„A gyülekezet nem mechanizmus, gép, hogy kicserélek pár alkatrészt és fölpörgetem, hanem organizmus: sebeket kell gyógyítani, és fitten kell tartani. Az élő szövetekben pedig sokkal nehezebb változást elindítani."
Csűrös András lelkipásztor
Előzetes a Harangszó húsvéti számából (2009/7.)
"Húsvéti ünneplésünk központja és szíve a kereszten meghalt megváltó Jézus Krisztus feltámadása. Ez az ami igazán fontos Húsvétban. Minden más mellékes, járulékos, ezért nélkülözhető.- - írja az ünnepi lapszám címoldalas írásában Pungur József, Kanadában élő református lelkipásztor.
Tőkés László püspök Húsvéti üzenet - a megtérőknek címmel fogalmazza meg ünnepi pásztorlevelét. "Húsvétkor a hívő ember megbizonyosodhat, hogy egy olyan úton halad az élete, amelynek a kezdetén Jézus Krisztus halált legyőző cselekedete, és a megváltás kész ténye van- írja ünnepi cikkében Csűry István helyettes püspök. A lap összeállítást közöl húsvéti jelképeinkről, illetve Müller Dezső, Vizkelety András, Józsa Márta és Kosztolányi Dezső versei mellett locsolóvers-összeállítást is tartalmaz.
Kolozsvári teológus hallgatók egy csoportjának szentföldi élményeit összegzi, fényképekkel illusztrált írásában Nagy Norbert. A Mozaik-oldalon Hover Zsolt Harminc ezüst című jegyzete olvasható.
A Hírvivő rovatban többek között az érmihályfalvi bibliavetélkedőről, a hegyközcsatári női világimanapról olvashatók beszámolók, valamint jelentkezik a Postaláda és az Idézőjel rovat is.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban. A lap internetes kiadása a http://harangszo.blogspot.com címen olvasható.