Tizenkét éves roma gyerek vagy.
Egy faluszéli kis házban élsz, ahol nincs fürdőszoba.
Hat testvéred van.

A szerepkártyám szerint ennek a gyermeknek a helyzetébe kellene képzelnem magam. A segítő kérdések nyomán behunyt szemeim mögött megjelenik egy ismeretlen világ... a falu és a sok testvér elképzelése nem okoz gondot, viszont a fürdőszoba hiányát elég sokáig tart tudatosítanom.

Egy idő után nemcsak képekben látom magam, jönnek a hangok, szagok, érzések is. Ahogy az omladozó ház mellett piszkálom a körmeim alól a koszt, a szívem mélyén tudom: innen nincs kiút.

A csoportvezető hangja kizökkent a belső filmből. Miután egyvonalban felálltunk a terem egyik végébe, különféle állítások hangzanak el. Ha igaznak gondolom őket, léphetek egyet előre.

„Rendes házban vagy lakásban laktok, ahol van telefon és tévé is.”
„Nem félsz attól, hogy a rendőrség megállít az utcán.”

Az elején reménykedem: lesz olyan mondat, ahol megmozdulok.

Aztán lassan feladom.

Néhányan már a terem túlsó végében vannak, én viszont még mindig a startnál állok.

A gyakorlat végére talán egy lépést tettem előre. Senki nincs mellettem, a többieknek csak a hátát látom.

Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket...

Hozzátok elém őket, akik nem léphetnek ki a sárból...

(felhasznált gyakorlat:Tégy egy lépést előre
http://www.sie.hu/files2/ikszt/szakkonyvek/kiskompasz_kezikonyv.pdf )