Kondor Béla (1931– 1972) kétszeres Munkácsy-díjas, posztumusz Kossuth-díjas grafikus, festőművész, költő alkotásaiból – az ország különböző múzeumaiból és három magángyűjteményből kölcsönzött rézkarcokból, festményekból – álló kiállítás nyílt a budapesti Bibliamúzeumban, amely 2026. május 22-ig tekinthető meg. A „Ki hengeríti el nekünk a követ?” című időszaki tárlat nagyrészt a húsvéti ünnepkört érintő kérdéseket feszeget, olykor szürreális mélységekkel vagy magasságokkal beleszőve az emberi drámát az isteni történetbe. A válaszokat azonban a befogadóra hagyja, hogy a személyes – és olykor egyetemes – kapcsolódási pontokat megtalálva őt is bevonja ebbe a drámába.

A kiállítást 2026. március 13-án nyitották meg, az ünnepen Tímár Sára Junior Prima díjas énekes és Borbély Mihály Kossuth-díjas zenész közösen adták elő Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című művének megzenésített változatát. A megnyitó iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a megjelentek el sem fértek a földszinti kiállítótérben, így a Bibliás Könyvesboltból és a Ráday Ház előteréből is hallgatták Timár Gabriella Ulla múzeumvezető köszöntőjét és Rényi András művészettörténész megnyitó beszédét. A rendezvény végül a két szintre is kiterjedő kiállítás megtekintésével és szerény vendéglátással ért véget.



Megajándékozottak vagyunk
„Kondor Béla személyében, alkotói örökségben valódi kincsre lelünk. Amikor terveztük ezt a kiállítást, úgy éreztük, éppen ideje volt annak, hogy mindezt a kincset megmutassuk” – fogalmazott köszöntőjében Timár Gabriella Ulla lelkész, a Bibliamúzeum vezetője, aki szerint sokan örültek annak, hogy ez a tárlat létrejött, mert aki ismeri a 20. század alkotóit, azonnal felkapja a fejét Kondor Béla nevére. „Más a vető és más az arató. Mi csak azt érezzük, hogy aratunk, mert gazdag szellemi, lelki és vizuális hagyatékot hagytak ránk. Megajándékozottak vagyunk, de ez nem ment fel minket az alól, hogy nekünk is folyamatosan vetnünk kell.”

A múzeumvezető kifejtette: létünk mindennapi kérdése az, amely a sírhoz siető asszonyok szájából vonzott el: ki hengeríti el nekünk a követ? „Valakire szükségünk van mindabban, ami az életünket körülveszi, ami ránk nehezedik, vagy amit éppen magunknak teremtettünk. Ha nincs válasz, akkor az élet alatta marad az elháríthatatlan, túl nagy akadálynak.” Ugyanakkor találkozhatunk annak a valóságával is, hogy a kő el van hengerítve, az ajtó megnyílik, és mindennél erősebb lesz a kegyelem – tette hozzá.



„Kondor Béla is érezhette minden mélynek megélt élethelyzetben azt, hogy

ő is abban a csoportban szeretne lenni, amelyet híres képén ábrázolt: a városba bevonuló szentek csoportjában. Mert bizony, ott lehetünk mi is a magunk álarcaival, álruháival, mindazzal, akik vagyunk – csak valljuk magunkat annak, akik vagyunk!”

A kiállításnak szándékában áll, hogy megállítsa és elgondolkodtassa a látogatót minderről, és így szembesítheti az üres sírral.

Az anakronisztikus alkotó
Rényi András művészettörténész, Kondor Béla életművének kutatója megnyitó beszédében kifejtette: amikor eljött ide megnézni, hogy milyen kialakítású a kiállítás, leesett az álla. Meglátása szerint ez az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor-kiállítása Budapesten, Kondor Béla művészetének az esszenciája. Szakértői szempontból mégis zavarba ejtő kiállításnak tartja, ezért inkább az e mögött húzódó ellentmondásokra mutatott rá.



