„A gyülekezet nem mechanizmus, gép, hogy kicserélek pár alkatrészt és fölpörgetem, hanem organizmus: sebeket kell gyógyítani, és fitten kell tartani. Az élő szövetekben pedig sokkal nehezebb változást elindítani."
Csűrös András lelkipásztor
Kiss Géza öröksége Kákicson
Videós beszámolónk a kákicsi Ifjúsági Ház átadásáról, az ünnepi istentiszteletről és a Kiss Géza Ormánysága című kiállítás megnyitójáról.
Megújult a kákicsi református templom, ahol egykor a néprajzkutatóként is ismert Kiss Géza (1891–1947) lelkipásztor hirdette az Igét. Valamikori parókiáját szintén felújíttatta a Dunamelléki Református Egyházkerület, az épületben pedig állandó kiállítás nyílt Kiss Géza Ormánysága címmel. A szomszédos csűr épületét ifjúsági szállássá alakították, ahol már idén nyáron fogadnak ifjúsági és gyülekezeti csoportokat.
A 2024. június 8-i ünnepi istentiszteletet követő házátadásról és kiállításmegnyitóról szóló videós összefoglalónkat itt tekintheti meg:
Az eseményről szóló tudósításunkat itt olvashatja.
A Kákicsi Kiss Gézáról szóló portrénkat ide kattintva érheti el.
A kákicsi Ifjúsági Házról és a foglalásról itt tudhat meg többet.
A videót készítették: Dezső Attila, Füle Tamás, Jakus Ágnes, Komorné Csernáth Erzsébet