„A gyülekezet nem mechanizmus, gép, hogy kicserélek pár alkatrészt és fölpörgetem, hanem organizmus: sebeket kell gyógyítani, és fitten kell tartani. Az élő szövetekben pedig sokkal nehezebb változást elindítani."
Csűrös András lelkipásztor
Isten szolgálatban formál
Az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda 2016. február 26-28 között tartotta Berekfürdőn kiválasztó hétvégéjét 90 fő részvételével, azok között a fiatalok között, akik ez év szeptemberőtől diakóniai év keretében szeretnének önkéntesek lenni európai tertvéregyházaknál és diakóniai intézményekben.
A berekfürdői hétvégén olasz, francia, belga, holland, angol, német és cseh partnereink is ellátogattak hozzánk, hogy az érdeklődő fiataloknak bemutassák a lehetőségeket és személyesen találkozzanak magyar fiatalokkal. A diakóniai évben azt reméljük, hogy az önkéntesek egy olyan lelki utat is megtesznek, amely során sokat tanulhatnak magukról, megismerkedhetnek a világgal a fogadó helyeken szolgálatuk alatt és találkozhatnak azzal az Istennel, aki életeket formál.
Ebben szeretnénk segítséget nyújtani az önkéntes diakóniai év alatt. A most hozzánk jelentkezett önkéntesek szolgálati ideje 2016 szeptemberében kezdődik és majd 10-12 hónapig tart.