Isten akaratának közös kereséséhez bizalomra, elfogulatlanságra és bölcsességre van szükség. Lovas András református lelkipásztor, egyházkerületi missziói referens írása.
„Ha botrányba keveredünk, akár okozzuk, akár elszenvedjük, széthullik az egymás iránti bizalmunk, eltiltjuk szívünktől a reményt, a bocsánatkérést (nyilván, a másikét) hazug mentegetőzésnek tekintjük.” Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök gondolatai
Miként teremtenek lehetőséget a hitviták az egyén közösségbe történő beilleszkedésére? Többek között erre is keresték a választ a Glossza című podcast reformációval foglalkozó adásában.
Az ember általában szereti megspórolni a szenvedést, pedig küzdelmek nélkül nincsen fejlődés, a változás pedig része valóságunknak. Tapolyai Emőke gondolatai.
Intézményvezetőként, professzorként és az ifjúság mentoraként is a kálvinizmus harcos képviselője volt, szellemi öröksége ma is élő a budapesti teológián.
A magyar reformátussághoz ugyan történelmileg közelebb áll a racionalizmus, mint a kegyesség, de ma már ez utóbbinak is többféle formája megélhető. Összefoglalónk a Lelki éhség 8.0 konferencia kerekasztal-beszélgetéséről.
Lehet belső szoba, lehet tágas tér, biztosíthat védelmet, erőt, megfelelő szavakat és egyéb kifejezési formákat – az imádság azonban mindenekelőtt kapcsolat.
Otthona menedék volt, életműve kincsesbánya, hite szenvedések között tisztult és mélyült, de harcolt, ha arra volt szükség – jellemezték Csia Lajost az őt ismerők. Kecskés D. Gusztáv egyháztörténeti előadásának összefoglalója.
Victor János gazdag teológusi és missziói munkássága máig meghatározó maradt, de méltatása mellett sem szabad elhallgatni életművének ellentmondásos részeit. Lányi Gábor egyháztörténeti előadásának összefoglalója.
„Tudtad, hogy amikor meghal, akkor nem leszel mellette. Vajon le lehet-e késni a halálról?” Halottak napja – református szemmel. Fábián Márton jegyzete.
„Hittanbácsi, mit fogunk ott csinálni?” – kérdezgették a gyerekek a halál utáni életről. A feltámadás evangéliuma nekem is a gyászolókkal töltött idővel együtt csúszott le a fejemtől a szívemig. Martoni Molnár Sándor lelkipásztor jegyzete halottak napja elé.
Nehéz meghatározni, mikortól számított reformátusnak egy 16. századi magyar prédikátor, az azonban biztos: történelmünk mérhetetlen szenvedéssel teli időszakában szelídségük és állhatatosságuk Krisztusra mutatott, és ez sokakat megérintett. Balogh Judit történész írása a reformáció kibontakozásának első éveiről.
Elhívásunk színtereiről, felelősségéről, nehézségeiről, kapaszkodóiról, valamint eredményességének mércéjéről is szó esett a szentendrei Ráday családi nap pódiumbeszélgetésén.
Kiszélesítette a horizontot a hit számára, ráirányította figyelmünket a perifériára, átértékelte az aszkézis fogalmát, és azt hirdette a szószékről, amit tanult és tanított. Vályi Nagy Ervinre emlékeztünk.
Egyetlen táborszervezési feladat vagy gyülekezeti szolgálat sem lehet annyira fontos, mint közösségben megélni a pillanatot azokkal, akikért dolgozunk.