A szakember kifejtette, hogy a művészettörténet is komoly zavarban van Kondor Bélával kapcsolatban, mert se a helye, se az értékelése nincs megoldva. Nem volt előzménye a magyar művészettörténetben, és nincs valós utóélete sem, nem lett szerves része a hazai művészeti folyamatoknak. Nem volt modern, de nem volt avantgárd és posztmodern se. Nem volt kortárs, nem volt nemzeti, nem volt kozmopolita, nem volt elkötelezettje egyetlen felekezetnek sem, nem érdekelték sem az izmusok, sem az irányzatok. „Azokba a kategóriákba, amelyekkel a művészettörténet szereti leírni az ilyen életműveket, egyszerűen nem fér bele. Nem tudunk vele mit kezdeni” – fogalmazott Rényi András.

A hetvenes évektől kezdve Kondort nagy erőkkel népszerűsítették, ez a felépített kultusza azonban független volt a valós teljesítményétől. Amikor 1984-ben a Nemzeti Galéria Kondor-kiállításához kapcsolódóan megjelent a teljes katalógusa, úgy tűnt, hogy végleg bekerült a művészettörténet panteonjába. 1989 után azonban előtérbe kerültek a korábban elnyomott avantgárd és modern művészek, és ez Kondor rovására is történt. Gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosságból. „Kondor azonban ugyanúgy túlélte az aktuális kánonból való kiesést, ahogyan a meg nem érdemelt zsenikultuszt is túlélte. Visszatért. Itt van. Azaz sose ment el, csak a nyilvánosság változó ízlése, igényei, szükségletei hol felemelték, hol ejtették.”



A művészettörténész szerint Kondor Béla már a saját korában is abszolút anakronisztikus művésznek számított, mert a besorolhatatlansága bizonyos értelemben időszerűtlenné, korszerűtlenné tette. A hagyományos eszközökkel nem lehetett mit kezdeni az életművével, ezért később is különcnek, csodabogárnak számított. „Kondor Béla ma is anakronisztikus. Ma sem lehet azt mondani, hogy a kortárs művészet visszaigazolta egykori zsenialitását. Bizonyos értelemben ugyanolyan különálló, idegen és furcsa szigetként létezik ma is, mint ahogyan ötven évvel ezelőtt. Egyszerre korszerűtlen és közben hiperaktuális.”

Kondor és a Biblia
Rényi András Kondor művészetét a Bibliához hasonlította, mely egyszerre történeti létező és örök érvényű. Univerzális értéke nélkül nem lehet elgondolni az emberiséget, miközben bizonyos értelemben történeti esetlegességek hozták létre. Egyetemes, de közben partikuláris történetek határozzák meg, ezzel mit sem vesztve érvényességéből. „Azt is tudjuk, hogy Kondor súlyos alkoholista volt, tele volt kisebbrendűségi komplexusokkal, tele volt a személyes, bizonyos értelemben magánemberi nyomorúságnak a jegyeivel, ahogyan a Biblia is tele van bűnbeeséssel, katasztrófákkal, szörnyűségekkel, átkokkal, de közben himnuszokkal, zsoltárokkal, hallelujákkal is” – mutatott rá a szakember.



Hogy Kondor Béla hogyan viszonyul mind a Bibliához, mind a történelemhez, azt Rényi András szerint hibátlanul kijelöli az, ahogyan A szentek bevonulása a városba című kép összeköthető két nagyméretű Auschwitz-képpel, amelyek a holokausztot a krisztusi szenvedéstörténetnek a kontextusába illesztik. „Olyan dráma, olyan megrendítő igazság és olyan végérvényes, pokoli erő sugárzik belőlük, hogy egyben kell látnunk ezeket A szentek bevonulásával.” Végezetül a művészettörténész leszögezte: szakmai értelemben a kiállítás narratívája valójában nem kiállítási narratíva, mert ennek a kiállításnak a narratívája nem más, mint napjaink valósága, amelyben égető szükségünk van erre a fajta hangra.


A „Ki hengeríti el nekünk a követ?” című időszaki kiállítás 2026. május 22-ig tekinthető meg a Bibliamúzeumban (1092 Budapest, Ráday utca 28.).




Barna Bálint
Képek: Füle Tamás