„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” Jn 15, 5
Két szülő, négy nagyszülő, nyolc dédszülő, tizenhat ükszülő, harminckét szépszülő – megdöbbentő, de mindannyiunknak ennyi felmenője volt csak a minket megelőző öt generációban.
Nem tudom, ki, mikor és miért találta ki, hogy gyengeségeink felvállalása nem az erő jele. Sokat lehet meríteni azoktól, akik hitelesen megélik a hitüket, férfiak, lazák, mégis mélyek. Régóta vágytam ilyen élményre, meg is kaptam az Adna Caféban.
Zénó Isten élő molinójaként tesz tanúságot hite mellett, amely megmentette őt, a fókuszban ez áll. És ennél jobb reklám nem is kell annak a gondolatnak, hogy kutyából is lehet olykor szalonna.
Felekezettől függetlenül egyre több lelkész ismeri fel a szükségességét az igényes és kompromisszumoktól mentes teológiai vizsgálódásnak, hogy a rábízott üzenet a korszellem hatására ne torzuljon. Ez az igény hívta életre a felekezetközi Evangelikálcsoport elnevezésű teológusközösséget is.
Teljesen más életkor, személyiség, képzettség és Isten kegyelméből mégis együtt és ugyanarra készül a 16 éves kamasz és az ősz hajú 70 éves, élete alkonyán.
A nyelv nem veszélytelen: amit néven nevez, az lángra kap. Az Igazság nem csak szabaddá tesz, de az Igazság Lelke ki is égeti belőlünk mindazt, ami hazugság, ami felesleg, ami kacat.
„Igen hasznos, ha felidézzük a szentek emlékezetét, és a szentek szent példáit mindenkinek követésre ajánljuk.” (Második Helvét Hitvallás, XXIV.) – Szent Adalbert
Dr. Széplaki György, a több évtizedes pedagógiai tapasztalattal rendelkező szakember mesélt 1956-os élményeiről, arról, hogy úttörővezetőként is református énekeket énekelt volna, s hogyan hallotta meg a harang szavát.
Szent Könyv, az Írás, az Ige, Isten szava, Könyvek Könyve – mindez a Biblia. Kinyitjuk, becsukjuk, vagy csak megsimogatjuk. Elolvassuk, elemezzük, értelmezzük, néha félreértjük.
A Károli Gáspár Református Egyetem Egyetemi lelkészsége és a Pesti Református Egyetemi Misszió „Tiszta vizet a pohárba" elnevezésű sorozatának részeként került megrendezésre az Egyház és Izrael című vitaest.