Idén is megtartanák a lelkészi csendesheteket Tahiban és a Kecskemét melletti Emmaus házban. Arra kérik a lelkipásztorokat, hogy március 31-ig jelezzék részvételi szándékukat.
Nekem az olyan böjt tetszik… – jelenti ki Isten. Nekem az olyan böjt tetszik… – ismerem be én, idén tartózkodva saját, korábbi böjtfelfogásomtól. Most akkor böjtölök vagy sem?
450 évvel ezelőtt, 1567. február 24-én fogadta el a II. Helvét Hitvallást a debreceni zsinat. A hitvallás nagyon gyorsan elterjedt Európában, a reformátusok a mai napig is követik tanításait. A budapesti Ráday Könyvtár ritkaságokat felvonultató kiállítással emlékezik meg a jeles évfordulóról.
A reformáció ötszázadik évfordulóján néhány korábban készült interjúnkat ajánljuk a Kedves Olvasó figyelmébe visszatekintő sorozatunk utolsó részében. Izgalmas találkozások várják a gályarabok egyik utódjával Réthy Ágnessel, a gályarabokat megmentő admirális leszármazottjával, Frits de Ruyter de Wildt-tel, valamint Visky Andrással, és a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársaival.
Úgy volt, ahogy az a mesékben lenni szokott: két lelkész ült a diófa alatt, és beszélgettek a világ dolgairól. Arról, hová jutottak ők és az erdélyi társadalom az elmúlt huszonöt évben...
Magyarország idén is – ahogyan már 1974 óta minden évben – bekapcsolódik az Ökumenikus Világimanap megünneplésébe. Március 3-án a Fülöp-szigetekiekért imádkoznak a világot körbejáró egész napos imaláncban. A nap témája a gazdasági igazságosság kérdése.
Ma is igaz az állítás, hogy minél közelebb kerülünk Krisztushoz, annál közelebb kerülünk egymáshoz is. Mert ő az a szőlőtő, akiből mindnyájan kisarjadtunk.
Bibliaiskola indul januártól a Pestszentlőrinc-Kossuth téri református gyülekezetben. Sándor Balázs lelkész szerint az egyéves, alapozó kurzus célja, hogy tisztázza a hitélettel kapcsolatos alapfogalmakat és felkészítse a gyülekezeti tagokat a szolgálatra.
Csaknem négyszáz programot szervez, illetve támogat a Reformáció Emlékbizottság 2017-ben, a reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévben.
A mennyben minden működik, de mit tehetünk azért, hogy Isten akarata itt, a földön is megvalósuljon? A fasori reformátusok budapesti fiataloknak szerveztek konferenciát a közelmúltban. Az IKON-on olyan nagy kérdésre is kereste a választ a csaknem kétszáz fiatal, hogy mire hívja el az embert az Isten.
„Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje” – áll a Második Helvét Hitvallásban. De vajon milyen feltételek mellett igaz ez ma is? – tette fel a kérdést Steinbach József dunántúli püspök A második Helvét Hitvallás mai üzenetei című konferencián.
Sola fide, vagyis egyedül a Krisztusba vetett hit által – ez az üdvösségre vonatkozó reformátori alapelv, egyben hitvallásaink egyik fő tétele is. Ugyanez hatja át Pál apostol tanításait is. Jakab levelének szerzője azonban mintha ennek mondana ellent, amikor a cselekedetekre helyezi a hangsúlyt. Vagy mégsem?
Vajon ki és hogyan szabta meg, milyen könyvek alkossák a Szentírást, és miért más a katolikusok Bibliája, mint a reformátusoké? A kánonról és a Bibliába be nem került könyvekről alkotott reformátori felfogásról beszélt A Második Helvét Hitvallás mai üzenetei című konferencián Zsengellér József, a budapesti református teológia dékánja.
Egymás előtt imádkozni; kimondani Istennek, amit magunknak sem merünk bevallani; áldozatot hozni az Istennel való kapcsolat ápolásáért – minderről a Kárpát-medencei református ifjúsági imaéjjelen meséltek hívő fiatalok.
„Őbenne élünk, mozgunk, vagyunk” – ez a bibliai Ige a fő témája a Sófár református dicsőítő mozgalom őszi konferenciájának. Az október 29-ei találkozó teológiai, életviteli és művészeti előadásain és műhelyein a többi közt szó esik a dicsőítésről mint életstílusról, a hétköznapi elcsendesedésről és a Szentlélek erejével végzett szolgálatról is. A nap dicsőítő esttel zárul.
Jövőre lesz éppen 450 esztendeje, hogy a svájci protestánsok közös hitvallását, a Második Helvét Hitvallást elfogadta az akkori debreceni zsinat. A Heidelbergi Káté mellett református hitünket összegző hitvallásunk mai üzenetéről gondolkodnak teológus szaktekintélyek a Károli egyetem Hittudományi Kara és a református egyház Zsinata közös szervezésében megvalósuló kétnapos konferencián.