Esetleg ha te halsz meg... mert halottról ugye jót, vagy semmit.
De ha én halok meg? Akkor már nem mondok semmit...
A sír hallgat, csak a környező nép sír. Ha mondhatna magyar ember egy szót is holtában, a sírban is átkozna. Amikor már nincs is semmi-semmi értelme.
De hogy áldjon? Hogy áldjak?  
Ráadásul azt, aki miatt szomorú a vasárnap?
Aki nem jön el? Akire hiába várok...

A bolond eltökélt. Javíthatatlan naiv.

De igaz. Aki nem áld, sosem szeretett. S ha nem hal meg, nincs, ki az áldására figyeljen. Akkor csak ugyanolyan szó, mint amilyenből milliárdokat szórt el a földön. Meghalni azért, hogy áldhassak? Hiszen azért nem éri meg meghalni, hogy átkozhassak...nem éri meg az, akit átkozok.

Haljak, ha kell, azért, akit áldok. Átkozzák csak az átkozottak az átkozottjaikat.

Áldok, ha belehalok is.

Szomorú Vasárnap
Marozsán Erika, Stefano Dionisi