Vágyott rá, hogy a sok Ne félj! mondat mögött megláthassa azt az Istent, akitől nem kell félnie, mert ha bele is engedi nehéz helyzetekbe, nem hagyja magára...
A Biblia az emberi kultúra minden nyelvén ugyanolyan fontos könyv, és bármelyik fordítása válhat saját lelki nyelvünkké, mégis érdemes minél többféle bibliafordítást olvasnunk.
Tudunk-e úgy egymás mellé állni kapcsolatainkban, hogy a nehézségek idején ne csak túlélők legyünk mindketten, de erőforrásai is legyünk a másiknak? Tapolyai Emőke gondolatai.
Elsősorban a kamaszok és a fiatal felnőttek rajonganak érte, de sajnos a kisebbek között is dúl a Wednesday-láz. Mit tehetünk akkor, ha a mi gyerekünket is eléri?
Három közismert házaspár őszinte beszélgetése kapcsolatukról és családjukról a különbségek, hasonlóságok, nehézségek, gyümölcsök és a közös gyerekek tükrében.
A Himnusz születésének kétszázadik évfordulóján az az igazi kérdés, hogy hogyan szeretnénk majd megünnepelni a háromszázadik és a négyszázadik évfordulót: a balsors által megbéklyózva vagy hit által újjászületve?
Párhuzamos olvasásra ajánljuk Jób könyvét és Bogárdi Szabó István Megfordította sorsát című prédikációs kötetét. Írásunk személyes reflexió a kettős olvasmányélményre, annak tükrében, hogy mindannyian osztozunk Jób sorsában.
Pénz, szex, hatalom – miért szedi ez a triumvirátus ma is áldozatait a keresztyén vezetők között, és mit tehetünk azért, hogy ezek a kísértések ne jelentsenek taposóaknákat az egyházban? Szabados Ádám gondolatai.
„Betegségből lábadozva enyhe decemberi napsütésben nézem a füredi Szívkórház előtt a Balatont. Sirályok állnak a hártyavékony jégen, a sirályok mégsem félnek.” Veres Sándor dunamelléki főgondnok újévi köszöntője
Isten hűsége biztos dolog. Ha a magunk hűségét mellé tesszük, garantált, hogy bármi is vár ránk a következő évben, az Úr megadja az erőt és a bölcsességet annak elhordozásához.
Hogyan lehet közel kerülni az advent értelméhez? Négy vasárnap, négy gyertya, négy hét készülődés. Miben más a keresztyén ember készülése az ünnepre, mint azoké, akik a legjobb szándékkal ugyan, de elsősorban a karácsonyhoz szükséges „kellékek” begyűjtésére koncentrálnak?
A Hajnalszárnya-sorozat második része, az Észak vagy halál! című könyv nem kiszámíthatatlanságának mértékétől válik izgalmassá, hanem attól, hogy szereplőivel együtt járjuk végig a meneküléstől a megmenekülésig tartó külső-belső utat.
Az álhírek legnagyobb veszélye abban áll, hogy hatásukra a hírfogyasztó képtelen lesz attitűdjének megváltoztatására, alternatív értelmezések megfontolására. Beszámolónk a „Fake news – Avagy miért hiszünk el mindent?” című konferenciáról.
A Reformátusok Szárszói Konferenciáján megkezdődött a Kárpát-medencei Magyar Református Nemzetstratégia nyilvános megvitatása. Cikkünkben az egyik kiscsoportos témafeldolgozás reflexióit foglaljuk össze.
Kiáltó szó vagyok-e a pusztában, vagy a zaj, amely elnyomja azt? Mekkora a felelősségem abban, milyen arca, hangja, szíve van az egyháznak? Néhány gondolat és kérdésfeltevés a misszióról.
Amikor családunkban egy rokonomnál a demencia első jelei mutatkoztak, legtöbbször csak mosolyogtunk, hogy a papa szenilis lett. Elfelejt közelmúltban történt dolgokat, és századjára meséli el ugyanazt a katonatörténetet. De idővel tovább kuszálódtak a szálak az elméjében, és a valóság keveredni kezdett képzelt világával.
Egy hely, ahová visszatérve újra meg újra kinézhetsz a hétköznapok szürkés szobájából a fénybe. Egy hely, ami közelebb visz az örökkévalósághoz. Te meglátogattad már az ablakhelyeid idén nyáron?
Nehéz műfaj ez: időben kinézni, hová menjünk, valami épkézláb programot vagy éppen spontán tervezetlenséget betervezni, hogy más legyen ez a hét, mint a többi ötvenegy. Lehet a lelkész egyáltalán szabadságon?