„A gyülekezet nem mechanizmus, gép, hogy kicserélek pár alkatrészt és fölpörgetem, hanem organizmus: sebeket kell gyógyítani, és fitten kell tartani. Az élő szövetekben pedig sokkal nehezebb változást elindítani."
Csűrös András lelkipásztor
Megjelent a Biolka bibliaolvasó-kalauz program újabb verziója
A Biolka az Erdélyi Református Egyházkerület által kiadott, ingyenesen letölthető bibliaolvasó-kalauz program.
Jelenleg több bibliafordítás alapján tartalmazza a napi igét, és ehhez rövidebb illetve hosszabb magyarázatokat. Minden napra részeket kínál a Heidelbergi Kátéból és a II. Helvét Hitvallásból, továbbá egy éneket az énekeskönyvből és egy véletlenszerűen kiválasztott aranymondást is.
A Biolka egyszeri futtatás után automatikusan indul a számítógéppel, és az új verzióban már az olvasás időpontja is beállítható, ezzel is kényelmesebbé és személyessé téve a Szentírás-tanulmányozásunkat.
A program ingyen letölthető a www.biolka.ro oldalról, ahol további információkat is találhatunk.