„A gyülekezet nem mechanizmus, gép, hogy kicserélek pár alkatrészt és fölpörgetem, hanem organizmus: sebeket kell gyógyítani, és fitten kell tartani. Az élő szövetekben pedig sokkal nehezebb változást elindítani."
Csűrös András lelkipásztor
A hit mint egészségvédő faktor
– nőszövetségi találkozó Nagyidán
A közösséghez tartozásnak egészségvédő szerepe van – állítja dr. G.Tóth Anita.
A pszichiáter a felvidéki Nagyidán, az Abaújtornai Egyházmegye Nőszövetség november 14-i találkozóján beszélt az érdeklődőknek a kórházi beteglátogatás jelentőségéről és lehetőségeiről.
A szakember szólt a hit, mint egészségvédő faktor szerepéről is.
A találkozó résztvevői elmondták, hogy a református egyháztagok még mindig leginkább a lelkipásztort várják a betegágy mellé, de jók a tapasztalatok az önkéntes beteglátogatókkal kapcsolatban is.
Gál Judit, a Református Missziói Központ kórházlelkésze hozzátette: Magyarországon projekt is indult az önkéntes beteglátogatók képzésére az egyházmegyékben, több gyülekezetben, illetve a Gyökössy Intézetben.
RMK sajtó