk nekik: ízlett nekik a gulyásleves, de előfordult, hogy egy család szilvásgombócot, más egy nagy tál borsófőzeléket hozott nekik, egy nagymama pedig száz darab palacsintával állított be” – tette hozzá Gabriella.

A csapattal öt vezető érkezett: három húsz év körüli fiatal felnőtt és két, nagyobb tapasztalattal rendelkező munkatárs. Ők a Yoder házaspár, Robert és Dorah, akik maguk is tinédzserként kapcsolódtak be a Teen Missions szolgálatába, aztán lettek a szervezet önkéntesei, majd főállású misszionáriusai. A Floridából származó Robert egy zambiai missziós úton ismerkedett meg a feleségével, 19 évnyi afrikai szolgálat után 2023-ban költöztek vissza az Egyesült Államokba. Három gyermekük közül kettő velük jött hazánkba, egyikük a magyarországival párhuzamosan zajló albániai kiküldetésben vett részt.

„Az ide érkező fiatalok megtanulták, hogyan érhetnek el másokat az evangéliummal, de amellett, hogy elsajátították a festés csínját-bínját, megismerkedtek a bábozással, keresztyén színdarabok előadásával vagy éppen lufihajtogatással” – mesélte Robert. „Az összehangolódásukat reggelente akadályversenyek segítették, hiszen az akadályokat nem lehet egyedül leküzdeni.” Mint mondta, az alaptábor első napjaiban a fiatalok nagyon csendesek voltak, de utána egyre szorosabb kötelék alakult ki közöttük: „Mire Magyarországra érkeztünk, olyanok voltunk, mint egy család. Ez a mi nyári családunk.”

A szolgálat mellett a kiküldetésben részt vevő fiatalok bibliatanulmányozó alkalmakon vesznek részt – hazatérésükre csaknem negyven bibliai igét kell fejből megtanulniuk, Magyarországon a Példabeszédeket olvasták együtt –, emellett különórák vannak fiúknak és lányoknak. Robert szerint néha fegyelmezni is kell a fiatalokat, például ha valamilyen hibát követnek el, akkor kevesebb szabadidő áll rendelkezésükre. „Ezt mi különleges áldásnak hívjuk, melynek során elmagyarázzuk, miért volt rossz, amit csináltak” – mondta.

Azt már Dorah tette hozzá, hogy ha az ifjú misszionáriusok nem engedelmesek, nem működnek együtt vagy nem tisztelik egymást, akkor az egész csapatot bajba sodorhatják. „A legnagyobb áldás, hogy segíteni akarnak a másiknak, és az, ahogyan növekednek Krisztusban” – vélekedett Robert.

„A misszió ideje alatt nincs náluk telefon, ami azért is jó, mert ha valakinek problémája van az eszközzel, akkor ez az időszak egyfajta elvonóként segít nekik. A nyár végén visszakapják a mobilokat és imádkozunk azért, hogy ne legyen vele gondjuk.”

A házaspár örült neki, hogy egymásra találtak a külföldi és magyar fiatalok, akik a nyelvi akadályok ellenére is remekül szót értettek egymással.

A vendégek részéről három fiatal ült a Parókia Portál mikrofonja elé: Katrina a kanadai Albertából érkezett, egy kisebb középiskola tanulója, Carina és Simeon pedig az USA-ból, Missouriból és Floridából utaztak Magyarországra – mindketten egyéni tanrendben végzik tanulmányaikat, amely sok, konzervatívabb keresztény családban élő kortársukra jellemző. Mindhármuknak ez az első missziós útja, és mindnyájan családtagjaikon keresztül találkoztak a Teen Missionsszel: Katrina nővére Zambiában járt, Carina és Simeon szülei fiatalként maguk is szolgáltak.

„Számomra azok voltak a tábor legemlékezetesebb pillanatai, amikor együtt dicsőíthettünk, illetve amikor angol és magyar szavakat taníthattunk egymásnak. A zene nagyszerű módja annak, hogy Istennel kapcsolatba kerüljünk”

– mesélte Katrina. „Az én legszebb emlékem, amikor a gyerekek Jézusról kérdeztek, hogy meséljek többet róla” – mondta Carina. „Épp a mai napon magyar néptáncot tanultunk, nagyszerű volt megismerni ezt a kultúrát” – tette hozzá Simeon.

Katrina azért várta nagyon a magyarországi utat, hogy egy egész nyarat Jézus szolgálatával töltsön és gyerekek között végezzen missziós munkát. Carina eleinte nem akarta az egész nyarát feláldozni ezért a misszióért, de Isten elkezdte megváltoztatni a szívét, a családja pedig bátorította, hogy jöjjön el. Simeon otthon is részt vesz a gyerekszolgálatban, és úgy fogalmazott: „Éreztem az Úr hívását, hogy Jézusról tanítsam a gyerekeket.”

A táborban részt vevő kisoroszi fiatalok közül négy lánnyal beszélgethettem: két testvérpárral, akik legjobb barátnők is. „Nekem a legjobb élményt a közös zenélés jelentette, illetve volt pár játék, amit ők mutattak nekünk, mi pedig magyar szavakat tanítottunk nekik” – mondta Sára. „Nekem a társaság tetszett nagyon, hogy mindenki nagyon kedves és lelkes volt, néptáncokat is tanítottunk” – számolt be Anna. Bodza is megerősítette: „Nem volt bennük semmilyen tartózkodás, nagyon aranyosak.”

Kamilla annak örült a legjobban, hogy a vendégek megértőek voltak velük, ha nem értettek valamit. Bodza úgy vélte, hogy bár igyekeztek kölcsönösen megismerni egymást, a missziós út során alkalmazott szabályok – például az, hogy nincs telefon, illetve a fiatalok nem hordhatnak rövidnadrágot – megnehezítették a valós kép kialakítását.

A hittantábor után a fiatalok még egy hetet maradtak Magyarországon, hogy Kisoroszi lakói felé szolgáljanak – ahogyan Sándor Gabriella lelkipásztor fogalmazott: hivatásos keresztényként.

Képek: Dezső Attila, Kisoroszi Református Egyházközség