„A gyülekezet nem mechanizmus, gép, hogy kicserélek pár alkatrészt és fölpörgetem, hanem organizmus: sebeket kell gyógyítani, és fitten kell tartani. Az élő szövetekben pedig sokkal nehezebb változást elindítani."
Csűrös András lelkipásztor
Elhunyt Tóth Albert tiszalúci református lelkipásztor
Életének 82. évében elhunyt Tóth Albert református lelkipásztor, jogász, az első szabadon választott Országgyűlés tagja.
A közélet és az egyház meghatározó alakja hosszú évtizedeken át szolgálta a magyar református közösséget és a közjót. Búcsúztatása 2026. február 13-án 11 órától lesz a tiszalúci református templomban, ahonnan utolsó útjára kísérik.
Tóth Albert elnöke volt a Magyar Református Lelkészegyesületek Szövetségének, valamint tagja a Magyar Református Egyház Zsinatának és a Történelmi Vitézi Rendnek. Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták, a többi között a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata Rákóczi-lánc díjával, illetve a Tiszalúcért Hűség Díjjal.
